Felhasználó

  

Archívum: 2010. augusztus

Orruk tőle fokhagymás!

Orruk tőle fokhagymás!

“Államcsőd várhat Magyarországra az IMF volt főközgazdásza szerint Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy néhány éven belül – vélekedett Kenneth Rogoff amerikai közgazdász egy osztrák lapnak adott interjúban. Rogoff úgy látja, egy-két év múlva a görögök nem teljesítik többé az IMF elvárásait. A Valutaalap panaszkodni fog, de végül mégis folyósít támogatást az országnak. Újabb két-három év múlva azonban a helyzet  [...]

Chilei bányászok mentéséről

Chilei bányászok mentéséről

Napok óta hangos a média a chilei bányaszerencsétlenségtől, majd a reménytől, hogy életjelet kaptak a bányászoktól. Megkezdődött tehát a mentőakció Chilében a mélyben rekedt bányászok felszínre hozatalára. Az első beszámolók szerint a mentési munkálatokkal megbízott Codelco nevű bányaipari cég helyi idő szerint hétfő délután látott neki a munkának, amelynek keretében egy 66 centiméter átmérőjű alagúton keresztül próbálják meg a bányászok kimentését.  [...]

Vége a nyári szezonnak, zárnak a budapesti strandok

Vége a nyári szezonnak, zárnak a budapesti strandok

Vasárnap zárnak be a budapesti szabadtéri strandok; aki azonban ősszel is strandolna a fővárosban, a Dagály fürdőben továbbra is megteheti, és az időjárástól függően október végéig nyitva tart a Gellért fürdő külső területe is – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel. Ősszel újraindulnak a Fürdőváró napok. A vállalat tájékoztatása szerint a Dagály nyári területe szeptember végéig üzemel,  [...]

Égés, beégés, leégés…

Égés, beégés, leégés…

“Égett az állványzat a Margit híd budai hídfőjénél Eddig ismeretlen okokból kigyulladt az állványzat szombaton este a Margit híd budai hídfőjénél. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. A tüzet – amely a rakpart és az első pillér között, mintegy15 méteres szakaszon keletkezett – sikerült eloltani. A szóvivő közlése  [...]

IMF-szóvivő: Magyarország nem kért időpontot az IMF-tárgyalásokra

IMF-szóvivő: Magyarország nem kért időpontot az IMF-tárgyalásokra

Magyarország nem kért időpontot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások újraindítására – közölte az IMF szóvivője csütörtökön, azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban korábban a tárgyalások őszi felújításáról nyilatkoztak. Gerry Rice szóvivő rendszeres sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az IMF kész Magyarországgal a tárgyalások újraindítására, az IMF-küldöttség budapesti látogatására vonatkozóan azonban nincs időpont. Hozzátette: kapcsolatban állnak a magyar illetékesekkel, hogy áthidalják a  [...]

Nagyot villantott a Budapest Airport

Nagyot villantott a Budapest Airport

BUDAPEST, 2010. augusztus 26. – Sikeresen lezárult a Budapest Airport „Most villants!” névre keresztelt fotópályázata. A versenyben olyan képekkel lehetett indulni, amelyek valamilyen módon kifejezték a repülés, az utazás élményét, a repülőtéri hangulatot és egyben illeszkedett a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő fővárosi repülőtér eseménysorozatába. A fotópályázatot a Budapest Airport kezdeményezésére szponzorként és támogatóként segítette a reptéren is működő partnerek közül  [...]

Blikk: nem fogadta el a felkínált villákat Sólyom László

Blikk: nem fogadta el a felkínált villákat Sólyom László

Hiába keresnek már egy éve a volt köztársasági elnöknek új otthont, még nincs hová költöznie. A Blikk szerdai száma szerint elhanyagolt villákat ajánlottak a volt államfőnek. Sólyom Lászlónak élete végéig járna egy méltó szolgálati lakás, ahová a mostani, Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciából költözne. A leköszönt államfő számára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek kellett felajánlania ingatlanokat, de ezek  [...]

Nyári Mikulás Konferencia

Nyári Mikulás Konferencia

A mai napon sikeresen lezajlott az I. Magyarországi Nyári Mikulás Konferencia, mely a gárdonyi öko strandon került megrendezésre, az ökológiai szemléletű mikulásszolgálatok munkatársai számára. Az összesereglett nagyszakállúak egyöntetű célja, hogy idén december 6.-án ne csak a cukorkák és csokoládék mértéktelen habzsolása édesítse meg a gyerekek életét! Éppen ezért a Mikulások komoly szakmai előadások keretében tanácskoztak, hogy kellően felkészülhessenek az idei télre. A  [...]

Etikai kódex: a Fidesz, a KDNP és a Jobbik elveti, az LMP módosítaná

Etikai kódex: a Fidesz, a KDNP és a Jobbik elveti, az LMP módosítaná

A parlamenti pártok közül a Fidesz, a KDNP és a Jobbik elveti, az LMP pedig több ponton módosítaná az MSZP által kezdeményezett választási etikai kódexet. Szanyi Tibor, a szocialisták kampányfőnöke kedden jelentette be, hogy tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP az önkormányzati választásra. A politikus tájékoztatóján kiosztott háttéranyag szerint a kódex garantálná az október 3-i választás tisztaságát,  [...]

Meghalt egy magyar katonanő

Meghalt egy magyar katonanő

Afganisztánban a tálibok megtámadták a magyar konvojt, és Pappné Ábrahám Judit 32 éves szerződéses katonanő meghalt, három társa súlyosan megsérült. A hölgy törzsőrmesterként szolgált a seregben, és most Hende Csaba posztumusz hadnaggyá nevezte ki őt. Az elhunyt asszony férje is szerződéses katona, szintén Afganisztánban. Hende Csaba honvédelmi miniszter nem kíván változtatni afganisztáni jelenlétünkön, így sajnos elképzelhető, hogy további áldozatokat is el kell  [...]

Augusztus 20.: Szent István-napi ünnepségek Erdély-szerte

Augusztus 20.: Szent István-napi ünnepségek Erdély-szerte

Néptánctalálkozóval, búcsúval, színes programokkal készülnek Erdély-szerte augusztus 20-ra, Szent István napjának megünneplésére – írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap. Kolozsváron csütörtökön kezdődik a 12. Szent István-napi Néptánctalálkozó, és idén első ízben Székelyudvarhelyen is megünneplik Szent István napját. Spanyolországi baszk és mexikói táncos csoportok jelentik az újdonságot a Kolozsváron csütörtökön kezdődő 12. Szent István-napi Néptánctalálkozó programjában. A fesztivál hat  [...]

Kitér a láma elől a Kínára figyelő Orbán

Kitér a láma elől a Kínára figyelő Orbán

(Ballai Vince – Origo) Tíz évvel ezelőtti budapesti látogatásakor a buddhista hagyományokat idéző kendőt kötött és fogadta a dalai lámát Orbán Viktor, szeptemberben azonban nem találkozik a Budapesten járó tibeti vezetővel. Orbán már a kormányváltás előtt jelezte, hogy fontos partnernek tekinti Kínát, a lámával való találkozás azonban káros hatással lehetne a két ország kapcsolatára. Kína ugyanis rossz szemmel nézi a láma  [...]

Augusztus 20.

Augusztus 20.

Szabadtéri nagyrendezvény A nyár végének hagyományos, sok száz éves ünnepe (eredetileg az „új kenyér ünnepe”.) Augusztus 20. Szent István napja, a nevéhez fűződő Bazilika ekkor különleges ünneppel tiszteleg államalapító királyunk előtt. A már évek óta megrendezendő két napos Red Bull Air Race idén ELMARAD! A városban víziparádé, vízi koncert, mindenféle nagyszabású esemény látogatható napközben, melynek csúcspontja az immár több helyszínről egyszerre fellőtt tűzijáték,  [...]

Leálltunk a nyaralók építésével..

Leálltunk a nyaralók építésével..

Néhány évvel ezelőtt még nagyon igyekeztek a magyar családok, hogy építsenek maguknak kisebb-nagyobb hét végi házakat. Ez az építési kedv mintha alább hagyott volna, sőt! Annak ellenére, hogy csökkentek az illetékek januárban, nem pörgött fel a vízparti nyaralók piaca – áll a Világgazdaság keddi cikkében. Az érdeklődés ugyan nőtt, de ez a piac csak egy kis szegmensére igaz – a Római-parti új  [...]

Bruce Schneier Magyarországon, a 2010-es Hacktivity konferencián

Bruce Schneier Magyarországon, a 2010-es Hacktivity konferencián

2010. szeptember 18-19-én kerül sor a Hacktivity 2010 konferenciára a Dürer kertben, ahol idén a keynote speaker nem más, mint Bruce Schneier, a világ leghíresebb IT-biztonsági szakértője lesz. Idén már hetedik alkalommal kerül sor a Hacktivity konferenciára, amely a legrégebbi hazai független IT biztonsági rendezvény. Az előadók között mindig ott vannak az információbiztonsági szakma legrangosabb képviselői, de közülük is kiemelkedik idén  [...]

Büntetőfeljelentés a H1N1 vakcina ügyében

Büntetőfeljelentés a H1N1 vakcina ügyében

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás és hűtlen vagy hanyag kezelés, illetve hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentést az Ügyészségen a Jog az Egészséghez Közhasznú Egyesület elnöke, Dr. Lenkei Gábor a H1N1 influenzára költött milliárdok kapcsán. Közismert, hogy az Európa Tanács és mértékadó orvosi lapok is nyilvánosságra hozták vizsgálati eredményeiket, amelyek szerint a H1N1 influenza járvány még a szezonális influenzánál is kevésbé  [...]

Nyomozás indult Biszku nyilatkozata miatt

Nyomozás indult Biszku nyilatkozata miatt

Elrendelte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Biszku Béla volt belügyminiszter a Duna Televíziónak adott nyilatkozata miatt. A BRFK a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoz – tudta meg a Magyar Nemzet. Biszku Bélát a jobbikos Szilágyi György jelentette fel, mert a volt belügyminiszter a Duna Televízióban ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, és jogszerűnek nevezte  [...]

Tilos lesz büdösen buszra szállni Eszéken

Tilos lesz büdösen buszra szállni Eszéken

Mosdatlanul vagy ing nélkül ezentúl tilos lesz villamosra vagy buszra szállni Eszéken, a kelet-horvátországi nagyvárosban. Igor Medic, a városi közlekedési vállalat igazgatója bejelentette, hogy új jogszabályt, illemkódexet dolgoztak ki, megkísérelve ezzel kiszűrni a mosdatlanságtól szagos és a meztelen felsőtestű utasokat villamoson, autóbuszon. A horvát villamosokra, buszokra csak elöl lehet fölszállni, és egy fémkar útját állhatja a szabálytalankodóknak. A sofőr feladata lesz, hogy  [...]

Nekünk Mohács kell? – Súlyos teher lehet az IMF kitessékelése

Nekünk Mohács kell? – Súlyos teher lehet az IMF kitessékelése

Esetleg még súlyosabb lehet a teher, ha nem ebrudaljuk ki őket. Éles kritikákat fogalmaztak meg gazdasági szakértők a kormány magatartásával szemben, miután megszakadtak a tárgyalások hazánk és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Unió delegációja között. Erre válaszul Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: ősszel befejeződik az IMF-fel való hitelezési kapcsolatunk. A bírálatok szerint az IMF-fel való szakítás rövid távon jelentős költségeket jelent az  [...]

Becsapós inflációs adat fedheti el a magas élelmiszerárakat

Becsapós inflációs adat fedheti el a magas élelmiszerárakat

Fotó: Szabó Balázs [origo] A júniusi 5 százalék feletti szintről 4 százalékra lassult az infláció júliusban. Az infláció mérséklődése azonban becsapós: nem azt mutatja, hogy alacsonyabbak lettek az árak, a csökkenést technikai változás okozza. A stabil árszínvonalra az előrejelzések szerint még várni kell 2011 közepéig, mivel az élelmiszerek és az energiahordozók ára a vártnál magasabban alakul. Júliusban 4 százalékos volt az éves  [...]



2  oldal: 12




Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    57 látogató van most online
    57 vendég, 0 felhasználó







Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt