Felhasználó

  

Rovat: POLITIKA

Választási műsorok helyett választási komédia – gratulálunk OVB!

Választási műsorok helyett választási komédia – gratulálunk OVB!

Mint amilyen volt a jelenlegi kormányunk, olyan volt a választásunk. Remélhetőleg az utolsó ilyen komédiába fulladó választás. Ugyanis az OVB, mint megszoktuk az összes hivataltól a Bajnai-Gyurcsány korszakban rugalmasan változtatta a szabályokat. No ne ijedjünk meg, nem a választási szabályokat. Így a választás érvényes és törvényes. hanem az azt kísérő, a nyilvánosság ellenőrzését garantáló szabályrendszert. Meg értelmezett.  [...]

Londoni vélemények: határozott jobboldali fordulat

Londoni vélemények: határozott jobboldali fordulat

Súlyos szocialista vereségként és határozott jobbratolódásként értékelik a hétfői londoni elemzések a magyarországi választások első fordulójának eredményeit. A BBC hétfő hajnali budapesti helyzetelemzése szerint az MSZP “elképesztő” mértékű vereséget szenvedett. Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója ugyanakkor “figyelemreméltónak” nevezte a Fidesz győzelmét, a Jobbikot pedig úgy jellemezte, hogy “az  [...]

Tölgyessy: minden eldőlt az első fordulóban

Tölgyessy: minden eldőlt az első fordulóban

A Fidesz eddig soha nem látott mértékű felhatalmazást kapott az ország kormányzására, és bár a kétharmada még nem biztos, de nagyon valószínű – emelte ki az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában az alkotmányjogász. A országgyűlési választások első fordulójában gyakorlatilag minden fontos kérdés eldőlt – mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A Fidesz eddig soha  [...]

Seres Mária: nincs elkeseredve a Civil Mozgalom

Seres Mária: nincs elkeseredve a Civil Mozgalom

Nincs elkeseredve a Civil Mozgalom az országgyűlési választás első fordulójának eredménye miatt, mert az országos átlagban elért 0,9 százalékos támogatottság azt mutatja, hogy sok és hatékony munkát végeztek a párt lelkes aktivistái – mondta Seres Mária, a párt elnöke vasárnap késő éjjel. Országosan mintegy ötezer szavazat hiányzott az egy százalékos küszöb   [...]

A választás éjszakája… – videóval

A választás éjszakája… – videóval

  [...]

Hajnali negyed kettőre fejeződött be a választás a XI. kerületben

Hajnali negyed kettőre fejeződött be a választás a XI. kerületben

Hétfő hajnali negyed kettőkor adhatta le utolsóként szavazatát az a választópolgár, aki hét órát várt arra, hogy igazolással a lakóhelyétől távol élhessen választójogával a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében; az országban utolsóként szavazó fiatalembert a választókerület egyéni képviselői mandátumát az első fordulóban elnyerő Fidesz-KDNP közös jelöltje, Rétvári Bence egy  [...]

Az OVB-elnök szerint törvényes volt a választás

Az OVB-elnök szerint törvényes volt a választás

Az országgyűlési képviselők választása a törvényes keretek között zajlott le, nincs akadálya az eredmények megállapításának, ami a választási bizottságok feladata – jelentette be Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke a választás előzetes tájékoztató eredményeinek ismertetéséről tartott sajtótájékoztatón, vasárnap este az Országos Választási Központban. Az OVB elnöke a Sólyom   [...]

A Fidesz-KDNP-nek lesz a legtöbb mandátuma a parlamentben

A Fidesz-KDNP-nek lesz a legtöbb mandátuma a parlamentben

Az Országos Választási Iroda honlapja szerint (23.10-kor) 265 mandátumot osztottak ki, ebből 206 a Fidesz-KDNP-é. Az MSZP 28, a Jobbik 26, a Lehet Más a Politika 5 mandátumhoz jutott. A Fidesz-KDNP 119 egyéni és 87 területi listás mandátumot kapott. A három másik párt csak a területi listákról jutott képviselői helyekhez. (MTI)   [...]

Éjféltől kampánycsend lép életbe

Éjféltől kampánycsend lép életbe

Kampánycsend lép életbe ma éjfélkor az ország egész területén a vasárnapi országgyűlési választás miatt. A vasárnap este 7 óráig tartó, összesen 43 órás korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra is érvényes. A hivatalos kampány Magyarországon január 22-én vette kezdetét, amikor Sólyom László köztársasági elnök kiírta az országgyűlési képviselők  [...]

MNO: az MSZP-nek részletes adatbázisa van a választókról

MNO: az MSZP-nek részletes adatbázisa van a választókról

A szocialisták részletes adatbázist építettek fel az elmúlt évek során szimpatizánsaikról, továbbá politikai ellenfeleikről, azok szimpatizánsairól, aktivistáiról, valamint azok családtagjairól is – olvasható a Magyar Nemzet Online-on (MNO) megjelent írásban, amely egy, az interneten elérhető videófelvételre hívja fel a figyelmet. A videón egy sötét szobában, eltorzított hanggal arról beszél egy   [...]

Bajnai: reformok kellenek, kiigazítás nem

Bajnai: reformok kellenek, kiigazítás nem

Bajnai Gordon szerint az elmúlt egy év a gazdasági növekedést elindítását szorgalmazó lépései szükségesek voltak, de nem elégségesek, még számos változtatásra lesz szükség. A kormányfő azt mondta: a magyar társadalom “válságállónak” bizonyult; reformok kellenek, kiigazítás már nem. A kormányfő a Politikatörténeti Alapítvány közéleti vitasorozatának rendezvényén úgy fogalmazott: a növekedés beindításához  [...]

Hangfelvétel a neten: az MSZP feljelent, a Fidesz szerint lejáratás

Hangfelvétel a neten: az MSZP feljelent, a Fidesz szerint lejáratás

A YouTube internetes videomegosztóra szerdán felkerült egy olyan hangfelvétel, amelyet több portál Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának tulajdonít. Az MSZP bejelentette, hogy az ügyben feljelentést tesz és az Országos Választási Bizottsághoz fordul; a Fidesztől közleményben kért magyarázatot az MDF és a Jobbik is. A Fidesz szóvivője szerint lejáratási kísérletről van szó. A  [...]

Osztrák lap: történelmi jobbra tolódást okozhat a magyar választási rendszer

Osztrák lap: történelmi jobbra tolódást okozhat a magyar választási rendszer

Történelmi jobbra tolódást eredményezhet a magyar választási rendszer címmel közölt cikket a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap. A parlamenti helyek mintegy háromnegyedét a Fidesz és a Jobbik képviselői nyerik el az áprilisi választásokon, rajtuk kívül csak az MSZP helye biztos a parlamentben – írta a szerző. Egy elemző sincs azonban Magyarországon, aki  [...]

Adevarul: a rendszerváltás óta a Fidesz lehet az első, amely kétharmadot szerez

Adevarul: a rendszerváltás óta a Fidesz lehet az első, amely kétharmadot szerez

A kommunizmus bukása óta a Fidesz lehet az első olyan párt, amely a választásokon kétharmados többséget szerezhet, ezáltal akár egymaga is megváltoztathatja az alkotmányt – írta az Adevarul. A bukaresti napilap két teljes belső újságoldalt szentel a vasárnapi magyarországi választásoknak. Az eddig megjelent felmérések adataira hivatkozva azt állapította meg: az MSZP-nek  [...]

Civil Mozgalom: aki közforinttal gazdálkodik, köteles elszámolni

Civil Mozgalom: aki közforinttal gazdálkodik, köteles elszámolni

A Civil Mozgalom (CM) szerint átláthatóságra, érthető jogszabályokra és valóban szolgáltató hivatalokra van szükség a korrupció visszaszorítása érdekében. A szervezet vezetője péntekre vitát kezdeményez az országos listavezetőkkel. Seres Mária a szervezet korrupcióellenes javaslatait ismertetve kiemelte: aki közpénzzel gazdálkodik, köteles elszámolni. A mozgalom a köztisztviselők, állami pénzek kezelői esetében súlyos  [...]

Péntekig kérhetnek igazolást azok, akik nem lakóhelyükön szavaznak

Péntekig kérhetnek igazolást azok, akik nem lakóhelyükön szavaznak

Péntek 16 óráig kérhet igazolást az, aki az áprilisi országgyűlési választás valamelyik, vagy mindkét fordulójában nem a lakóhelyén, hanem más magyarországi településen kíván szavazni. Ezt eddig 41 ezren jelezték. Az a választópolgár, aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni kíván a választójogával, igazolással szavazhat. Igazolást  [...]

Ma kezdik kiszállítani a szavazólapokat az első fordulóra

Ma kezdik kiszállítani a szavazólapokat az első fordulóra

Ma kezdik kiszállítani az országgyűlési választás vasárnapi első fordulójára a szavazólapokat az Állami Nyomdából; a dokumentumok és más szavazási kellékek a tervek szerint péntekig mindenhova megérkeznek. A szavazólapokat és jegyzőkönyveket az Állami Nyomdában szigorú biztonsági intézkedések mellett nyomtatták és csomagolták, szavazóköri bontásban. A 8,5 millió szavazólapot, az ugyanannyi borítékot, valamint a többi választási kelléket a megyeszékhelyekre és az országgyűlési egyéni  [...]

Csak a kampánycsend idején tilos közvélemény-kutatási eredményeket közölni

Csak a kampánycsend idején tilos közvélemény-kutatási eredményeket közölni

A közvélemény-kutatási adatokat csak a kampánycsend idején tilos nyilvánosságra hozni az Alkotmánybíróság három évvel ezelőtti határozata szerint. A jelenlegi szabályozás szerint tehát egészen az áprilisi országgyűlés első illetve második fordulója előtti napig közzé lehet tenni a politikai felmérések eredményeit. Az Alkotmánybíróság 2007 februárjában alkotmányellenesnek találta és ezért eltörölte a   [...]

Szolgálatot teljesítő rendőrök és tűzoltók is szavazhatnak vasárnap

Szolgálatot teljesítő rendőrök és tűzoltók is szavazhatnak vasárnap

A honvédség, a rendőrség, a tűzoltóság teljes személyi állományának biztosítják a részvétel lehetőségét az áprilisi országgyűlési választáson. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-nek elmondta: az országos rendőr-főkapitányi intézkedés szerint a parancsnokoknak a szavazás napjára a szolgálatot úgy kell megszervezniük, hogy a beosztott állomány gyakorolhassa a választójogát. A hivatásos állomány  [...]

Tovább reguláznák a pártok a bankpiacot

Tovább reguláznák a pártok a bankpiacot

Védenék a banki ügyfeleket a pártok, különösen a lakáshiteleseket óvnák – derül ki az országos listát állító pártok programjaiból. A Fidesz-KDNP fellépne a monopóliumok ellen, a Jobbik átalakítaná a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB). Az MSZP a szabályozási és felügyeleti tevékenység megerősítését tekinti a legfontosabbnak a vállalkozások és a lakosság pénzügyi biztonságának  [...]



18  oldal: Első...3456710...Utolsó




Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    21 látogató van most online
    21 vendég, 0 felhasználó







POLITIKA HÍREK INNEN-ONNAN...




    Képgaléria

    Hirdetés renault

    Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
    Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
    Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
    Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt