Felhasználó

  

A következő címke bejegyzései: bajnai gordon

Bajnai levélben kérte a kormánytagok mielőbbi vagyonosodási vizsgálatát

Bajnai levélben kérte a kormánytagok mielőbbi vagyonosodási vizsgálatát

Cáfolta a kormányszóvivő a Magyar Nemzet pénteki cikkében foglaltakat, miszerint a most távozó miniszterek és a miniszterelnök megússza a vagyonosodási vizsgálatot. Szollár Domokos közleményében azt írta: Bajnai Gordon levélben kérte a kormány tagjait érintő vagyonosodási vizsgálat mielőbbi megkezdését az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ). A Magyar Nemzet pénteken arról írt, hogy bár  [...]

Bajnai még most is félretájékoztatja az országot

Bajnai még most is félretájékoztatja az országot

Magyarországon ma is vészhelyzet van, ez tény. Aki mást mond, az félretájékoztatja az országot, félretájékoztatja az embereket – nyomatékosította sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A legfrissebb gazdasági hírek is bizonyítják, hogy a válság még nem múlt el, a helyzet semmivel nem jobb a korábbinál – fogalmazott a politikus. Rámutatott: a Bajnai-kormány továbbra is félrekezeli a problémát, mélyíti a  [...]

Bajnai: reformok kellenek, kiigazítás nem

Bajnai: reformok kellenek, kiigazítás nem

Bajnai Gordon szerint az elmúlt egy év a gazdasági növekedést elindítását szorgalmazó lépései szükségesek voltak, de nem elégségesek, még számos változtatásra lesz szükség. A kormányfő azt mondta: a magyar társadalom “válságállónak” bizonyult; reformok kellenek, kiigazítás már nem. A kormányfő a Politikatörténeti Alapítvány közéleti vitasorozatának rendezvényén úgy fogalmazott: a növekedés beindításához  [...]

Bajnai: sikerült visszafordulni a szakadék széléről

Bajnai: sikerült visszafordulni a szakadék széléről

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint egy éve hatalmon lévő kormányának sikerült teljesíteni vállalásait, köztük a legfontosabbat, hogy visszafordítsa az országot a szakadék széléről. A kormányfő hétfőn, a társasházak budapesti egyeztető fórumán tartott nyitóbeszédében – a feladatok hasonlóságát érzékeltetve – úgy fogalmazott, hogy bizonyos értelemben az ország közös képviselőjének tekinti magát, akit  [...]

Bajnai: a válságkezelés során felhalmozott adóssághegyet le kell dolgozni

Bajnai: a válságkezelés során felhalmozott adóssághegyet le kell dolgozni

A következő tíz évre szóló átfogó európai uniós növekedési és foglalkoztatási stratégiában olyan közös célokat kell meghatározni, amelyek összhangban vannak az egyes tagországok teljesítőképességével – állapította meg Bajnai Gordon miniszterelnök a témával foglalkozó EU-csúcsértekezlet előtti sajtótájékoztatóján, csütörtökön Brüsszelben. A visegrádi négyek csoportját képező országok és José Manuel Durao Barroso európai  [...]

Bajnai szerint nincsenek rejtett aknák a költségvetésben

Bajnai szerint nincsenek rejtett aknák a költségvetésben

Alapvetően elégedett a kormány teljesítményével Bajnai Gordon, aki a Blikknek adott interjújában megerősítette: nincsenek rejtett aknák az idei költségvetésben, a büdzsé szigorú, következetes politikával végigvihető, az államháztartási hiány a cél közelében maradhat, és így az euró 2014. január 1-jén bevezethető. Elismerte, hogy voltak nehéz intézkedések, amelyeket igyekeztek ellensúlyozni, ahogy olyan  [...]

Bajnai Gordon: az ország kifelé tart a válságból

Bajnai Gordon: az ország kifelé tart a válságból

Magyarország elindult kifelé a gazdasági-pénzügyi válságból, ezt egyértelműsítik az év első hónapjának gazdasági mutatói – jelentette ki Bajnai Gordon Tiszaújvárosban, ahol megtekintette a már csaknem harminc vállalkozásnak telephelyet adó Tiszaújvárosi Ipari Park két vállalkozását, az amerikai érdekeltségű Jabilt és a jelenleg is épülő, magyar tulajdonosi hátterű pelletgyárat. A miniszterelnök  [...]

Bajnai megtartja emlékbe a 12 forintot, amit kormányfőként keresett

Bajnai megtartja emlékbe a 12 forintot, amit kormányfőként keresett

Elrakja emlékbe az egy éves munkával megkeresett 12 forint miniszterelnöki fizetését Bajnai Gordon – olvasható a Blikkben. A kormányfő szerdán egy órán át fogadta a lap olvasóink telefonjait és válaszolt az interneten feltett kérdésekre. Arra a kérdésre, mikor lesz euró Magyarországon, úgy válaszolt: ha a jelenlegi gazdasági pályán marad az ország,  [...]

Bajnai: 1848. március 15. emléke és hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait

Bajnai: 1848. március 15. emléke és hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait

Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk megtartása fontos része összetartozásunk kifejezésének – írta Bajnai Gordon kormányfő a külhoni magyaroknak küldött ünnepi üzenetében. Az emlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra lehetőség arra, hogy minden magyar megpróbálja megkeresni és megadni válaszait identitásának legalapvetőbb kérdéseire – mutatott rá a kormányfő üzenetében. Mint a miniszterelnök írta, a nemzeti ünneppel kapcsolatban valószínűleg sokakban felmerül  [...]

Bajnai Gordon: Magyarországot kijózanította a világválság

Bajnai Gordon: Magyarországot kijózanította a világválság

A miniszterelnök szerint Magyarországot kijózanította a világválság, de még hosszú küzdelmes út áll az ország előtt.” Magyarország másfél éve a világon kialakult válság miatt kapott egy hatalmas pofont, ami sok más országot megszédített, hazánk azonban mintha ettől kijózanodott volna” – mondta Bajnai Gordon a Szolnoki Főiskolán vállalkozóknak, helyi lakosoknak és főiskolai hallgatóknak tartott gazdasági fórumon. Bajnai az ország mostani helyzetét  [...]

Nyilvánosságra hozta a Sukoró-ügyben tett tanúvallomását Bajnai

Nyilvánosságra hozta a Sukoró-ügyben tett tanúvallomását Bajnai

Nyilvánosságra hozta a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő a Központi Nyomozó Főügyészséggel folytatott konzultációt követően döntött arról, hogy a szerdán készült teljes jegyzőkönyvet nyilvánosságra hozza. A miniszterelnök, tanúvallomása szerint, nem emlékszik arra, hogy a King’s City elnevezésű beruházással kapcsolatos 2008. májusi parlamenti egyeztetésen szóba került-e az ingatlancsere, illetve a  [...]

Bajnai: vissza kell adni a munka becsületét

Bajnai: vissza kell adni a munka becsületét

Magyarország jövője azon fog múlni, hogy végre helyre tudjuk-e állítani a munka becsületét – jelentette ki a miniszterelnök a győri Széchenyi István Egyetemen tartott előadásában csütörtökön. Bajnai Gordon – utalva arra, hogy a munkaképes lakosság 56-57 százaléka dolgozik – azt mondta: ez elképesztően alacsony arány. A kormányfő a következő kormányok feladataként említette  [...]

Bajnai Gordonnal is találkozik Barroso Budapesten

Bajnai Gordonnal is találkozik Barroso Budapesten

Bajnai Gordon miniszterelnökkel is találkozik szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójának vezetőségi ülésére érkezik Budapestre – közölte a kormányszóvivő kedden. Szollár Domokos ismertetése szerint szerdán kora este érkezik Budapestre José Manuel Barroso, akinek tiszteletére Bajnai Gordon vacsorát ad a Parlament Nándorfehérvári termében. Szájer József fideszes EP-képviselő múlt szombaton közölte, hogy  [...]

Bajnai: a kommunizmus áldozatainak emléknapja figyelmeztet saját felelősségünkre

Bajnai: a kommunizmus áldozatainak emléknapja figyelmeztet saját felelősségünkre

A kommunizmus áldozatainak emléknapja nem csak emlékeztet, hanem figyelmeztet is saját felelősségünkre, hogy ne engedjük többé soha, hogy bárki, bármilyen eszme nevében elnyomja az embert, a nemzetet – írta Bajnai Gordon miniszterelnök az emléknap alkalmából. A kormányszóvivői iroda által az MTI-hez eljuttatott közleményben a miniszterelnök úgy fogalmaz: a kommunizmus, mint minden rezsim  [...]

Fidesz: Bajnai Gordon a lényeges tényeket nem cáfolja

Fidesz: Bajnai Gordon a lényeges tényeket nem cáfolja

A Fidesz szerint Bajnai Gordon miniszterelnök és korábbi cége, a Wallis a lényegtelen tényeket cáfolja, a lényegeseket nem az adóelkerülés gyanújának ügyében. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a magyar hatóságok bűncselekménygyanús ügynek tekintik a Cipruson keresztül történt cégeladást, amelyben Bajnai Gordon miniszterelnök közreműködött, hiszen  [...]

Magyar Nemzet: adócsalás gyanújában Bajnai

Magyar Nemzet: adócsalás gyanújában Bajnai

A Magyar Nemzet állítása szerint a Bajnai Gordon kormányfő által korábban vezetett ciprusi cég nem nyújtott be adóbevallást, így 2,7 milliárd forint nyereség után elkerülte az adó megfizetését. A napilap szerdai számában azt fejtegették, hogy az ügylet főszereplője a Dataplex Kft., amelyet 2005-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. egyik leányvállalkozása 2,33 milliárd forintért megvásárolt. A lap úgy tudja, az  [...]

Politológusok szerint a Bajnai-beszéd célcsoportja az üzleti szféra volt

Politológusok szerint a Bajnai-beszéd célcsoportja az üzleti szféra volt

Bajnai Gordon a saját identitását definiálta az Országgyűlésben elmondott hétfői, napirend előtti felszólalásában – értékeli a Progresszív Intézet vezető elemzője; a Nézőpont Intézet politológusa olyan “lezáró aktusnak” nevezte a kormányfő beszédét, amelynek elsődleges célcsoportja az üzleti nyilvánosság volt. A miniszterelnök hétfőn, a parlamentben elhangzott napirend előtti felszólalásában három nemzeti cél  [...]

Bajnai Gordon beszéde az Országgyűlés választások előtti utolsó ülésnapján

Bajnai Gordon beszéde az Országgyűlés választások előtti utolsó ülésnapján

Bajnai Gordon miniszterelnök 2010. február 22-én beszédet mondott az Országgyűlés választások előtti utolsó ülésén. A kormányfő napirend előtti felszólalását az alábbiakban szó szerint közöljük. Tisztelt Országgyűlés, Hölgyeim és Uraim! Magyarország állva maradt, kezeltük a válságot, megvédtük polgárainkat és utat nyitottunk a fellendüléshez. Amikor tíz hónappal ezelőtt miniszterelnöknek jelöltek, azt kívántam, hogy ezzel a mondattal foglalhassam össze  [...]

Navracsics: Bajnai levetette magáról a felelősséget

Navracsics: Bajnai levetette magáról a felelősséget

Navracsics Tibor szerint Bajnai Gordon hétfői parlamenti beszédében levetette magáról a felelősséget. A Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva úgy fogalmazott: Bajnai Gordon “édes-bús búcsúbeszéde” azt juttatta eszébe, amikor az apa délután elmegy otthonról, a gyerekeket otthon hagyja játszani, és néhány intő szó kíséretében elmondja, legyenek jók. Navracsics  [...]

Bajnai adócsökkentést javasolt a következő kormánynak

Bajnai adócsökkentést javasolt a következő kormánynak

Bajnai Gordon miniszterelnök a következő kormánynak és parlamentnek azt javasolta, hogy lépjen meg adó- és járulékcsökkentést, és ezt elsősorban és “mindenek előtt” a munka terheinek csökkentése érdekében tegye. A miniszterelnök hétfői parlamenti napirend előtti felszólalásában kifejtette, hogy a magyar gazdaság 2011 után 4 százalék körüli mértékben bővülhet, és ez alatt  [...]



2  oldal: 12




Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    18 látogató van most online
    18 vendég, 0 felhasználó







Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt