Felhasználó

  

MESTERHÁZY LETT AZ MSZP ELNÖKE

Beküldte: lenhardt (2010. júl 11.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A szocialisták kongresszusán a küldöttek 87 százaléka szavazott az egyetlen jelöltre


Mesterházy Attilát a küldöttek 87 százalékának szavazatával választotta pártelnökké a rendkívüli tisztújító kongresszus szombaton. Mesterházy szerint pártjának társadalmi ellensúlyt kell szerveznie a kormánypártok hatalmával szemen. Lendvai Ildikó, leköszönő pártelnök leginkább azért haragszik magára, mert nem tudta kezelni a morális hitelvesztés időszakát.


Mesterházy Attilát a küldöttek 87 százalékának szavazatával választotta pártelnökké a rendkívüli tisztújító kongresszus szombaton.Az elnökhelyettesi posztra Balogh András nagykövetet, a szocialisták államfőjelöltjét, míg az alelnöki posztokra Kovács Lászlót és Szabadkai Tamást választották meg. Simon Gábor pedig a választmány elnöke lesz.


Mesterházy szerint az elmúlt pár hétben kiderült, hogy ma Magyarországnak Orbán Viktor miniszterelnök gátlástalan hatalmi törekvéseivel is meg kell küzdenie. A magyar progresszióval szemben ez lesz a legnagyobb akadály. A frakcióvezető úgy vélte, hogy a kormányfő megtévesztette a választókat, ígéreteiről kiderült, hogy mind hazugság. Mesterházy Attila szerint Schmitt Pál azért lett alkalmas államfőjelölt, mert a kormányfő minden kérdésére rá fog bólintani, a magyar alkotmányosságnak azonban őrre, nem sármőrre van szüksége.


A politikus megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy pártját előbbre vigye. Mint mondta, van még dolgunk elég, hiszen ma még nem minden magyar érzi, hogy a rendszerváltás nyertese lenne.


Az MSZP életképesen került az országgyűlési választások után a másik oldalra, és nem jutottak más pártok tragikus sorsára – mondta szombati búcsúbeszédében a párt leköszönő elnöke. Lendvai Ildikó ugyanakkor hozzátette: nem sikerült kellő társadalmi támogatottságot szerezni és áttörni a belső korlátokat.


Lendvai szerint a legnagyobb személyes kudarca az volt, hogy a párt konzerválódott, régi struktúrája nem volt képes megakadályozni a korrupciós ügyeket, amely az új elnökség legnagyobb leckéje lehet. Egy éves elnökségének legfőbb tanulságának nevezte, a párt morális önvédelmének hiányát, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem maradhat meg a jelenlegi rugalmatlan szervezeti felépítés.


A kongresszusra érkező politikusokat tüntetők várták. A magukat Új Szocialista Mozgalomnak nevező szervezet tagjai a politika megújulásáért és az ökoszociális piacgazdaság mellett demonstráltak.



MHO/Inforadio.hu/Mszp.hu



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MSZP
Címkék:  

Nézettség:
313 megjelenés  (2 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    63 látogató van most online
    63 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt