Felhasználó

  

Pintér: egyre nagyobb nyomás hárul az EU határaira menekültügyben

Beküldte: lenhardt (2010. júl 15.),   kategória: GAZDASÁG - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Egyre nagyobb nyomás hárul az Európai Unió határaira menekültügyben, és Magyarország támogatja a belga EU-elnökség azon törekvését, hogy 2012-re egységes eljárási módszerekben, szabályokban állapodjanak meg a tagállamok – mondta Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, az uniós országok belügyminisztereinek informális tanácskozásán. A megbeszélés közben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón Pintér rendkívül nagy feladatnak nevezte ezt az egységesítést, de hangsúlyozta, hogy a cél elérése mind az egyes uniós tagállamoknak, mind magának az egész uniónak hasznára válna.

“A belga elnökség olyan problémának a megoldásához kíván hozzájárulni, amely az EU-n kívül keletkezik, és csak a hatásait észleli az unió” – állapította meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy van olyan tagállam, ahol az utóbbi időszakban egy év alatt 150 ezer menekült jelentkezett.

Magyar újságíróknak külön nyilatkozva elmondta, hogy ez Görögország tavalyi menekültügyi adata. A szám – tette hozzá – jelentősen növekszik Magyarországon is: a korábbi években 1000-1200 fő volt, tavaly meghaladta az 5 ezret. “Ennek megfelelően kell kiépítenünk a háttérbázisokat, az elhelyezési lehetőségeket a menekültek befogadásához” – mondta. Ez “nemzetközi kötelezettség, kell, hogy legyen rá pénzünk, és idáig volt is”. Az uniónak most szerinte arra kell választ adnia, hogy amely tagországra rendkívül nagy nyomás nehezedik, azt a többiek hogyan tudják megtámogatni.

Pintér Sándor a célul kitűzött 2012-es határidőre tekintettel nem tartja valószínűnek, hogy a jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökség alatt befejeződhet a tagországok menekültügyi politikájának, eljárásrendjének egységesítése.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  GAZDASÁG - BELFÖLD
Címkék:  

Nézettség:
387 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    48 látogató van most online
    48 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt