Felhasználó

  

Rovat: PÁRTOK

Pintér kijelentése csalódást okozott

Pintér kijelentése csalódást okozott

Pintér Sándor bemutatkozó nyilatkozatában azt mondta, nem gondolja, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány törvénytelenül járt volna el a 2006-os oszlatások levezénylésénél, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani. Az LMP tehát nem véletlenül fejezte ki aggályait már korábban is a leendő belügyminiszter személyével kapcsolatban. Elég sokan szavaztak a kormányváltásra ahhoz, hogy a 2006 őszi, és a  [...]

A Jobbik EP-delegációja a klímaváltozásról

A Jobbik EP-delegációja a klímaváltozásról

2010. május 6-án Brüsszelben, az Európai Parlament plenáris ülésén került szavazásra az Európai Bizottság „Fehér Könyv, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás: egy európai fellépési keret felé” előterjesztése, amit a Jobbik EP-delegációja megszavazott. A Jobbik Magyarországért Mozgalom környezetvédelmi kabinetje és az EP-delegáció között történt szakmai konzultáció eredményeképpen a Jobbik fontosnak tartja leszögezni, hogy közös felelősségünk a klímaváltozás  [...]

Horváth Csaba rossz hírt hozott

Horváth Csaba rossz hírt hozott

A BKV jelenlegi helyzetét figyelembe véve legfeljebb úgy lehetne ingyenes a fővárosi közösségi közlekedés, ha az utasok tolnák a járműveket. A Lehet Más a Politika (LMP) szerint Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt vagy nincs tisztában a BKV helyzetével vagy ostobának tartja a választókat – mindkettő rossz hír a budapestieknek. A Lehet Más a Politika régóta hangsúlyozza, hogy a  [...]

A Jobbik örül annak, hogy két elnöki és hat alelnöki posztot kap

A Jobbik örül annak, hogy két elnöki és hat alelnöki posztot kap

A Jobbik örül annak, hogy a jelenlegi állás szerint két bizottsági elnöki és hat alelnöki posztot kap – mondta az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő pénteki megbeszélést követően Vona Gábor újságíróknak. A pártelnök közölte, hogy a Jobbik korábban a külügyi, illetve a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöki posztját szerette volna  [...]

Bajnai levélben kérte a kormánytagok mielőbbi vagyonosodási vizsgálatát

Bajnai levélben kérte a kormánytagok mielőbbi vagyonosodási vizsgálatát

Cáfolta a kormányszóvivő a Magyar Nemzet pénteki cikkében foglaltakat, miszerint a most távozó miniszterek és a miniszterelnök megússza a vagyonosodási vizsgálatot. Szollár Domokos közleményében azt írta: Bajnai Gordon levélben kérte a kormány tagjait érintő vagyonosodási vizsgálat mielőbbi megkezdését az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ). A Magyar Nemzet pénteken arról írt, hogy bár  [...]

Lázár János: a Fidesz korrekt ajánlatot tett az ellenzéknek

Lázár János: a Fidesz korrekt ajánlatot tett az ellenzéknek

Lázár János szerint a Fidesz korrekt ajánlatot tett az ellenzéknek a 19 bizottság 6 elnöki és 15-16 alelnöki posztjával. A Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő pénteki egyeztetés után Budapesten újságíróknak azt mondta: az ajánlat szerint bizottságokban és a bizottsági tisztségviselők szintjén az ellenzéki jogok a választási eredményt meghaladó  [...]

Bajnai még most is félretájékoztatja az országot

Bajnai még most is félretájékoztatja az országot

Magyarországon ma is vészhelyzet van, ez tény. Aki mást mond, az félretájékoztatja az országot, félretájékoztatja az embereket – nyomatékosította sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A legfrissebb gazdasági hírek is bizonyítják, hogy a válság még nem múlt el, a helyzet semmivel nem jobb a korábbinál – fogalmazott a politikus. Rámutatott: a Bajnai-kormány továbbra is félrekezeli a problémát, mélyíti a  [...]

Vérfagyasztón néz ki a BAR-lista

Vérfagyasztón néz ki a BAR-lista

Töretlenül nő a BAR-listások száma hazánkban, vagyis azoké, akik legalább 90 napon keresztül nem tudták fizetni törlesztőrészleteiket, esetleg másfajta mulasztást, visszaélést követtek el az elmúlt öt évben. A Központi Hitelinformációs Rendszerben, közkeletű nevén a BAR-listán tárolt magánszemélyek száma a legfrissebb, márciusi adatok szerint egy év alatt 170 ezerrel 825 ezerre nőtt, a fennálló mulasztások száma pedig   [...]

Szegedi Csanád nyílt levele: húzzuk meg a harangokat június 4-én

Szegedi Csanád nyílt levele: húzzuk meg a harangokat június 4-én

Tisztelt Lelkészek, Plébánosok és egyházi gyülekezetek, kedves Nemzettársaim! 2010. június 4-én lesz 90 éve, hogy hazánkat és nemzetünket a trianoni diktátum által megcsonkították. Igazságtalanul elszakították országunk területének kétharmadát, és vele együtt a magyarság harmadát is. Összesen több mint 1 millió magyart űztek el, telepítettek ki, vagy mészároltak le összesen 1920-at illetve 1945-öt követően (200 ezret   [...]

Demokratikus ellenőrzést a Parlamentbe!

Demokratikus ellenőrzést a Parlamentbe!

A szocialista frakció ajánlásai az Országgyűlés alakuló ülésére. A Fidesz jövőbeni frakcióvezetője, Lázár János azt kérte, minden párt nyújtson be javaslatot az Országgyűlés alakuló ülését megelőző egyeztetésekkel összefüggésben. Az MSZP frakciója több mint 1 millió ember felhatalmazásával került be a Parlamentbe, az ő véleményük figyelembevételével fogalmaztuk meg négy pontból álló javaslatcsomagunkat – mondta Mesterházy Attila,   [...]

A Görög munkás szembe mer szállni a kapitalizmussal

A Görög munkás szembe mer szállni a kapitalizmussal

“Demonstrációk mellett munkabeszüntetéssel is tiltakoznak Görögországban a kormány megszorító intézkedései ellen; kedden délelőtt a közszolgálati dolgozók 48 órás sztrájkot kezdtek, este pedig a légiirányítók lezárják az ország légterét. A hulladékszállítók már hétfőn sztrájkba léptek. Kedden csatlakozott az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség, így a tűzoltóktól a tanárokig további százezrek szüntették be a munkát.  [...]

Az első törvényjavaslatokról tárgyalt a Fidesz elnöksége

Az első törvényjavaslatokról tárgyalt a Fidesz elnöksége

A Fidesz elnöksége arról tárgyalt, hogy mely törvényjavaslatokat tudják a lehető leghamarabb benyújtani az Országgyűlésnek – közölte Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője. Ezek között van például a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz való kötése, a “három csapás” törvénye, a közfeladatot ellátó személyekkel – például tanárokkal – szemben elkövetett erőszakos   [...]

Varga Mihály: júniusra elkészülhet a tényfeltárás első részjelentése

Varga Mihály: júniusra elkészülhet a tényfeltárás első részjelentése

Varga Mihály bízik abban, hogy május végére, június elejére elkészülhet az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentése. A leendő Orbán-kormány Miniszterelnökségének államtitkára Az Estében azt mondta: már szövegezik az első részjelentést a gazdaság állapotáról. Arra a kérdésre, hogy a jelentés mostani állása szerint lesz-e, és ha igen, milyen mértékű július 1-jén  [...]

Tiltakozik Pintér kijelentése ellen a Jobbik

Tiltakozik Pintér kijelentése ellen a Jobbik

A Jobbik felháborítónak tartja, hogy a Fidesz-kormány leendő belügyminisztere, Pintér Sándor máris a 2006. őszi rendőrterror fő felelőseinek mentegetésén dolgozik. Pintér Sándor egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy szerinte a tömegoszlatásokat irányító Gergényi Péter nem követett el semmilyen törvénytelenséget. Mint ismeretes, nemcsak a magyar, hanem a világsajtót is bejárták a véres erőszakba torkollott tömegoszlatás  [...]

Az új kormányzati struktúráról

Az új kormányzati struktúráról

A kormányzati struktúra kialakítása 1990 óta mindig a miniszterelnök felelőssége volt, de a csúcsminisztériumok kialakítása szembemegy a közjogi hagyományokkal – válaszolt újságírói megkeresésre Schiffer András. Az LMP aggasztónak tartja, hogy egy csúcsminisztérium alá kerülnek azok az egyébként elkülönült közigazgatási és közpolitikai területek, amelyek bizonyos helyzetekben természetszerűleg kerülnek konfliktusba egymással: ez történhet például a környezetvédelem és  [...]

Wass Albert rehabilitációját kezdeményezi a Jobbik

Wass Albert rehabilitációját kezdeményezi a Jobbik

Immár 12 éve nincs köztünk az egyik legnagyobb, ugyanakkor halálában is üldözött magyar író, Wass Albert. A leendő Fidesz-kormánytól elvárom, hogy a magyar állampolgárságának visszaadását megtagadó Horn-Kuncze-rezsim, továbbá a Gyurcsány-Bajnai-rezsimnek elszakított nemzetrészeinket cserbenhagyó kül- és magyarságpolitikájával szakítva lépjen fel az írófejedelem rehabilitálásáért nemzetközi szinten. Miután az MSZP-től a Fideszig azzal álltattak minket az EU-csatlakozás  [...]

Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezetője

Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezetője

Nagy többséggel Mesterházy Attilát választotta frakcióvezetőnek alakuló ülésén az MSZP parlamenti képviselőcsoportja hétfőn, Budapesten. A frakcióülés közben tartott sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó pártelnök elmondta: 55-en voksoltak, közülük hárman nemmel, ketten érvénytelenül szavaztak, a többiek pedig igent mondtak a képviselőcsoport korábbi vezetőjének újraválasztására. A frakció elfogadta a szervezeti és működési szabályzatát is. Mesterházy Attila hozzátette, hogy további   [...]

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

Budapestiek! Barátaim! Elvtársak! Május elseje van, a munkások, a dolgozók ünnepe. Az elmúlt húsz évben május elsejét számtalanszor próbálták kiherélni, számtalanszor próbálták elvenni igazi értelmét, a munkásszolidaritást. Kik tették ezt? Azok, akik megcsinálták a tőkés rendszerváltást. A tőkések, akik a munkástól elvették a gyárat, a tulajdont, s vele együtt a politikai hatalmat. A kapitalisták, akik tudják: mind ez  [...]

Íme a Fidesz-kormány névsora

Íme a Fidesz-kormány névsora

Hivatalosan is bemutatta kormányának minisztereit Orbán Viktor leendő miniszterelnök hétfőn a Parlamentben. A második Orbán-kormányban nyolc minisztérium lesz. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot Navracsics Tibor, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot Réthelyi Miklós, a Vidékfejlesztési Minisztériumot Fazekas Sándor, a Külügyminisztériumot Martonyi János, a Nemzetgazdasági Minisztériumot Matolcsy György, a Belügyminisztériumot Pintér Sándor, a Honvédelmi Minisztériumot Hende Csaba, a  [...]

Dilettantizmus az ingyenes BKV

Dilettantizmus az ingyenes BKV

“Dilettantizmus” – így reagált Jávor Benedek, az LMP szóvivője Horváth Csaba május 1-ji kijelentésére. Az MSZP főpolgármester-jelöltje ingyenessé tenné a tömegközlekedést Budapesten, a BKV-t pedig a dugódíjból befolyó összegből finanszírozná. Az LMP szóvivője elmondta: a BKV valóban jelentős átalakításra szorul, többek között meg kellene változtatni a finanszírozását és a viteldíj-politikáját is, de a szocialista politikus elképzelése szakmai  [...]



36  oldal: Első...34567102030...Utolsó




Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    27 látogató van most online
    27 vendég, 0 felhasználó







POLITIKA HÍREK INNEN-ONNAN...




    Képgaléria

    Hirdetés renault

    Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
    Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
    Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
    Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt