Kibővítené a kormány azok körét, akikre vonatkozik a kilakoltatási moratórium; a törvényjavaslat értelmében azokat sem lakoltathatnák ki, akikkel szemben ez lenne a következő lépés. Rétvári Bence államtitkár, a javaslat beterjesztője hétfőn a parlamentben azt mondta: a moratórium a téli hónapok végéig, március 31-ig tartana és többek között azokra a természetes személyekre vonatkozna, akik máshogy nem tudják megoldani lakhatásukat, illetve azokra is, akik ezzel nem korlátozzák mások lakhatáshoz való jogát.
A javaslat az államtitkár expozéja szerint nem tesz különbséget abban, hogy milyen ok vezetett a kilakoltatáshoz, de nem jelenti azt, hogy minden érintett a lakásában maradhat a moratórium lejárta után. Ez egy ideiglenes lépés, amely arra szolgál, hogy időt és lehetőséget biztosítson az adósságkezelésre – közölte.
Rétvári Bence hangsúlyozta, a moratórium után és alatt fontos feladat vár az érintettekre. Olyan adósságkezelési intézményeket kell létrehozni, amely garantálja a követelés behajtását, de nem termeli újra a szociális problémákat. Az adósoknak alkalmazkodniuk kell az intézményrendszerhez és a felkínált segítségekhez, a megszokott életmódjukat rutinjukat egy felelősségteljesebbre kell cserélniük – mondta. Hozzátette: ősszel nyújtják be a parlamentnek a nemzeti eszközkezelő társaság megalakításáról szóló javaslatot.
(MTI)



Jó hírnek látszik, de van benne egy részlet, amit én nem értek “akik ezzel nem korlátozzák mások lakhatáshoz való jogát.” Többször átolvasva ezt a részt, itt arra gondolnak-e a törvényalkotók, hogy ha már valami csalafinta módon megvették valaki feje fölül az ingatlant, és az új tulaj beköltözne, akkor mégiscsak ugrott a szerencsétlenül járt család otthona?! Remélem, hogy nekem vannak szövegértési problémáim, és nem engedik tovább működni az ingatlanokat átjátszó bankközeli cégeket!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Mi a helyzet a magántulajdonban lévő ingatlanokkal? Bárki beköltözhet és nem lehet kilakoltatni?
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Jó kérdés kedves Deák Elvira! Az önkényes beköltözők ha elfoglalják valakinek a házát, akkor a beköltözőket fogja védeni a rendelet?
Remélem, hogy nem így lesz!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Sokkal átfogóbban vizsgálnám a kérdést, mert a bővítés sem fog a megoldáshoz vezetni.
Munkahely, tisztességes munkáért tisztességes bér, a jogtalan áremelések leállítása stb. stb.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Igazat adok Pilátusnak, hiszen a téma valóban összetett: megszűnt munkahelyek, egyoldalúan módosított hitelszerződések (a bankok részéről), megnehezedett életfeltételek mind belejátszanak a hitelkárosultak helyzetének alakulásába.
Kíváncsi leszek, valódi segítséget kapnak-e a kormánytól?!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0