Könnyen lehetséges, hogy ismét egy világra szóló, új magyar találmány született.
A napelemes tetőcserép egyszerre forradalmasíthatja az építő- és az energiaipart és hozhat jelentős gazdasági sikert az országnak. Ha…! Ám a „ha” után most még sok, egyelőre megválaszolatlan kérdés sorakozik.
A napelemes tetőcserepet az Európai Unió máris Genius-díjjal jutalmazta, mondta el a feltaláló, Tóth Miklós Tamás villamosmérnök [...]
A kapitalizmus akkor működik jól, ha szilárd erkölcs kapcsolódik hozzá – mondta a Magyar Kurírnak adott interjújában Mike Károly, a 2009 őszén megalakult II. János Pál Gazdaságetikai Intézet egyik alapítója. Az intézet honlapja nemrég indult el, tagjai azonban már a nyáron is többször hallatták hangjukat XVI. Benedek Caritas in Veritate kezdetű enciklikájának megjelenése kapcsán. Két [...]
Az elmúlt időszakban változékonyan alakultak az országos átlagkeresetek, azonban érdemes megfigyelni, hogyan változtak az álláskeresők által az önéletrajzokban megadott elvárt bérek nagyságai is.
A Workania.hu internetes állásportál legújabb kutatása alapján 2007. első negyedévétől 2008 végéig folyamatosan nőtt az elvárt bérek átlaga, 154.000Ft-ról 182.000 Ft-ra. Azóta azonban csökkenés tapasztalható. Így a valamennyi álláskeresőt figyelembe véve számolt elvárt [...]
A Scania növeli termelését, és ebből kifolyólag kivételt tesz a jelenleg érvényben lévő, a svédországi gyári munkások számára 2010 első félévében heti négynapos munkarendet előíró megállapodás alól és visszaállítja számukra az ötnapos munkahetet.
A megegyezés értelmében áprilistól a szellemi dolgozók is újra heti ötnapos munkarendben dolgoznak.
„Főként azért van szükség a termelés növelésére, mert Brazíliában továbbra [...]
A reálkereset januárban 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztói ár-index 6,4 százalékos növekedése mellett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az emelkedés döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítés első része kifizetésének köszönhető a KSH jelentése [...]
Magyarország versenyképességét javítja Oszkó Péter szerint, hogy a válság idején elvégezte azt a nehéz feladatot, amelyet a régió országinak majd a konjunktúra időszakában kell megtenniük, ugyanakkor elismerte, hogy a következő kormánynak is nehéz dolga lesz.
A pénzügyminiszter a CEU Business School budapesti konferenciáján csütörtökön azt mondta: a következő kormányciklusban ugyan [...]
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének 2009-es könyvforgalmi adatai alapján a magyar könyvpiac először mutatott csökkenést 1997 óta.
A könyvvásárlásra fordított összeg az előző évihez képest több mint 5 százalékkal csökkent. A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek piaca eközben a teljes könyvpiachoz képest jobban teljesített, a Nemzeti Tankönyvkiadó továbbra is megőrizte vezető pozícióját.
A magyarországi könyvforgalom 2009-ben [...]
A kedvezőtlen 2008. évi hozamok után a tavalyi év kiemelkedő befektetési eredményt hozott a nyugdíjpénztáraknak.
A szektor elmúlt 10 évi átlagos reálhozama is pozitívvá vált. A tisztán tb-nyugdíjrendszerbe közel 74 ezer állampolgár lépett vissza tavaly a magánnyugdíjpénztárakból. A PSZÁF internetes hozamráta számító, összehasonlító programot jelentetett meg honlapján, s új módszertani útmutatót adott ki a pénztárváltásról. [...]
Magyarországon óvatos becslések szerint is minden ötödik-hatodik 65 év feletti idős ember tartós ápolásra szorulna, de a szükséges ellátásban és felügyeletben a felük sem részesül.
Míg Nyugat-Európában a válság okozta munkanélküliséget is enyhítve folyamatosan bővítik a szociális ágazatban foglakoztattak körét, addig a magyar kormány már a meglévő szolgálatok működést is veszélyeztető mértékben vont ki forrásokat [...]
A családi költségvetésben kiemelt szerepet játszó villanyszámla késztette célirányos gondolkodásra Tóth Miklós Tamást.
Az éjszaka a legnyugodtabb időszak a töprengésre, így amikor reggel felkelt, már „csak” le kellett rajzolnia a „cserépbe oltott napelemet”.
A negyvenes évei közepe felé járó feltalálót már régóta foglalkoztatja a megújuló energia kérdése, kedvét legfeljebb az önmegvalósító tiltakozók csökkentik időlegesen. „A madárnak több esze [...]
A Magyar Telekom szolgáltatási körének további bővítése érdekében kezdeti lépéseket tesz a magyar kiskereskedelmi villamosenergia- és földgázpiacra történő belépéshez.
A Magyar Telekom stratégiai célkitűzése, hogy meglévő képességeit kihasználva új üzleti területekre történő belépéssel növelje bevételeit. Ezzel összhangban a Társaság úgy döntött, hogy a magyar kiskereskedelmi energiapiacon kiterjedt értékesítési hálózatára építve földgáz és villamosenergia viszontértékesítésbe kezd.
Az [...]
A Citibank szerint Magyarország pénzügyi helyzete a közeljövőben “nagy valószínűséggel” romlani fog – írta az American Banking News amerikai banki hírportál.
A magyar pénzügyi helyzetet ennek ellenére “tűrhetőnek” fogja tartani a Nemzetközi Valutaalap (IMF), ha az ország átalakítja gazdaságát – olvasható a banki értékelésben. A magyar államháztartási hiány idén a [...]
A 2010. január 1. és 2010. február 19. között kötelezően elvégzett eredetiségvizsgálatok díjának visszatérítésével kapcsolatban a Magyar Autóklub – felsővezetői szinten – kezdeményezte a fenti időszakban a műszaki vizsgáztatás keretében eredetiségvizsgálat elvégzésére kötelezett autósok kártalanítását.
A felháborodás hatására a Kormányszóvivő 2010. február 17-én közzétette, hogy a Magyar Autóklub és más szervezetek kezdeményezésére a kormányzat [...]
Az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetői és segítői fiktív számlákkal és pénzügyi műveletekkel 1,35 milliárd forint áfa- és 636 millió forint társaságiadó-fizetési kötelezettségük alól bújtak ki – írta a Fővárosi Főügyészség indítványára hivatkozva a Népszabadság.
A lap úgy tudja, hogy az Eclipse – a nyomozás adatai szerint – 2007 és 2009 [...]
A miniszterelnök szerint Magyarországot kijózanította a világválság, de még hosszú küzdelmes út áll az ország előtt.”
Magyarország másfél éve a világon kialakult válság miatt kapott egy hatalmas pofont, ami sok más országot megszédített, hazánk azonban mintha ettől kijózanodott volna” – mondta Bajnai Gordon a Szolnoki Főiskolán vállalkozóknak, helyi lakosoknak és főiskolai hallgatóknak tartott gazdasági fórumon. Bajnai az ország mostani helyzetét [...]
Már csökken a bedőlő ingatlanhitelek száma, de a válság mélypontját még nem értük el – mondta az fn.hu-nak adott interjújában Farkas Ádám, a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke.
Az elnök kiemelte, hogy a bankok tavaly év végéig bő 60 ezer lakáshitelt strukturáltak át, de nem lehet tudni, hogy az ügyfelek az így kapott könnyítéssel képesek-e fizetni a törlesztő részleteket. [...]
Nyilvánosságra hozta a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon miniszterelnök.
A kormányfő a Központi Nyomozó Főügyészséggel folytatott konzultációt követően döntött arról, hogy a szerdán készült teljes jegyzőkönyvet nyilvánosságra hozza. A miniszterelnök, tanúvallomása szerint, nem emlékszik arra, hogy a King’s City elnevezésű beruházással kapcsolatos 2008. májusi parlamenti egyeztetésen szóba került-e az ingatlancsere, illetve a [...]
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.
A két legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség közös akciója szinte az egész országot megbénította. Nem dolgoznak például a légiirányítók, így hajnal óta valamennyi járatot [...]
A fogyasztói árak az idén februárban 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év februárjához viszonyítva, és 0,3 százalékkal haladták meg az ez év januári szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Az MTI által megkérdezett londoni elemzők 6,09 százalékos, a budapestiek 5,9 százalékos 12 havi inflációt vártak februárra. A fogyasztói árak januárban az előző hónaphoz képest 1,4 százalékkal, 12 [...]
Az olajárak rendkívül gyorsan emelkedtek túlságosan magasra, ezért korlátozott marad a növekedési potenciál. Éppen ezért az 1980-as évek óta a kereslet a legdrasztikusabban esett vissza, pedig az olajkészletek bőven elegendőek. Nagy kérdés, hogy 2012-ben várható-e az újabb olajárrobbanás.
Az olaj háttérbe szorulásával a palagáz részaránya 71 százalékra nő 2030-ra – Lengyelországban és Ukrajnában várhatóan megélénkül a kutatási és felvásárlási tevékenység. Az [...]