Felhasználó

  

Az izraeli légierő csapást mért a Gázai övezetre

Beküldte: lenhardt (2010. júl 31.),   kategória: POLITIKA - KÜLFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!





Az izraeli légitámadásban – amely során rakétákkal támadtak különböző célpontokat – egy 22 éves férfi meghalt, 11-en megsebesültek – közölték szemtanúk és palesztin kórházi források. A Hamász palesztin radikális szervezet egyik vezetője elmondta, hogy a halott – aki a szervezet tagja volt – egy gépkocsiban tartózkodott éppen, egy menekülttábor mellett, amikor az autót találat érte. Egy másik hírügynökségi forrás úgy idézi a Hamászt, hogy a halott egy 42 éves férfi, Isza Batran, aki a szervezet katonai szárnyának, az Ezzedín al-Kasszám Brigádoknak az egyik parancsnoka és rakétakészítő szakértője volt. A sebesültek közül nyolcan a szervezet támogatói, hárman pedig polgár lakosok – tették hozzá.

Az izraeli gépek rakétákkal csapást mértek a Hamász biztonsági erőinek egyik épületére, egy kiképzőtáborára, majd az övezet és Egyiptom határán létesített csempészalagutakat is célba vették. Az izraeli hadsereg megerősítette a légitámadás tényét, és közölte, hogy az Askelónt ért támadást torolták meg vele.

A hadsereg minden olyan esetben, amikor Gázából kilőtt rakéta csapódik területére, megtorló csapást mér az övezetre.

Forrás: MTI







Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - KÜLFÖLD
Címkék:  

Nézettség:
583 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



3 válasz “Az izraeli légierő csapást mért a Gázai övezetre”

  1. lenhardt szerint:

    Gázában ismét nők és gyermekek sérültek meg a támadás során. Érdekes, hogy a Gázából induló rakéta nem okozott személyi sérülést…

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. atus szerint:

    Nekem már az is megfordult a fejemben kedves lenhardt,hogy a palesztinok nem is löttek ki rakétát,ezért nincs is áldozat,ez csak egy ürügy,amit az ensz-felé megküldenek! Viszont ,sajnos azzal már nem foglalkoznak,hogy Gázában,miként,hogyan gyilkolják le az asszonyokat ,gyerekeket!!!!!!! SAJNOS!!!!!!!!!!!!!!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  3. lenhardt szerint:

    Bevallom kedves Atus, hogy magam is hasonlót gondoltam, hogy egy üres épületet és elhagyott, vacak autókat “áldoztak be” izraeli oldalon, majd egy un. “válaszcsapással” bosszút álltak. Elképzelhető, hogy valami szemfényvesztés történt, amit a világ felé úgy tálalnak, miszerint őket támadták a palesztinok.

    Valahogy az ártatlan áldozatoknak hiszek, nem pedig a kezüket dörzsölő gyilkosoknak…

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt