Felhasználó

  

Rovat: TUDOMÁNY

Armstrong nyilatkozott a holdraszállásról

Armstrong nyilatkozott a holdraszállásról

Ritka dolog történt egy blogger életében. Robert Krulwich az NPR (National Public Radio) egyik blogjában azon elmélkedett, miért zajlott az első holdra szállás mindössze egy focipályányi területen. Kérdése meghallgatásra talált, a választ pedig az egyik legilletékesebbtől, Neil Armstrongtól kapta meg. Az űrrepülés legendája a Krulwich-nek írt levelében a magas felszíni hőmérséklettel, a Földön kívül soha ki nem próbált  [...]

A passzív dohányzás károsíthatja a hallást

A passzív dohányzás károsíthatja a hallást

A passzív dohányzásnak kitett embereknél emelkedik a halláskárosodás kockázata – idézte amerikai kutatók megállapítását kedden a BBC hírportálja. A Tobacco Control című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány több mint háromezer amerikai felnőtt bevonásával készült. A szakértők úgy vélik, hogy a dohányfüst a fülben lévő kiserekben rontja a vér áramlását, emiatt a szervben oxigénhiány alakul ki,  [...]

Sebességi rekordot ért el az amerikai hiperszonikus repülőgép

Sebességi rekordot ért el az amerikai hiperszonikus repülőgép

A hangsebesség hatszorosával új sebességi rekordot állított fel az X51A jelű, kísérleti stádiumban lévő katonai repülőgép Dél-Kaliforniában. A hullámlovasnak (Waverider) is nevezett gépet egy B-52-es hadászati bombázóról indították. A segédhajtóművek után bekapcsolt scram-jetnek nevezett hajtóművel a gép 200 másodpercen keresztül tartotta rekordnak számító sebességet. Az amerikai légierő (USAF) közleménye szerint a korábbi tesztekben 12 másodpercig tudták tartani a hiperszonikus sebességet. A  [...]

Nem biztos, hogy egészségesebbek a drágább bio élelmiszerek

Nem biztos, hogy egészségesebbek a drágább bio élelmiszerek

Nem biztos, hogy egészségesebbek a drágábban beszerzett bio élelmiszerek – derül ki egy friss kutatás eredményéből. A London School of Hygiene and Tropical Health kutatói szerint nincsen szilárd bizonyíték arra, hogy a vegyszerek, illetve a genetikailag módosított anyagok hozzáadása nélkül előállított termékek jótékonyabb hatásúak lennének. Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett beszámoló szerzői 162, az utóbbi ötven évben  [...]

Egyre kisebb exobolygókat szondáz a Spitzer

Egyre kisebb exobolygókat szondáz a Spitzer

Különös dologra bukkant a NASA Spitzer Űrtávcsöve egy távoli bolygó vizsgálata során, az égitestről hiányzik naprendszerünk bolygóinak egyik meghatározó összetevője, a metán. A furcsaság mellett az elemzés jelentősége, hogy egyre kisebb naprendszeren kívüli bolygók is vizsgálhatók a NASA módszerével. Már csak egy nagyobb teljesítményű űrtávcsőre lenne szükség, hogy a Földhöz hasonló méretű bolygók légkörét is szemügyre  [...]

Tovább csökkent a vulkáni hamufelhő sűrűsége Magyarország felett

Tovább csökkent a vulkáni hamufelhő sűrűsége Magyarország felett

Tovább csökkent a szerdai izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő koncentrációja Magyarország felett, a műholdképeken már nem látható, de ez nem jelenti azt, hogy nincs a térségben – mondta Bozó János, az Országos Meteorológiai Szolgálat repülésmeteorológusa. Nagy mennyiségű hamufelhő valószínűleg nincs már Magyarország felett, mivel a naplemente szokásos színű volt – tette hozzá  [...]

Az “idegenek” közöttünk járnak…

Az “idegenek” közöttünk járnak…

A Reuters News megbízásából végzett új Ipsos Global @dvisor felmérés szerint (a világ GDP-jének 75%-át képviselő) 22 ország – vélhetően emberi – felnőtt lakosságának egyötöde hisz abban, hogy idegen lények látogattak el a bolygónkra, s embernek álcázva magukat élnek “közöttünk”. A 23 000 felnőtt – országonként ezernél több válaszadó – részvételével végzett felmérés szerint tehát  az emberek  [...]

Fellőtték a Discovery amerikai űrsiklót

Fellőtték a Discovery amerikai űrsiklót

Felbocsátották a Discovery amerikai űrsiklót a floridai Cape Canaveral űrállomásról helyi idő szerint hétfőn hajnalban. A Discovery hét űrhajóst, valamint teherszállítmányt – felszerelést és kísérleti eszközöket – visz a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Ez az utolsó teherszállítmányok egyike, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az ISS-re küld, mielőtt kivonná a forgalomból a  [...]

Sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Szojuz

Sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Szojuz

Sikeresen hozzákapcsolódott a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmenséhez a Szojuz TMA-18 űrhajó, fedélzetén két orosz és egy amerikai űrhajóssal. A Szojuz vasárnap a tervezetthez képest egy perccel korábban, közép-európai idő szerint 7 óra 25 perckor csatlakozott az űrállomáshoz. Az űrhajón, amely pénteken indult Bajkonurból, az orosz Alekszandr Szkvorcov parancsnok és Mihail Kornyijenko  [...]

Újabb rekordot állítottak fel a nagy hadronütköztetőben

Újabb rekordot állítottak fel a nagy hadronütköztetőben

Újabb rekordot állítottak fel kedden a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjében (LHC), ahol 7 teraelektronvolt (7 ezermilliárd elektronvolt) energiával ütköztették a fényhez közeli sebességgel száguldó protonnyalábokat. Ezzel a tudomány közelebb került az ősrobbanás megértéséhez. A 7 teraelektronvoltos energia az LHC tavaly novemberi  [...]

Alvászavart, fáradtságot okozhat az óraátállítás

Alvászavart, fáradtságot okozhat az óraátállítás

A téli-nyári időátállítás miatt a szervezet belső órája kieshet a ritmusból, ami koncentrációs és alvási zavarokhoz, illetve fáradtsághoz vezethet – de nem mindenkinél. Horst-Werner Korf, a Frankfurti Egyetem professzora szerint az emberek az órák átállítását az alvás és ébrenlét egyéni ciklusának – kronotípusuknak – megfelelően különbözőképpen élik meg. Kifejtette, hogy az időátállítás  [...]

Visszakerült Egyiptomba az 1884-ben kicsempészett ókori fakoporsó

Visszakerült Egyiptomba az 1884-ben kicsempészett ókori fakoporsó

Visszatért Egyiptomba az a háromezer éves festett fakoporsó, amelyet még 1884-ben csempésztek ki az országból. Az antik műtárgyat Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hatóság vezetője személyesen kísérte haza a hét végén, miután március 10-én Washingtonban Egyiptom nevében hivatalosan is átvette azt az amerikai hatóságoktól. A becses műkincset a repülőtérről rögtön a kairói Egyiptomi Múzeumba szállították,  [...]

Kínos kérdés: Neked mekkora… az ökolábnyomod? Túl nagy lábon élünk!

Kínos kérdés: Neked mekkora… az ökolábnyomod? Túl nagy lábon élünk!

Ha bemegyünk egy cipőboltba a lábunkhoz keresünk megfelelő méretű cipőt. De vajon minden lábra találunk pontosan illeszkedő lábbelit? Az Emberiség ökológiai lábnyoma nem nőhetne túl Földbolygónk méretén, nem használhatnánk ki nagyobb mértékben a természeti javakat, mint ahogyan azok rendelkezésünkre állnak. Ennek ellenére a jelenleg élő Emberiség már most annyi erőforrást igényel, amelyet csak 1,5 Földgolyó tudna biztosítani, és ha a  [...]

A csillagrobbanások hangjáról

A csillagrobbanások hangjáról

A nagyritkán szabad szemmel is megfigyelhető hirtelen kifényesedő csillagok, a szupernóvák feltűnésének oka rendszerint egy-egy csillag robbanásszerű összeomlásakor szétlövellő fény. A New York-i Egyetem Staten Islandon lévő részlegében kutató Charles Liu asztrofizikus számításai szerint a robbanás közelében feltétlenül keletkezhetnek olyan gázok – anyagfelhők –, amelyekben tovaterjednek a hanghullámok is. A robbanáskor tíz a negyvennegyediken joulnak megfelelő energia szabadul fel. Ez hozzávetőleg  [...]

Befejezte második űrsétáját az Endeavour két asztronautája

Befejezte második űrsétáját az Endeavour két asztronautája

Befejezte második űrsétáját vasárnap az Endeavour amerikai űrrepülőgép két asztronautája. Robert Behnken és Nicholas Patrick közép-európai idő szerint hajnali 3 óra 20 perckor lépett ki a nyílt világűrbe. Az űrséta célja az volt, hogy rákapcsolják a Tranquility modult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) hűtőrendszerére. A művelet mintegy hat órát tartott. A 18 tonna tömegű 7 méter hosszú  [...]

Kutatók szerint akár 60 év alatt is elfogyhat a termőtalaj a világon

Kutatók szerint akár 60 év alatt is elfogyhat a termőtalaj a világon

Egy ausztrál kutató szerint akár 60 év alatt is elfogyhat a termőtalaj a világon a föld túlhasználta és más okok miatt. John Crawford, a Sydney-i Egyetem Fenntartható Mezőgazdaság tanszékének vezetője egy Ausztráliában a héten megrendezett konferencián mutatta be legújabb tanulmányát, mely szerint a termőtalaj vékonyodásának oka az elhibázott földhasználat és túltermelés okozta erózió, valamint a  [...]

Meglesni a teremtés titkait

Meglesni a teremtés titkait

Egy új, infravörös tartománybeli méréseken alapuló eredmény alapján valószínűleg nincs lényegi különbség a nagy tömegű, illetve a Naphoz hasonló méretű csillagok keletkezési folyamatában. A modern csillagászat megoldási kísérleteknek egyik leginkább ellenálló problémája annak feltárása, hogy a csillagbölcsők mélyén milyen módon keletkeznek a legnagyobb tömegű csillagok. Az egymással versengő elméleteknek azt kell eldönteni, hogy ez a folyamat egyszerű   [...]

A tanulás lélektana

A tanulás lélektana

Az élethossziglan tartó tanuláshoz talán a legfontosabb készség, ismeret annak megtanulása, miként vagyunk képesek tanulni. Az egyes ismeretek, a tudás bizony az idő múlásával megkopik, és jó esetben már csak arra fogunk évek távlatából emlékezni, hol is keressük az adott információt. Ami természetesen fontos tudás, hiszen mindent nem is lehetünk képesek örökké fejben tartani. Ebben a cikkben  [...]

Az év legfényesebb és legnagyobb teleholdja lesz szombat reggel

Az év legfényesebb és legnagyobb teleholdja lesz szombat reggel

Az év legnagyobb és legfényesebb teliholdjában gyönyörködhetnek az érdeklődők szombat reggel 7:18-kor. “Látványos, nagy és fényes holdkorongot figyelhetünk meg magasan a látóhatár felett” – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapján. Égi kísérőnk szombaton negyed 11 előtt 3 perccel egyben földközelbe is kerül, amikor “mindössze” 356 593 kilométerre lesz bolygónktól. A Hold szombaton  [...]

Káprázatos felvételek a Macskamancs-ködről

Káprázatos felvételek a Macskamancs-ködről

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) új felvételeket közölt a Macskamancs-ködről (Cat’s Paw Nebula), amelyet John Hercshel brit csillagász fedezett fel még 1837-ben. Az új felvételt a Macskamancs-ködről Chilében, a La Silla csúcson üzemelő 2,2 méteres ESO/MPG teleszkóppal készítették speciális szűrők segítségével – olvasható Scientific Blogging oldalán. Az 5500 fényévnyire található NGC 6334 katalógusjelű Macskamancs-köd a Skorpió-csillagképben figyelhető meg, a teliholdnál valamivel  [...]



2  oldal: 12




Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    66 látogató van most online
    66 vendég, 0 felhasználó







TUDOMÁNY HÍREK INNEN-ONNAN...




    Képgaléria

    Hirdetés renault

    Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
    Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
    Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
    Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt