A vagyonadó kalkulátor már elérhető az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján (www.apeh.hu) és az Ügyfélkapun keresztül is péntek délután óta. A program kizárólag arra szolgál, hogy az adózóknak segítséget nyújtson az egyes nagy értékű vagyontárgyak adójáról szóló törvény szerinti lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásához. A becsült forgalmi érték kalkulátor működtetéséhez szükséges adatbázis kialakításához az állami adóhatóság 800 ezer [...]
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. tekintsen el a pótdíj-követelésétől, ha nem állapítható meg egyértelműen az autópályán matrica nélkül közlekedő gépjármű rendszáma. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szabályozás más hiányosságaira is rámutatott.
Az autópálya-kezelőtől, mint közszolgáltatótól elvárható, hogy megalapozott bizonyítékok alapján indítson eljárást – figyelmeztetett Szabó Máté egy panaszügy vizsgálatában. Egy autós azért fordult az ombudsmanhoz, mert az ÁAK Zrt. pótdíj [...]
A belföldi áfa alanyoknak legkésőbb 2010. február 1.-én kell nyilatkozniuk az állami adóhatóságnak arról, hogy a tulajdonukban álló lakóingatlanokat adómentesen kívánják értékesíteni. A határidő elmulasztása jogvesztő – hívta fel a figyelmet Balázs Péter, a Noerr & Társai Iroda adótanácsadó munkatársa.
A hatályos szabályozás értelmében az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint újnak nem minősülő ingatlan értékesítése mentes az általános forgalmi adó [...]
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a megváltozott munkaképességű személyek szociális foglalkoztatásával kapcsolatos változások jelentősen nehezítik az érintettek helyzetét, megélhetését. Szabó Máté észrevételeiről tájékoztatta a köztársasági elnököt, megoldásért a miniszterelnökhöz és az illetékes szakminiszterhez fordult.
Az elmúlt évben jutott az ombudsman tudomására, hogy egy kormányrendelet szerint a megváltozott munkaképességű személyek szociális foglalkoztatásának egyik formájára, az úgynevezett fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásra ezentúl munkaszerződés csak [...]
A válság kitörése óta a rendkívül népszerű vállalkozói hitelgaranciánál is gyorsabban nő a Garantiqa támogatás-visszafizetési garanciaállománya. Az EU-s és egyes hazai támogatások esetében a pályázó cégeknek olyan pénzügyi garanciát kell bemutatniuk, amely biztosítja, hogy a nyertes visszafizeti a támogatás összegét, ha nem teljesíti a pályázatban vállaltakat.
A Garantiqa kezességvállalása csökkenti azt a pénzügyi kockázatot, amire a vállalkozások általában nincsenek felkészülve, hiszen [...]
Az Európai Bizottság eddig nem emelt kifogást, így várhatóan 5 százalékos áfakulccsal adózik a távhő, január 15-től – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden. A távhőszolgáltatásra 2009. augusztus 1-jétől alkalmazott 18 százalékos adómérték hatályba lépéséhez hasonlóan az 5 százalékos áfával történő adóztatásnak is az a feltétele, hogy azt jóváhagyja az Európai Bizottság (EB). Az EB eddig ebben a kérdésben határozatot még [...]
Nem jelent meg több kórház számláján az új év első munkanapján a tavaly megígért többletpénz. A második félévtől a minimum feltételek teljesítése jelenthet gondot az egészségügyi szolgáltatóknak: a szakember vagy eszközhiány miatt az egészségbiztosító felmondhatja a finanszírozási szerződést.
A 6 milliárd forintos többlettámogatásról októberben egyezett meg az Egészségügyi Minisztérium a kórházi érdekképviseletekkel. A szaktárca eredetileg 2009-ben fizetett volna, de ígéretét később [...]
Az elmúlt évben jelentős mértékben esett Magyarországon az új autók értékesítése, azonban a kereskedők szerint már túl van a mélyponton az ágazat és jövőre már emelkedhet az új autók eladása. A Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legutóbbi adatai szerint 2009 első tizenegy hónapjában 60,5 százalékkal 56.500 darabra csökkent az új autó eladások száma Magyarországon. A privát vevők aránya szintén [...]
Oroszország elfogadta az Ukrajnán keresztül zajló kőolajszállítás díjának 30 százalékos emelését – közölte az ukrán Naftogaz szóvivője kedden Kijevben. A mostani megállapodás szerint az ukrán területen keresztül szállított orosz olaj mennyisége nem lesz kevesebb jövőre, mint 2009-ben volt. A Barátság olajvezetéken nem kevesebb mint 15 millió tonna olajat szállítanak majd. Az orosz kormány kedden tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy [...]
Ukrajnának komoly gondjai vannak a decemberi orosz gázszámla ellenértékének előteremtésével – közölte Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázipari cég vezetője pénteken. Ukrajnának 800 millió dollárt kell átutalnia Oroszországnak a decemberi gázszállításokért – mondta szerdán Bogdan Szokolovszkij, Viktor Juscsenko ukrán államfő energiaügyi megbízottja. Alekszej Miller elmondta: a Gazprom és a Naftogaz ukrán gázipari cég gyakorlatilag naponta tárgyalnak a kérdésről. Hozzátette: “Azt [...]
Az élelmiszerek éves bolti forgalma mennyiségben 1,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor értékben kifejezve 2 százalékkal emelkedett a decembert megelőző 12 hónapban Magyarországon – közölte az ACNielsen Piackutató Kft. szerdán. A társaság 2008. december és 2009. november közötti felmérése szerint átlag felett nőtt egyebek között a húskészítmények, a kávé, az ásványvíz és a gyümölcsjoghurtok kiskereskedelmi eladása. Kiemelkedően nőtt a bolti forgalom mennyisége [...]
A vártnál szerényebben, 2,2 százalékkal nőtt az amerikai bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben éves szinten – a kereskedelmi minisztérium kedden közölt végleges adata szerint.
A szakértők 2,8 százalékos adatra számítottak. A közel egy hónapja közölt előzetes szám is 2,8 százalékos gazdasági növekedésről szólt. Az első becslés még ennél is magasabb, 3,5 százalékos növekedést feltételezett.
A mérsékeltebb üzleti befektetések és a [...]
A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsa szerint az Országgyűlés nem fogadta el a jövő évi költségvetési törvénnyel kapcsolatban a tanács által jelzett problémák megoldásához szükséges módosításokat. A tanács honlapján olvasható közlemény utal arra, hogy Sólyom László többek között erre hívta fel “egy hetilapnak adott interjúban a figyelmet”. Felidézik, hogy korábbi közleményükben megállapították: a költségvetési törvénytervezet “csak részben felel meg az államháztartási [...]
12 oldal: Első...«89101112