Felhasználó

  

Új házszabályt és ülésezési rendet alkotna Kövér László

Beküldte: lenhardt (2010. júl 23.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!




Új házszabályt alkotna 2014-re, és szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be Kövér László, akit csütörtökön választottak házelnökké. A politikus az MTI-nek adott interjúban elmondta, politizáló házelnöknek készül. Megerősítette, ha ő jelölt volna államfőt a Fidesz-frakció számára, az nem Schmitt Pál lett volna. Kövér László politizáló házelnökként írta le azt a szerepkört, amelyet betölt majd a Ház élén. “Nem okozok meglepetést, ha azt mondom, nem szerettem soha a protokollt” – mondta, hozzátéve, meglepő lenne az is, ha azt mondaná, a nem politizáló házelnökök modelljét szeretné követni.

Rámutatott, lesznek olyan célkitűzései, amelyek a Ház normálisabb működésével, tekintélyének megerősítésével függnek össze. Mint mondta, 1990-től kezdve a parlament tekintélye fokozatosan épült le, és ez nem független a képviselők viselkedésétől és a sajtó “tálalásától” sem. Úgy vélte, az elmúlt években eljutottak egy olyan mélypontra, hogy “egyes miniszterek kirakták a motyójukat a bársonyszék előtti kisasztalra, és ott falatoztak, ha megéheztek, és bizonyos képviselőcsoportokban bevett dolog, hogy behozzák az üdítőiket az ülésterembe”.

Ezek csak a legkirívóbb példák, de minden ilyen, bagatellnek számító, ám az Országgyűlés tekintélye szempontjából fontos problémát meg kell oldani. Ide sorolta még az érintkezést a sajtóval, a dohányzás ügyét, a beléptetést és a parkolást. A tévéstábokat nem engedi vissza az ülésterembe. Leszögezte: 2014-re – amikorra megváltozik a Ház jellege, hiszen feleannyi képviselő lesz, mint most – érdemes lenne új házszabályt alkotni.

Szerinte jobb lenne egy szakaszosabb ülésezési rendet bevezetni, amelyben kis ciklusok vannak. Mindezt azért, hogy a parlament viszonylag koncentráltan tudjon a plenáris üléseken dönteni, vitázni, több idő jusson a bizottsági munkára, valamint arra, hogy az egyéni képviselők több időt tudjanak fordítani választókerületi munkájukra. Nagyjából az 1998 és 2002 között már kipróbált irányba kellene mozdulni, de ebben is, miként minden, a Ház működését érintő kérdésben, számít a képviselők és a frakciók javaslataira.

Kiemelte, a házelnöki poszt elvállalásában nagyon fontos szempont volt, hogy a határon túli közösségekkel, az “elszakított nemzetrészekkel” való kapcsolattartásra e fórum a házelnök vezetése alatt létezik.

(MTI)





Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - FIDESZ
Címkék:  

Nézettség:
571 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Új házszabályt és ülésezési rendet alkotna Kövér László”

  1. lenhardt szerint:

    Sok mindenben igaza van Kövér Lászlónak, de a tévéstábok távol tartása az ülésteremtől – szerintem – nem helyes. Az állampolgárok szívesen nézik a parlamenti közvetítéseket, tehát ezt az igényüket figyelembe kell venni a jövőben is!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    16 látogató van most online
    16 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt