Felhasználó

  

Nem áll le a metró

Beküldte: lenhardt (2010. júl 15.),   kategória: GAZDASÁG - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!





A Blikk mai számában megjelentekkel szemben határozottan cáfoljuk, hogy bármiféle döntés született volna a 4-es metró Baross tér és Bosnyák tér közötti szakaszának állami támogatásának a cikk által sugallt felülbírálásáról.

A lap újságírója arról kapott tájékoztatást, hogy a kormányzat a már megkezdett munkák mielőbbi befejezésében érdekelt. Az önkormányzati választások után felálló új városvezetéssel együttműködve természetesen meg kell majd vizsgálni, hogy a beruházás elhúzódásához, költségeinek jelentős növekedéséhez milyen körülmények vezettek.

Mérlegelni kell azt is, hogy a metróépítésre szánt források más módon nem hasznosulhatnának-e jobban a közlekedésfejlesztésben. A második szakaszról mindezek fényében dönthet a projektgazda Fővárosi Önkormányzat. A fejlesztések előkészítésében mindenképpen alaposabban, körültekintőbben kell eljárni az első szakasz esetében tapasztaltakhoz képest.

A kormány csak olyan fejlesztési elképzeléseket támogat, amelyeknek hatásai érezhetően megjelennek a kis- és középvállalkozások megerősödésében, munkahelyek teremtésében, a gazdaság fejlődésében. A korlátozott mértékben rendelkezésre álló költségvetési és közösségi források nem folyhatnak el látványos, de haszontalan presztízsberuházásokra – tudatta az NFM Kommunikációs Főosztálya.

Forrás: ZetaPress




Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  GAZDASÁG - BELFÖLD
Címkék:  

Nézettség:
384 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



3 válasz “Nem áll le a metró”

  1. lenhardt szerint:

    Kiegészítésül annyit tennék hozzá a cikkhez, hogy a metróépítéssel kapcsolatos szerződéseket, kifizetéseket érdemes lenne átnézni és a felelősöket számon kérni.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. Elvira78 Deák Elvira szerint:

    Ha az elhibázott foglalkoztatáspolitika miatt az emberek jelentős része nem kényszerült volna a fővárosban munkát vállalni, akkor nem lenne szükség a tömegközlekedés bővítésére.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  3. lenhardt szerint:

    Jól látja kedves Deák Elvira!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    18 látogató van most online
    18 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt