Amennyiben a bankok megelégszenek a hitelszerződés módosított pontjainak közjegyzői hitelesítésével, és nem kérik a módosítást egységes szövegbe foglalni az eredeti szerződéssel, akkor 10-15 ezer forintból elvégezhető a hitelesítés – mondta Tóth Ádám a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke hétfőn az MTI-nek.
A bankok azért ragaszkodnak a jelzáloghitel szerződések közjegyzői okiratba foglalásához, mivel az ügyfél tartozása [...]
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idén 1,1 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal, 2012-ben pedig 3,1 százalékkal bővülhet a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön megjelent előrejelzése szerint.
Az OECD szerint az idén újra beindult magyarországi növekedést a külső kereslet ösztönzi, a lakossági fogyasztás és a beruházás viszont 2010-ben is [...]
“Államcsőd várhat Magyarországra az IMF volt főközgazdásza szerint
Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy néhány éven belül – vélekedett Kenneth Rogoff amerikai közgazdász egy osztrák lapnak adott interjúban. Rogoff úgy látja, egy-két év múlva a görögök nem teljesítik többé az IMF elvárásait. A Valutaalap panaszkodni fog, de végül mégis folyósít támogatást az országnak. Újabb két-három év múlva azonban a helyzet [...]
“Égett az állványzat a Margit híd budai hídfőjénél
Eddig ismeretlen okokból kigyulladt az állványzat szombaton este a Margit híd budai hídfőjénél. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. A tüzet – amely a rakpart és az első pillér között, mintegy15 méteres szakaszon keletkezett – sikerült eloltani. A szóvivő közlése [...]
Magyarország nem kért időpontot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások újraindítására – közölte az IMF szóvivője csütörtökön, azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban korábban a tárgyalások őszi felújításáról nyilatkoztak. Gerry Rice szóvivő rendszeres sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az IMF kész Magyarországgal a tárgyalások újraindítására, az IMF-küldöttség budapesti látogatására vonatkozóan azonban nincs időpont. Hozzátette: kapcsolatban állnak a magyar illetékesekkel, hogy áthidalják a [...]
Néhány évvel ezelőtt még nagyon igyekeztek a magyar családok, hogy építsenek maguknak kisebb-nagyobb hét végi házakat.
Ez az építési kedv mintha alább hagyott volna, sőt! Annak ellenére, hogy csökkentek az illetékek januárban, nem pörgött fel a vízparti nyaralók piaca – áll a Világgazdaság keddi cikkében.
Az érdeklődés ugyan nőtt, de ez a piac csak egy kis szegmensére igaz – a Római-parti új [...]
Esetleg még súlyosabb lehet a teher, ha nem ebrudaljuk ki őket.
Éles kritikákat fogalmaztak meg gazdasági szakértők a kormány magatartásával szemben, miután megszakadtak a tárgyalások hazánk és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Unió delegációja között.
Erre válaszul Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: ősszel befejeződik az IMF-fel való hitelezési kapcsolatunk.
A bírálatok szerint az IMF-fel való szakítás rövid távon jelentős költségeket jelent az [...]
Fotó: Szabó Balázs [origo]
A júniusi 5 százalék feletti szintről 4 százalékra lassult az infláció júliusban. Az infláció mérséklődése azonban becsapós: nem azt mutatja, hogy alacsonyabbak lettek az árak, a csökkenést technikai változás okozza. A stabil árszínvonalra az előrejelzések szerint még várni kell 2011 közepéig, mivel az élelmiszerek és az energiahordozók ára a vártnál magasabban alakul.
Júliusban 4 százalékos volt az éves [...]
A budapesti XIII. kerületé a legkisebb, a pécsi önkormányzaté a legnagyobb adósságállomány – olvasható a Progresszív Intézet elemzésében, amely a fővárosi kerületek és a 23 megyei jogú város gazdálkodását vizsgálta. A kutatás szerint főként a kormánypárti önkormányzatok küzdenek nagy adóssággal, ugyanakkor a jóléti kiadások is a Fidesz-KDNP által vezetett városokban a legmagasabbak. A tanulmány alapján a megyei jogú városok eladósodottsága [...]
Energiaracionalizálási kutatásra szerződött a Dunaújvárosi Főiskola spin off cége és a japán Furukawa Electric
Mintegy 10-15% energia megtakarítás várható azoktól az ún. Smart Grid („okos hálózat”) rendszerek üzembe állításától, amelynek innovációjára szerződött a japán Furukawa Electric hazai leányvállalata és a Dunaújvárosi Főiskola Ecotech Zrt. néven alapított K+F+Innováció profilú vállalkozása. A japánokkal való együttműködés a hatékonyabb össztársadalmi áramellátás és fogyasztás racionalizálása érdekében [...]
A mutatós metro-szerelvény valószínűleg soha nem fog utasokat szállítani, mert nem kapott működési engedélyt.
Az ok, hogy annyi hibája van, amit felsorolni is sok lenne: a fékrendszer nem biztonságos, a számítógépes megoldás ugyancsak hibás, ám a legfélelmetesebb mégiscsak az, hogy előfordulhat olyan eset, amikor az utasok benne maradnak a szerelvényben, és belülről nem nyitható az ajtó.
Elképzelhetjük, hogy milyen pánik törne ki, [...]
A szocialista párt elnöke, Mesterházy Attila szerint az, hogy Orbán Viktor szerdai beszédében azt mondta, hogy a költségvetés stabil lábakon áll, a Bajnai-kormány válságkezelő tevékenységének köszönhető. A pártelnök szerint Orbánnak ezt meg kellene köszönnie.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke úgy látja: Orbán Viktornak meg kellene köszönnie a Bajnai-kormánynak és a szocialistáknak az elmúlt egy év válságkezelő tevékenységét. Mesterházy szerint ha ez [...]
BUDAPEST, 2010. július 27. – Hetvenhétre nőtt a budapesti repülőtérről közvetlenül elérhető városok száma. A legújabb célállomás az dél-olaszországi üdülőhely, Bari repülőtere, a járatnyitást újabb, pozitív piaci jelként üdvözölte a Budapest Airport. A járatnyitáshoz kapcsolódó másik fejlemény, hogy mostantól újabb, sorrendben negyedik Airbus A 320-as üzemel a budapesti bázisról a Wizz Air színeiben, amelynek teljesen egységes a repülőgép flottája, azaz [...]
Emlékszünk még azokra a napokra, amikor közbeszéd címén még csak a gumicsontként közibénk dobott Simor-féle havi javadalmazás körüli kvaterkázás borzolta a kedélyeket? Már akkor szóltam, hogy ennek a közpénzen művelt parasztvakításnak bizony nem lesz jó vége, s most lám, csak megképződött újra az össznépi hülyítés! Ennyire mán nem kéne szolgalelkületűnek lenni eftikéim!
De ne is én, az adófizető barom státuszába besorolt, [...]
A kormányrendelet mindenkire vonatkozik, tehát nincs kivétel! A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint sérti a függetlenségüket, hogy módosították a jegybanktörvényt. Ennek értelmében az elnök, Simor András 8 milliós fizetését a többi állami vezetőhöz hasonlóan 2 millió forintra csökkentették.Szeptembertől már a csökkentett fizetésre számíthat a jegybank elnöke. Gesztus értékű lett volna, hogyha önként lemond fizetésének 2 millió forint feletti részéről, de [...]
Nem nehéz kitalálni, egyszerűen ránk akarja erőltetni az akaratát, hogy folytatódjon a megszorítások gyilkos sorozata, nem számít, hogy kibírjuk-e mi, magyar emberek…
Az Orbán-kormánnyal folytatott tárgyalást megszakították és sértetten elvonultak, visszaüzenve, hogy ők aztán szívesen visszajönnek és tárgyalnak tovább…
Bizonyára nagyon megszokták, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány úgy táncolt, ahogy a pénzvilág urai kívánták, hiszen azokat az önjelölt miniszterelnököcskéket kizárólag saját hasznuk érdekelte, [...]
2010. július 14-én csatlakozott a 2000. felhasználó a Magyar Turizmus Zrt. Fesztiválok Éve 2010-es Facebook csoportjához (www.facebook.com/Fesztivalok-Eve-2010). A 2010. január 19-én elindított rajongói oldal az elmúlt félévben nagymértékben hozzájárult a 2010-es témaév népszerűsítéséhez. A dinamikus rajongószám-növekedés a figyelemfelkeltő fesztiválajánló posztoknak és online vetélkedőknek köszönhető. Érdemes nyomon követni a rendszeresen meghirdetett nyereményjátékokat is, amelyek keretében értékes ajándékokat – Liget Kártya, Hungary [...]
Nem kerül közvetlenül veszélybe az államadósság finanszírozása, ugyanakkor rövidtávon nőhetnek a devizahitelesek terhei, középtávon pedig a nemzetközi bizalom hiánya jelenthet problémát és veszélyt Magyarország számára – vélekedett Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja hétvégén megegyezés nélkül utazott el Magyarországról, valamint hogy az Európai Unió (EU) elhalasztja a hitel-felülvizsgálat lezárását. Vértes András hétfőn [...]
2010. augusztusban Demszky Gábor – Budapest főpolgármestere – nagyszabású átadóünnepséggel kívánja megnyitni a dél-pesti szennyvíztisztítót, amely a Dunába már csaknem teljesen megtisztított szennyvizet fog visszaengedni.
Örülhetnénk a hírnek, hogyha nem állna mellette a kiegészítés, hogy a budapestiek ezután kétszer annyit fizethetnek a szennyvízért, mint eddig. Az országban talán itt volt eddig is a legdrágább a víz és a csatorna használata, ha [...]
Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a rendőrség sikeres működésének nem lesz pénzügyi akadálya. Ennek tulajdonképpen örülni lehet, hiszen ezek szerint pénz van bőven…
Életpályamodellt ígért a rendőrök számára, tehát valószínűleg érdemes lesz erre a hivatásra jelentkezni. Hölgyek, urak, – akik munkát keresnek, – itt a nagy lehetőség! Végre egy fizetőképes ágazat és karrier lehetősége!
Munkájuk bőven akad majd, hiszen a kormányfő által [...]
10 oldal: 12345»10...Utolsó