Új foglalkoztatási támogatási formát vezet be a kormány: mindenki, aki a válság időszakában vált munkanélkülivé, és akit képes lenne egy munkáltató foglalkoztatni, az – mintegy ösztönző támogatásként – “magával viheti” segélye és annak járulékai összegét – jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy a segélye hátralévő idejére ezt az összeget a munkáltató érdekeltségének növelésére, havi [...]
Oroszország elfogadta az Ukrajnán keresztül zajló kőolajszállítás díjának 30 százalékos emelését – közölte az ukrán Naftogaz szóvivője kedden Kijevben. A mostani megállapodás szerint az ukrán területen keresztül szállított orosz olaj mennyisége nem lesz kevesebb jövőre, mint 2009-ben volt. A Barátság olajvezetéken nem kevesebb mint 15 millió tonna olajat szállítanak majd. Az orosz kormány kedden tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy [...]
A kormány idei utolsó ülésén döntött a körültekintő, felelős lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletről – közölte a Kormányszővívői Iroda hétfőn. A rendelet célja, hogy elősegítse a felelős hitelezést, mérsékelje a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatokat és “viharállóbbá” tegye a magyarországi hitelezési rendszert. A pénzügyi intézmények a jövőben csak hitelképességi vizsgálat elvégzése alapján nyújthatnak hitelt az ügyfeleiknek. A [...]
A Fidesz két tűz közé kerül a jövendő Országgyűlésben, a szocialisták és a Jobbik közé – nyilatkozta a Magyar Nemzet hétfői számában Kövér László, a párt országos választmányának elnöke. Kövér László szerint már most látszik “egy látens munkamegosztás” a szocialisták és a Jobbik között: ha az egyik nem, akkor a másik megpróbálja erkölcsi értelemben ellehetetleníteni a jelöltjeiket és az egész [...]
Ivo Josipovic ellenzéki szociáldemokrata jelölt és Milan Bandic, Zágráb polgármestere mérkőzik meg a horvát elnökválasztás második fordulójában, miután a voksolás vasárnapi első fordulójában egyikük sem szerezte meg a győzelemhez szükséges abszolút többséget – közölte az országos választási iroda a szavazatok csaknem teljes összeszámlálása alapján. A hivatalos adatok szerint a baloldali Josipovic a voksok 32,44, míg ellenfele, a populizmussal vádolt, befolyásos [...]
A New York állambeli Long Island partjainál egy kosarasszájú cápa vetette magát ki a habokból a homokos partra, miután a fejét a vízből kiemelve meglátta az ott tartózkodó, napozó, és futkározó bikinis csajok hadát. A kanos cápánál ezután valószínűleg krónikus oxigénhiány léphetett fel, ugyanis sajnálatos módon rövid időn belül elhalálozott, ám élete utolsó perceiben A kutatók egyelőre nem tudják a partra vetődés [...]
A hollywoodi sztárgyár abszolút álompárja 2005 óta Angelina Jolie és Brad Pitt. Bár többen ferde szemmel néznek a filmipar istennőjére, amiért elszerette Bradet a bájos Jennifer Anistontól, mégis mindenki tudni akarja, hogyan élnek ők hat gyermekükkel. A pletykák szerint Angelina Jolie + Brad Pitt napjai meg vannak számlálva és 15-18 hónap múlva a kapcsoltuk véget fog érni, mivel a sztárpárt négy [...]
Egy különös hiba leírásáról szóló terméktámogatási bejegyzés került fel a Microsoft honlapjára néhány nappal ezelőtt: a felhasználói fiókok felügyelete (user account control, UAC) szolgáltatás beállításait Windows 7 alatt nem tudjuk megváltoztatni, amennyiben a számítógépre telepítettük az Office 97-es kiadását. Hiába mozgatjuk például a figyelmeztetések előhívására szolgáló csúszkát másik állapotba, és nyomjuk le az OK gombot (akár az enter billentyűvel, akár [...]
Kutatók szerint genetikailag kimutatható, hogy ki lesz kövér, így pedig már kidolgozható az ellenszer is. Megfelelő mozgással ugyanis a gének hatását időben korrigálni lehet. A megoldáson magyar szakemberek is dolgoznak: a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai nemzetközi partnereikkel együttműködve kétéves programba kezdtek, melynek során több tízezer adatot dolgoznak fel annak érdekében, hogy megfelelő receptet adjanak a fittség megőrzésére, az elhízás elkerülésére. [...]
Főként az okozta a koppenhágai klímaértekezlet kudarcát, hogy az Egyesült Államok és Kína részéről hiányzott a kötelezettségvállalásra irányuló akarat – mondta az EU soros elnökségét ellátó Svédország környezetvédelmi minisztere Brüsszelben. Európa most környezettudatos szövetségeseket igyekszik keresni a világban, hogy velük együtt küzdjön a légkör globális felmelegedése ellen. Washington és Peking, szövetségeseivel együtt Koppenhágában elérte, hogy az ENSZ által szervezett, két héten át [...]
A vártnál szerényebben, 2,2 százalékkal nőtt az amerikai bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben éves szinten – a kereskedelmi minisztérium kedden közölt végleges adata szerint. A szakértők 2,8 százalékos adatra számítottak. A közel egy hónapja közölt előzetes szám is 2,8 százalékos gazdasági növekedésről szólt. Az első becslés még ennél is magasabb, 3,5 százalékos növekedést feltételezett. A mérsékeltebb üzleti befektetések és a [...]
Szerbia kedden hivatalosan benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Az erről szóló okmányt Boris Tadic szerb elnök az unió soros elnökségét az év végéig ellátó Svédország kormányfőjének, Fredrik Reinfeldtnek adta át Stockholmban. Az eseményen jelen volt Olli Rehn, az unió bővítési ügyekben illetékes biztosa is. Bár a csatlakozási kérelem benyújtása kétségkívül nagy szimbolikus jelentőséggel bír, a kérelmet még el kell [...]
Cseh Tamásra emlékeznek vasárnap délután Szegeden a Dóm téren; a magyar zenei élet augusztusban elhunyt kiválóságát művészek és zenészek idézik meg – közölte a programot szervező Mocselini Rudolf. Cseh Tamás gazdag életművéből Takáts Eszter énekesnő, valamint Róka Szabolcs és Kátai Zoltán gitár-, koboz-, kontra-, lant- és fidulakísérettel idézi fel a művészt. Cseh Tamás 67 éves korában, augusztus 8-án hunyt el. [...]
A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsa szerint az Országgyűlés nem fogadta el a jövő évi költségvetési törvénnyel kapcsolatban a tanács által jelzett problémák megoldásához szükséges módosításokat. A tanács honlapján olvasható közlemény utal arra, hogy Sólyom László többek között erre hívta fel “egy hetilapnak adott interjúban a figyelmet”. Felidézik, hogy korábbi közleményükben megállapították: a költségvetési törvénytervezet “csak részben felel meg az államháztartási [...]
Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szervezete (PDSZ) annak érdekében, hogy ne lehessen a jelenlegi maximális osztály- és csoportlétszámoktól pozitívan eltérni, ahogy arra a jelenlegi szabályozás lehetőséget ad – közölte a szervezet. A PDSZ szerint a költségvetést előkészítő törvénycsomagban elfogadott szabály lehetővé teszi a maximális osztálylétszámtól való akár 30 százalékos eltérést is. A szakszervezet a kezdeményezésével azt kívánja elérni, [...]
Téli estén havas utcai kép