Felhasználó

Rovat: GAZDASÁG - KÜLFÖLD

Izrael a Kadhafi-fiú segélyhajójának feltartóztatására készül

Izrael a Kadhafi-fiú segélyhajójának feltartóztatására készül

Szerző: MTI Az izraeli hatóságok kedd éjfélig adtak határidőt a Gázai övezetbe tartó líbiai segélyhajónak, hogy el-Arís egyiptomi kikötő felé változtassa meg haladásának irányát, a hajó kapitánya azonban elutasította a felszólítást – közölték a Moamer Kadhafi líbiai vezető fia által irányított alapítvány képviselői. Mahallah Zvej, a alapítványnak a fedélzeten tartózkodó szóvivője telefonon elmondta, hogy megfenyegették őket: az izraeli haditengerészet feltartóztatja a hajót. Az  [...]

Újabb segélyhajó indul a Gázai övezetbe

Újabb segélyhajó indul a Gázai övezetbe

MTI Palesztinoknak szánt segéllyel a fedélzetén hajó indul Dél-Görögországból pénteken vagy szombaton a Gázai övezetbe, egy hónappal azt követően, hogy az izraeliek egy hasonló segélyszállítmányt katonai erővel tartóztattak fel, s az akció halálos áldozatokat is követelt. Újabb segélyhajó kel útra a Gázai övezetbe. A Görögországból induló tengerjáró útját egy segélyalapítvány szervezi, amelyet Kadhafi líbiai vezető fia, a 37 éves Szaif al-Iszlam irányít,  [...]

Fico bedobta a törülközőt, Radičová alakíthat kormányt A jobbközép koalíció a posztokról tárgyal

Fico bedobta a törülközőt, Radičová alakíthat kormányt  A jobbközép koalíció a posztokról tárgyal

Fico bedobta a törülközőt, Radičová alakíthat kormánytRobert Fico kormányfő a várakozásoknak megfelelően szerdán bejelentette, hogy nem sikerült kormányt alakítania, és visszaadja a megbízást Ivan Gašparovič államfőnek. A köztársasági elnök Iveta Radičovának, az SDKÚ-DS választási listavezetőjének adott esélyt a kormányalakításra. Ivan Gašparovič délután fogadta a négy ellenzéki párt vezetőit, akik egy új kormánykoalíció létrehozásáról tárgyalnak, s szerdára virradóra már sikerült megállapodniuk a  [...]

Tudósok még nagyobbra becsülik a mexikói-öbölbeli olajszivárgást

Tudósok még nagyobbra becsülik a mexikói-öbölbeli olajszivárgást

Jelentősen, ötven százalékkal növelték amerikai tudósok a mexikói-öbölbeli mélytengeri kőolajszivárgás miatt a tengerbe ömlő olaj mennyiségére adott becslésüket; egy héten belül már másodszor módosították komolyan a becslést. A tudósok keddi közlése szerint nagyon valószínű, hogy naponta 35-60 ezer hordónyi (5,57-9,54 millió liter) kőolaj ömlik a tengerbe. Ez jelentős növekedés ahhoz képest, hogy múlt csütörtökön még napi 20-40 ezer hordónyira tették  [...]

Gyorshír: Megtámadták a segélyszállító hajókat!

Gyorshír: Megtámadták a segélyszállító hajókat!

Megtámadták a gázai övezetbe tartó segélyszállító hajókat Hétfőn hajnalban álarcos, izraeli kommandósok támadtak rá arra az önkénteseket szállító hajórajra, amely gyógyszereket és élelmiszereket vitt volna a blokád által elzárt gázai övezetbe. Izrael bejelentette, hogy mindenáron meg fogja akadályozni a hajók kikötését. Azt azonban, hogy fegyvertelen civilekre fognak lőni, valószínüleg nem gondolták a hajókon utazó aktivisták és újságírók sem, mégis megtörtént. A halottak  [...]

Ma érkeznek a segélyt szállító hajók a Gázai övezethez

Ma érkeznek a segélyt szállító hajók a Gázai övezethez

Nemzetközi hajóraj indult élelmiszerekkel és gyógyszerekkel a Gázai övezet lakosságát támogatni. A fedélzeten újságírók jelentős csoportja van jelen, akik szeretnék a közvéleményt tájékoztatni a segélyek célba juttatásáről. Cipruson nem kapott kikötési engedélyt a hajóraj, így kénytelen volt folytatni útját pihenés nélkül Gáza felé. A hajóraj legnagyobb hajója a Mavi Marmara (Kék Márvány), török hajó. Dáni Ajálon izraeli külügyminiszter-helyettes “durva provokációnak” nevezte a segélyhajók  [...]

OECD: nem valószínű újabb recesszió az euróövezetben

OECD: nem valószínű újabb recesszió az euróövezetben

Az euróövezetben nem valószínű második recesszió, ugyanis az adósságcsökkentő intézkedések gazdasági növekedést rontó hatását ellensúlyozhatja az export növekedése, a gyengébb euró segítségével. Így vélekedett az OECD fő közgazdásza, Pier Carlo Padoan a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában, amelynek megjelenését az OECD új gazdasági előrejelzéseinek szerdai kiadása elé időzítették. Padoan leszögezte, hogy az euróövezeti országoknak folytatniuk kell államháztartásuk rendbehozatalát, azt össze kell  [...]

Egyesül a United és a Continental Airlines

Egyesül a United és a Continental Airlines

Egyesül a United Airlines és a Continental Airlines. A két amerikai légitársaság összeolvadásával az ágazat legnagyobb vállalata jön létre. Amerikai sajtójelentések szerint az egyesülési tervet a hétvégén fogadta el a két igazgatótanács. Hivatalosan hétfőn jelenthetik be a 3 milliárd dolláros ügyletet, amelynek létrejöttéhez a versenyhatóság engedélye is szükséges. A két társaság  [...]

Obama muszlim gazdasági konferenciát rendez

Obama muszlim gazdasági konferenciát rendez

Barack Obama amerikai elnök gazdasági területen is nyit a muszlim világ felé: a Fehér Ház hétfőn és kedden gazdasági konferenciát rendez az Egyesült Államok és a muszlim világ közötti üzleti-kereskedelmi kapcsolatok serkentésére. A kétnapos értekezletre 5 kontinens 50, többségében muszlim többségű országából több mint 250 üzletembert hívtak meg Washingtonba. A CNN  [...]

Kettős bankadót tervez az IMF

Kettős bankadót tervez az IMF

Kettős bankadó javaslatával készül előállni a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Nem hivatalos londoni értesülés szerint a bevétel a bankszektoroknak nyújtandó esetleges jövőbeni pénzügyi segítség fedezetéül szolgálna. A húsz legnagyobb fejlett és fejlődő térségi gazdasági erőcentrum (G20) számára összeállított IMF-javaslatról a BBC értesült. Az első adó fő összetevője egy olyan  [...]

Lengyelország 110 millió eurót szán az EU-elnökségre

Lengyelország 110 millió eurót szán az EU-elnökségre

Lengyelország mintegy 430 millió zlotyt, azaz 110 millió eurót szán az Európai Unió elnökségére – írta kedden a Parkiet című lengyel napilap. Idén a kormány több mint 130 millió zlotyt kíván költeni a 2011. július 1-jén kezdődő soros elnökségre. A pénzt munkacsoportok, szervezetek és szolgáltatások leendő vezetőinek képzésére, promócióra, tájékoztatásra és kulturális  [...]

200 milliárd euró hitel vár törlesztésre az európai kereskedelmi ingatlanpiacon

200 milliárd euró hitel vár törlesztésre az európai kereskedelmi ingatlanpiacon

A CB Richard Ellis (CBRE) európai kereskedelmi ingatlanhitelekről szóló jelentése szerint összesen 970 milliárd euróra tehető a teljes európai kereskedelmi ingatlanhitel-állomány. Hasonlóan az európai befektetési aktivitáshoz, a hitelállomány több mint fele az Egyesült Királyságban (34 százalék) és Németországban (24 százalék) koncentrálódik. A kereskedelmi ingatlanokhoz kapcsolódó hitelezés jelentős bővülést mutatott az elmúlt évtizedben és gyorsabban nőtt, mint  [...]

Az EU szerint csak 2018-ban kezdhet szállítani a Nabucco

Az EU szerint csak 2018-ban kezdhet szállítani a Nabucco

A Nabucco gázvezetéken legkorábban 2018-ban indulhatnak el a szállítások – jelentette ki az uniós energiaügyi biztos a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában. A cikkre reagálva ugyanakkor a német RWE közszolgáltató – a Nabucco konzorcium tagja – azt közölte: a Nabucco, az eddigi terveknek megfelelően, 2014-ben megkezdi működését. Az uniós energiaügyi biztos,  [...]

Magyarország is érintett a Daimler-botrányban

Magyarország is érintett a Daimler-botrányban

Több mint 300 ezer euró összeget is kifizethettek kenőpénzként magyar kormánytisztviselőknek 2005-ben a Volánbusz egy buszvásárlási ügylete kapcsán – szerepel abban a keresetben, amelyet a Daimler német autógyár körüli megvesztegetési botrány ügyében nyújtott be az amerikai igazságügy-minisztérium. A dokumentum együtt kezeli az ügyben az osztrák és a magyar szálat.  [...]

A Scania növeli termelését, áprilisban visszaállítja a heti ötnapos munkarendet

A Scania növeli termelését, áprilisban visszaállítja a heti ötnapos munkarendet

A Scania növeli termelését, és ebből kifolyólag kivételt tesz a jelenleg érvényben lévő, a svédországi gyári munkások számára 2010 első félévében heti négynapos munkarendet előíró megállapodás alól és visszaállítja számukra az ötnapos munkahetet. A megegyezés értelmében áprilistól a szellemi dolgozók is újra heti ötnapos munkarendben dolgoznak. „Főként azért van szükség a termelés növelésére, mert Brazíliában továbbra  [...]

Országos sztrájk bénítja Görögországot

Országos sztrájk bénítja Görögországot

Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt. A két legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség közös akciója szinte az egész országot megbénította. Nem dolgoznak például a légiirányítók, így hajnal óta valamennyi járatot  [...]

Vége az olcsó olaj korának, a figyelem középpontjában a gáz

Vége az olcsó olaj korának, a figyelem középpontjában a gáz

Az olajárak rendkívül gyorsan emelkedtek túlságosan magasra, ezért korlátozott marad a növekedési potenciál. Éppen ezért az 1980-as évek óta a kereslet a legdrasztikusabban esett vissza, pedig az olajkészletek bőven elegendőek. Nagy kérdés, hogy 2012-ben várható-e az újabb olajárrobbanás. Az olaj háttérbe szorulásával a palagáz részaránya 71 százalékra nő 2030-ra – Lengyelországban és Ukrajnában várhatóan megélénkül a kutatási és felvásárlási tevékenység. Az  [...]

Tavaly 16 százalékkal nőtt a milliomosok száma az Egyesült Államokban

Tavaly 16 százalékkal nőtt a milliomosok száma az Egyesült Államokban

Tizenhat százalékkal emelkedett a milliomosok száma tavaly az Egyesült Államokban, az előző évi 27 százalékos – éves szintre vetített – csökkenés után – derült ki a Spectrem Group tanácsadó cég felméréséből. A tanulmány szerint tavaly közel 7,8 millió amerikai háztartás rendelkezett egymillió dolláros vagy azt meghaladó értékű vagyonnal. A felmérés végzői ebbe  [...]

A szlovákokat nem érdekli: Újra bejegyeztették a Tokaj nevet

A szlovákokat nem érdekli: Újra bejegyeztették a Tokaj nevet

Szlovákia újra bejegyeztette magának a Tokaj védjegyet – közölték csütörtökön Pozsonyban. A szlovák fél szerint Magyarország önkényesen változtatta meg a Tokaji nevet Tokajra. “A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) Ján Slaby államtitkár révén minden szükséges lépést megtett annak érdekében, hogy a márkavédjegyek elektronikus jegyzékében (CHOP) Szlovákiából a Tokaji Szőlészeti Térség (Tokajská vinohradnícka oblast) is szerepeljen” – közölte Peter Palus, az SNS szóvivője a  [...]

Görögország az adófasizmus kísérleti terepe

Görögország az adófasizmus kísérleti terepe

Fontossága miatt sajtószemlénkben idézzük a görögországi tervekről és a bevezetni szándékozott gazdasági intézkedésekről szóló interneten megjelent írást. Az anyag azért megdöbbentő, mert abban több, a Bajnai-kormány által – szerencsére sikertelenül – szorgalmazott gazdasági intézkedésről van szó. Arról a totalitáriánus adófasizmusról, amelyet mint elérendő célt a nemzetek közötti ellenőrzés fedőnéven annak idején Kovács László adóügyi biztos  [...]



2  oldal: 12




Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    21 látogató van most online
    21 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright © - 2009.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt