Felhasználó

Kálmán Olga kikergetné Vona Gábort a stúdióból…

Beküldte: lenhardt (2010. júl 22.), kategória: POLITIKA - BELFÖLD. Válaszok erre a bejegyzésre RSS 2.0.
Válasz vagy visszakövetés (trackback) erre a bejegyzésre.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A fiatal újságíró hölgyet – nem tudni honnan – de hatalmas indulatok vezérlik…

A hvg.hu arról kérdezett meg három kollégát, hogy lapjuk – a 168 Óra, az Index és a Heti Válasz – milyen politikát folytat a Jobbikot illetően.

Seres László, az időközben a HVG érdekeltségébe került Hírszerző főmunkatársa teljes politikai és sajtókarantént javasolt az Országgyűlésbe a bekerült, ugyanakkor szélsőséges megnyilvánulásoktól sem mentes ellenzéki párttal szemben.

A 168 Óra nem alakított ki a Jobbikra vonatkozó szerkesztőségi direktívát – közölte lapunkkal Krug Emília, a lap munkatársa. Azt mondta: nagyinterjút nem készítenek jobbikos politikussal, de cikkben megkérdezzük őket, háttérinfót kérünk tőlük. Krug hozzátette: van olyan kollégája, aki az első parlamenti ülésnapon több jobbikos képviselővel is interjút készített. A fiatal újságírónő szerint az nem megy, hogy amíg kevesebben voltak, nem voltak európai parlamenti képviselőik, nem ültek az Országgyűlésben, addig mindig, mindenhonnan mindent megírtak a Jobbikról, most pedig, miután 855 ezer szavazatot kaptak, úgy csinálnak, mintha nem léteznének. Arra kérdésre, hogy a tavalyi, a Jobbik számára 14,77 százalékot hozó európai parlamenti választás előtt nem volt-e hiba foglalkozni a nacionalista párttal, Krug úgy felelt: „Így, utólag, azt gondolom, hogy hiba volt. Fölfújtuk.”

Az újságírónő szerint a Jobbik az alakuló ülésen három performance-t abszolvált: a koronánál tett esküt, a Magyar Gárdára hajazó mellény Vona Gábor általi viselését és a székely himnusz eléneklését. „Ők ezt nagyon okosan csinálják. Krug Emilia úgy véli, ezeket a szimbolikus megnyilvánulásokat nem kell észrevenni, és „a tárgyszerű dolgokra kell fektetni a hangsúlyt”. Ugyanakkor Krug Emilia nem helyesli a Jobbik Seres László által javasolt agyonhallgatását: „az nem demokratikus dolog”.

„Nincs központi utasítás. Az évek során alakult ki a Jobbikhoz való viszonyunk” – hangsúlyozta az Index parlamenti tudósítója, Király András. Szerinte ezt a viszonyt az határozza meg, hogy a Jobbik mekkora szerepet játszik a magyar politikában. Az Index az európai parlamenti választás óta foglalkozik kiemeltebben a párttal. Addig sem volt tudatos elhallgatás, de az EP-választás előtt „a Jobbiknak nem volt hírértéke”. A Magyar Gárdával foglalkozott az Index, de szigorúan a hírérték alapján. Király úgy vélte: a teljes szilencium – tekintve, hogy a Jobbiknak megvan a saját médiája, amellyel el tudja érni a saját közönségét – nem működik. Az újságíró szerint minden pártot kritikusan, állításaikkal szembesítve kell kezelni, de a Jobbikot sem kritikusabban, mint a többit. A médiába való bekerülés kritériuma pedig továbbra is a hírérték, mind a Jobbiknál, mind a többi pártnál – hangsúlyozta Király, hozzátéve, hogy a Jobbik álláspontja általában rendkívül kritikus álláspont, így amikor például a Jobbik cigánybűnözőzik, „akkor mellé kell pakolni az adatokat, hogy ez nem föltétlenül igaz így, ebben a formában”.

A Heti Válasz újságírója, Bódis András sem találkozott a szerkesztőségben expressis verbis Jobbik-politikával. A választási kampányban készültek interjúk jobbikos politikusokkal, de egy idő után maguk a jobbikosok hárították el az interjúadás lehetőségét, egy, a Jobbik orosz kapcsolataival foglalkozó háttéranyag pedig „kiverte a párt vezetőinél a biztosítékot”. A Heti Válasz már a 2009-es európai parlamenti választások előtt is kereste a jobbikos politikusokkal a kapcsolatot – és, például Morvai Krisztina személyében meg is találta. Bódis messze nem értett Krug Emíliával egyet: a Heti Válasz munkatársa szerint ugyanis „a lehető legrosszabb gyakorlat lett volna, ha az EU-választások előtt nem foglalkoznak a Jobbikkal, és nem a társadalmi valóságot, hanem a különböző jogi kategóriákat tartják szem előtt szem előtt”.

Bódis szerint az ország állapota, nem pedig a sajtó hozta föl a Jobbikot, így „elhallgatni egy létező társadalmi igényt a legrosszabb időket idézné. Bódis szinte szóról szóra megismételte a Király András által elmondottakat, miszerint a karantén azért sem működik, mert az internet korában egy kevés pénzből bárki megteremtheti a maga médiáját. Bár Bódis a „hírérték” szót nem mondta ki, ebben is Királlyal volt egy platformon: szerinte például egy jobbikos sajtótájékoztatóról akkor kell beszámolni, ha fontos. „A Jobbik médiagegekben erős, a szimbolizmusban éli ki magát. Az a felhajtás, amit az új Országgyűlés alakuló ülésén a sajtó produkált, jelesül, hogy mindenki Vona Gábor mellényét figyelte, a magyar sajtóról szóló bizonyítvány is” – tette hozzá. Azt, hogy a Jobbik politikusai persona non graták az ATV-ben, Bódis „vicces dolognak” tartja, hozzátéve, hogy „Kálmán Olga simán elbírna Vona Gáborral: ki tudná kergetni a stúdióból”.

Megjegyzés: Nem tudom, kinek kellene eltakarodni a képernyőről, de – szerintem – semmiképpen nem Vona Gábornak…



Hirdetés


Rovat:  POLITIKA - BELFÖLD
Címkék:  

Nézettség:
244 megjelenés  (6 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



6 válasz “Kálmán Olga kikergetné Vona Gábort a stúdióból…”

  1. atus szerint:

    Kérem szépem Tisztelt Kálmán Olga! Ön ,olyan mint a napraforgo,mint,amikor virágzik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. lenhardt szerint:

    Egyetértek Atussal, és kiegészíteném azzal az észrevétellel, hogy a butaság nem kerül pénzbe, tehát Kálmán Olga ingyen lehet olyan, amilyen…

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  3. pilátus szerint:

    Vona Gábor biztosan van olyan bölcs politikus, hogy ennek a buta lotyónak a műsorába el sem menne.
    Persze Kálmán Olga valóban ki tudná az Elnök Urat kergetni bárhonnan, mivel ennek a nőnek az uninteligenciáját egy percig sem lehet elviselni. Jobb érzésű riport alanyai már otthagyták a műsorát. Miért az az érzésem, hogy Kálmán azért nem hagyja a másik felet beszélni, azért oly erőszakos, mert a butaságát így leplezi.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  4. lenhardt szerint:

    Igaza van Pilátusnak, hiszen pl. Pokorni Zoltán is élő műsorban hagyta faképnél Kálmán Olgát. Azt mondja a “hölgy” hogy a fideszes politikusokkal nem felhőtlen a viszonya. Ezek szerint a jobbikosokkal sem…

    Így aztán lassanként nem sok érdekes riportalanyt talál, mivel a liberálisok és a szocik igencsak kisebbségben vannak már…

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  5. atus szerint:

    Nagyon is megfelelö az a kifejezés ,amit kedves pilátus megfogalmazot Kálmán Olgával kapcslatban ,miszerint ö egy lotyo,tökéletesen egyetértek vele,mi több kedves lenhardtnak is megköszönöm a találo kiegészitést,amiben szintén egyetértek!!!! Bizom benne ,hogy ez a nöszemély a legrövidebb idön belül etünik a médiábol és a közéletböl a bandájával egyetemben.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  6. kocsis.tamas szerint:

    X-AKTÁK FIDESZ-KDNP
    Szijjártó. Péter fidesz-kdnp országgyűlési képviselő
    és Kósa.Lajos fidesz-kdnp országgyülési képviselő urak a bank adóból származó
    kijelentéseik miatt 150milliárd forint veszteség érte
    a magyar államot és választó polgárok fizetése és pénztálcája bánja a
    saját fideszes-kdnp szavazói károsítják meg és MSZP és
    baloldali szavazó társaikat és akik nem politizálnak csak dolgoznak
    függetlenek az egész Magyarország pénz ügyi kárát okozták amikor olyan
    rendeletet, alkottak a fidesz-kdnp hogy 20ezer
    forint hirtelen felindulásból elkövette lopás miatt börtön jár a
    kiskorúknak. 150milliárd forint minimum lemondással jár ha a ügyéség
    megálapitja Szijjártó.Péter úr és
    Kósa.Lajos úr 150.milliárd több 20ezer forintnál önök uraim
    titkárnőt és tanács adót fizetnek de minek egy országot és saját
    választó polgáraikat is nehéz anyagi helyzetbe hozták magyarország lakoságát is
    legalább egyeztetnének a beszédről sajtótájékoztató előtt 1ével
    begyakorlás miatt Orbán.ViktorMINISZTER ELNÖK.ÚR .a nevét nem tudom de volt egy
    kijelentése egy
    fidesz -kdnp képviselőnek a parlamenti ülésen utána szobájába rendelte és
    4perc múlva a döntés mondjon le mint országgyülési képviselö jogárol
    ha jól emlékezem 150milliárd hibáért mi jár a fidesz-kdnp
    szabályzata szerint egy meg gondolatlan szó állásuk elvesztése nem
    jogerős lenne kérdezem 150milliárd büntetés nélkül meg úszható
    kíváncsi lennék az
    ügyészség ha tárgyalná milyen végzést hozna
    EZ az egyenes beszéd minimum a 150milliárdot ki
    fogja meg téríteni hogyan kerül vissza az állam kaszába meg mondom a
    fideszes-kdnp választópolgárok most is segítségükre sietnek és kemény
    izzadságos 8órás 62.236ezer Ft minimal bérért ami SZijjártó.úr és
    Kósa.úr hibájáért dolgozik az egész ország hát ez a fidesz-kdnp.ezért
    kérik a választopolgárok
    szavazatát és támadják nap mint nap a baloldalt és ha a fidesz-kdnp
    hibádzik 150milliárd forinjába
    kerül a választopolgárok pénzéböl akkor az mindenki felejtse el
    150milliárd kár okozást a fidesz.kdnp
    Kósa.Lajos és SZijjártó Péter parlamentiképviselö úrak-nak felelősségre
    vonásukat és tudhassa a magyar választópolgár, hogy mi Orbán.Viktor
    döntése. Egyenes beszéd
    2010.augusztus.16án. Amint említettem.62.236ft két év múlva már csak
    49.000ft lesz a minimal bér tények mtv2 esti műsorán táblázatba kiszámolták és
    fidesz-kdnp is ezt mondta 2éven belül csökkentjük szépen lassan ahogy
    a csiga megy a réten dolgozni úgy érdemes de hülyék azért nem vagyunk
    mondja a média-mark és ez így is van ezért kérjük Orbán. Viktor
    Miniszter elnök urat hogy a minibal bér ne 49.000ft -ra adóztassa meg le
    2éven belül ha nem 2éven belül emelje fel 80.000ft neto-ra a minimal
    bért a Fidesz-kdnp .kormány a
    pénzügyi gazdaság javulását nem romlását ígérte a fidesz-kdnp kormány
    és Orbán.Viktor miniszter elnök úr egyenes beszéd ahogy Sanyi Tibor
    országgyűlési képviselő mondja. Fidesz azt mondta a magyarországi
    gáz tározókban a gázt elhasználják vagy kérdezem eladják nyáron kinek
    ? Miért a
    Gyurcsány kormány2009éves áron megvette miért adjuk el miért kell
    meg szabadulni a fidesz-kdnp olcsó gáztól amikor télen
    a magyar lakosság legjobb futó anyagáról beszélünk úgy értve olcsóbb
    mint az elektromos áram. ÉS a fa amiből kevés van környezet
    barát. barátaink nem örülnek a kivágásának és még sokan mások sem
    Ukrajnában ki tudja min-hoz a jövő szinte minden porrá éget semmi sem
    marat úgy kell csinálni hogy mindenre jusson a búza
    ára az aranyéval lesz egyen értékű. ahogy a víz a sivatagba.AZ
    olcsó gáz eladná a fidesz-kdnp ami aranyat ér és később milliárdokért
    vesz Magyarország gázt akkor csődbe mehet az ország. Télen fűtés
    szempontjából mert az ukrán miniszter elnök a gázt valószínűleg
    búzára élelmiszere cseréli én is ezt csinálnám nem hagynám hogy
    Ukrajna és Oroszország lakossága éhen hajon ezért Orbán.viktor
    miniszter elnök úrnak ezerszer meg kéne gondolni mi lesz Magyarország
    gáz készletével ha ilyen tervei vannak a fidesz-kdnp-nek
    ŐNKORMÁNYZATI.2010.OKTÓBER.3ÁN.POLGÁRMESTER..VÁLASZTÁS.
    A választópolgárok fidesz-kdnp-re szavaztak és nem a
    programjára amit nem közölt a választó polgáraival BELETEK CSAPVA
    kegyetlenül mindenki azt hite mézes kalácsból lesz a házikója de csak
    ár víz pusztítót mindenki tudja a családok még
    mindig nem kapták meg pénzüket a biztosítótól és a FIDESZ.KDNP
    kormánytól és joggal vannak felháborodva saját pénzükből álltak neki
    az építkezésnek mert félnek rétegnek, hogy télire mínusz 15-20fok
    lesz nem lesz kész házuk lakásuk2010.november 25re a fidesz-kdnp fűt
    fát ígér de azzal
    már tele a padlás pedig még csak a választások Otta 70nap telt
    el és még most jön a önkormányzati és polgármester választás után a
    fekete leves
    a fidesz elveszi a 12dik és 11dikés10havi sőt 9havi nyugdíjt is csak
    legyen vége oktober.3án
    önkormányzati választásoknak ezért meg kell álltani a fidesz-kdnp
    2.3dát úgy hogy minél több
    baloldali polgármesternek kell GYÖZNI KERÜLETÉBE ÉS MEGYÉJÉBEN IS baloldali
    önkormányzati képviselőknek egyáltalán nem mindegy hogy 2014be hogyan
    kezdödik a országgyülési választás.
    Győzelem Baloldal előre hajrá demokrácia mindenki szava és szavazata
    számít nem csak egyen uralom legyen
    Magyarországon a szegények ügyei is számítanak a minimal béresek
    1.5millio ember jogai is.
    A tél közeledik az embereknek fedél kelL a fejük fölé ki Vállaja ha
    netán megfagy valaki
    csak ne így legyen. Mert az nem gondatlanságból elkövetett
    nem is folytatom ha a fidesz-kdnp nem ad elég pénzt a építkezésekre
    és húzzák mint a rétes tésztát előzzük meg a bajt már most sok
    takarót teát felvenni a
    kapcsolatot élelmiszer láncokkal. ÉN mondjam mit csináljon a
    fidesz-kdnp meg látjuk mire lesz képes árvíz és házak építésének ügyébe télre
    Ember társaimért dolgozom MSZP dolgozunk baloldal és mindenki érdeke, hogy
    télen senki ne végezze úgy? ahogy ne keljen? most kell gondolkozni előre
    A megújult MSZP-nek van terve a FIDESZ-KDNP-NEK? mert az nem halljuk csak
    azt hogy szavaz rám fidesz-kdnp ilyen olyan képviselőre amikor meg ezer
    net.oldalon jelenik meg az ÁPOLÁSI DIJ PROGRAMOM annyira nem képes ha
    csak a kerületembe. Dolgozó újonnan utolsónak bejutó fideszes -kdnp
    országgyűlési képviselő úr SPALLER .ENDRE. egyszerű a dolog a média
    HÍR-TV -MTV.1.MTV.2és ATV.TÁRT KAROKKAL VÁRJA ORBÁN.VIKTOR.MINISZTERELNÖK ÚR
    ha SANYI.TIBOR MSZP baloldali országgyülési képviselö úr már
    hajnalok hajnalán 5óra 50perckor az ATV
    reggeli adásába nyilatkozik a Magyarország és a 13ker angyalföldi
    újlipótvárosi és vizafogói lakkosok életéről és párt munkájáról .
    akkor SPALLER.ENDRE
    .fideszes-kdnp országgyűlési képviselő úr miért nem teszi ómegáévá az
    ápolási díj ügyét ami egy egész Magyarország ügye
    ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER ELNÖKNÉL amit már körülbelül 3honapja a net
    olvasható egyenes beszéd. TOTH.JOZSEF
    POLGÁRMESTER.ÚR 13KER MEGOLDÁS EMBERÉVEL angyalföldi MSZP lakosok
    ÉS MINDENKI AKI 13KER-BE LAKIK MSZP ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK
    SZÁMÍTANAK RÁTOK OTT LESZÜNK SZÁMÍTHATSZ RÁNK ÁTKELÜNK TŰZÖN ÉS
    VÍZEN ÁT.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 1



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    20 látogató van most online
    20 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright © - 2009.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt