Felhasználó

Archívum: 2010. július

Az izraeli légierő csapást mért a Gázai övezetre

Az izraeli légierő csapást mért a Gázai övezetre

Az izraeli légitámadásban – amely során rakétákkal támadtak különböző célpontokat – egy 22 éves férfi meghalt, 11-en megsebesültek – közölték szemtanúk és palesztin kórházi források. A Hamász palesztin radikális szervezet egyik vezetője elmondta, hogy a halott – aki a szervezet tagja volt – egy gépkocsiban tartózkodott éppen, egy menekülttábor mellett, amikor az autót találat érte. Egy másik hírügynökségi forrás úgy  [...]

A kisebbségi ombudsman jelentése a tavalyi sajóbábonyi eseményekről

A kisebbségi ombudsman jelentése a tavalyi sajóbábonyi eseményekről

Sajóbábonyban 2009. november 14-én, szombaton lakossági fórumot tartott a Jobbik, ezt követően vasárnap elszabadultak az indulatok a feloszlatott magyar gárda egyenruhájába öltözött csoport és a roma lakosság között. Az MTI birtokába került dokumentumban Kállai Ernő kisebbségi ombudsman úgy fogalmazott: a Miskolctól körülbelül 15 kilométerre lévő településen történtekről megjelent tudósítások társadalmi visszhangja úgy foglalgató össze, hogy Sajóbábonyban tavaly novemberben felfegyverzett emberek  [...]

Hihetetlen: vitorlázógép ütötte el a kamiont

Hihetetlen: vitorlázógép ütötte el a kamiont

Életveszélyesen megsérült annak a kamionnak a vezetője, amely egy leszálló vitorlázó repülőgéppel ütközött össze az 55-ös úton, a szegedi repülőtér szomszédságában csütörtökön kora este – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A leszálló gép szárnya ütközött a kamion szélvédőjének, majd a vitorlázó átszakította a repülőtér kerítését, és felborult – mondta Tuczakov Szilvána. Az elsődleges adatok alapján az osztrák pilóta nem sérült meg  [...]

Mesterházy: Orbán köszönje meg Bajnainak!

Mesterházy: Orbán köszönje meg Bajnainak!

A szocialista párt elnöke, Mesterházy Attila szerint az, hogy Orbán Viktor szerdai beszédében azt mondta, hogy a költségvetés stabil lábakon áll, a Bajnai-kormány válságkezelő tevékenységének köszönhető. A pártelnök szerint Orbánnak ezt meg kellene köszönnie. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke úgy látja: Orbán Viktornak meg kellene köszönnie a Bajnai-kormánynak és a szocialistáknak az elmúlt egy év válságkezelő tevékenységét. Mesterházy szerint ha ez  [...]

A szokásosnál is több bekiabálás a parlament első ülésszakán

A szokásosnál is több bekiabálás a parlament első ülésszakán

A korábbiaknál több bekiabálás és szimbolikus gesztus kísérte az új Országgyűlés első, két hónapos ülésszakát a parlamentben. Az országgyűlési jegyzőkönyvek nemcsak az elhangzott felszólalásokat, hanem a teremben történt eseményeket, a bekiabálásokat, a tapsokat és a derültséget is rögzítik. A tavaszi és a nyári rendkívüli ülésszak 27 ülésnapján mindegyikre bőven lehet példát találni. A szimbolikus gesztusok már az alakuló ülésen megjelentek:  [...]

Öt új járat és négy Wizz Air gép Ferihegyen

Öt új járat és négy Wizz Air gép Ferihegyen

BUDAPEST, 2010. július 27. – Hetvenhétre nőtt a budapesti repülőtérről közvetlenül elérhető városok száma. A legújabb célállomás az dél-olaszországi üdülőhely, Bari repülőtere, a járatnyitást újabb, pozitív piaci jelként üdvözölte a Budapest Airport. A járatnyitáshoz kapcsolódó másik fejlemény, hogy mostantól újabb, sorrendben negyedik Airbus A 320-as üzemel a budapesti bázisról a Wizz Air színeiben, amelynek teljesen egységes a repülőgép flottája, azaz  [...]

Átverés volt a H1N1-riadó

Átverés volt a H1N1-riadó

Élő Anita - vilag@hetivalasz.hu Az Egészségügyi Világszervezet megvezette a világot, amikor az enyhe járványt okozó vírust az új spanyolnáthának kiáltotta ki. Az Európa Tanács szerint ez nem független attól, hogy a világszervezet szakértői a vakcinagyártóknak is dolgoztak. Hazánk mindezt azzal tetézte, hogy milliószámra maradtak meg az ingyenes ampullák, miközben sokaknak fizetni kellett az oltásért. Különös események történtek Mexikóban. Tavaly tavasszal az egész világ  [...]

Gaudi-Nagy beszélt a legtöbbet és a legtöbbször az Országgyűlésben

Gaudi-Nagy beszélt a legtöbbet és a legtöbbször az Országgyűlésben

Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő beszélt a legtöbbet az Országgyűlésben, szintén ő szólalt fel a legtöbbször az új parlamenti ciklus első ülésszakán – derül ki az Országgyűlés adataiból. A legtöbbet felszólaló képviselők listáját az ellenzék, elsősorban a jobbikos képviselők vezetik. Gaudi-Nagy Tamás 102 alkalommal, 8 óra 57 percet beszélt. A felszólalások számát tekintve 91-gyel követi őt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője,  [...]

Öveket beCsat(h)olni! – avagy A sarkadra állsz végre vagy továbbra is hagyod, hogy belénk töröljék a cipőjüket?

Öveket beCsat(h)olni! – avagy A sarkadra állsz végre vagy továbbra is hagyod, hogy belénk töröljék a cipőjüket?

Emlékszünk még azokra a napokra, amikor közbeszéd címén még csak a gumicsontként közibénk dobott Simor-féle havi javadalmazás körüli kvaterkázás borzolta a kedélyeket? Már akkor szóltam, hogy ennek a közpénzen művelt parasztvakításnak bizony nem lesz jó vége, s most lám, csak megképződött újra az össznépi hülyítés! Ennyire mán nem kéne szolgalelkületűnek lenni eftikéim! De ne is én, az adófizető barom státuszába besorolt,  [...]

MSZP: nincs olyan, hogy kiemelt nyugdíj

MSZP: nincs olyan, hogy kiemelt nyugdíj

Már az Antall-kormány megszüntette az előző rendszer politikai haszonélvezőinek kiemelt nyugdíját – reagált Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja arra, hogy a Jobbik törvényjavaslatot nyújtott be annak a nyugdíjszisztémának a megszüntetéséért, amelynek eredményeként kiemelt nyugdíjat kapnak az “előző rendszer haszonélvezői”. Az ilyen módon beszedett összeget az 1956-os áldozatok között osztaná szét a Jobbik. Minderre reagálva az MSZP-s Korózs Lajos az  [...]

Életbe lépett a bankadó és a bérplafon

Életbe lépett a bankadó és a bérplafon

A kormányrendelet mindenkire vonatkozik, tehát nincs kivétel! A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint sérti a függetlenségüket, hogy módosították a jegybanktörvényt. Ennek értelmében az elnök, Simor András 8 milliós fizetését a többi állami vezetőhöz hasonlóan 2 millió forintra csökkentették.Szeptembertől már a csökkentett fizetésre számíthat a jegybank elnöke. Gesztus értékű lett volna, hogyha önként lemond fizetésének 2 millió forint feletti részéről, de  [...]

Vona Gábor: a Jobbik derekasan helyt állt a parlamenti munkában

Vona Gábor: a Jobbik derekasan helyt állt a parlamenti munkában

Vona Gábor mai sajtótájékoztatóján értékelte a Jobbik, a kormány és az ellenzék eddig nyújtott teljesítményét. Véleménye szerint a kormány egyesre vizsgázott a közbiztonsági helyzet rendezésének tekintetében. Vona Gábor elmondta: a kormány elmúlt kéthavi munkája azzal telt leginkább, hogy hogyan tudja kétharmados többsége birtokában hatalmát tovább bővíteni, ahelyett, hogy az ország égető problémáival foglalkozna. Mint mondta szomorúan látja, hogy a Fidesz személyzeti  [...]

Új házszabályt és ülésezési rendet alkotna Kövér László

Új házszabályt és ülésezési rendet alkotna Kövér László

Új házszabályt alkotna 2014-re, és szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be Kövér László, akit csütörtökön választottak házelnökké. A politikus az MTI-nek adott interjúban elmondta, politizáló házelnöknek készül. Megerősítette, ha ő jelölt volna államfőt a Fidesz-frakció számára, az nem Schmitt Pál lett volna. Kövér László politizáló házelnökként írta le azt a szerepkört, amelyet betölt majd a Ház élén. “Nem okozok meglepetést, ha  [...]

Kálmán Olga kikergetné Vona Gábort a stúdióból…

Kálmán Olga kikergetné Vona Gábort a stúdióból…

A fiatal újságíró hölgyet – nem tudni honnan – de hatalmas indulatok vezérlik… A hvg.hu arról kérdezett meg három kollégát, hogy lapjuk – a 168 Óra, az Index és a Heti Válasz – milyen politikát folytat a Jobbikot illetően. Seres László, az időközben a HVG érdekeltségébe került Hírszerző főmunkatársa teljes politikai és sajtókarantént javasolt az Országgyűlésbe a bekerült, ugyanakkor szélsőséges megnyilvánulásoktól sem  [...]

A kirekesztés ellen tüntettek romák a Parlament előtt

A kirekesztés ellen tüntettek romák a Parlament előtt

A kirekesztés és a Jobbik szegényellenes politikája miatt tüntettek mintegy ötvenen szerdán a Parlament előtt, a demonstrációt roma és nem roma civil mozgalmak szervezték. Az Országház előtti megmozdulás egyik szervezője, Radics Béla azt mondta: a tiltakozást azzal kapcsolatban szervezték, hogy a Jobbik az árvíz sújtotta Borsod megyei Szalonna település roma lakosainak nem adott az általa gyűjtött adományból, hanem azt “faji  [...]

Mit akar az IMF?

Mit akar az IMF?

Nem nehéz kitalálni, egyszerűen ránk akarja erőltetni az akaratát, hogy folytatódjon a megszorítások gyilkos sorozata, nem számít, hogy kibírjuk-e mi, magyar emberek… Az Orbán-kormánnyal folytatott tárgyalást megszakították és sértetten elvonultak, visszaüzenve, hogy ők aztán szívesen visszajönnek és tárgyalnak tovább… Bizonyára nagyon megszokták, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány úgy táncolt, ahogy a pénzvilág urai kívánták, hiszen azokat az önjelölt miniszterelnököcskéket kizárólag saját hasznuk érdekelte,  [...]

A Magyar Turizmus Zrt. közleménye

A Magyar Turizmus Zrt. közleménye

2010. július 14-én csatlakozott a 2000. felhasználó a Magyar Turizmus Zrt. Fesztiválok Éve 2010-es Facebook csoportjához (www.facebook.com/Fesztivalok-Eve-2010). A 2010. január 19-én elindított rajongói oldal az elmúlt félévben nagymértékben hozzájárult a 2010-es témaév népszerűsítéséhez. A dinamikus rajongószám-növekedés a figyelemfelkeltő fesztiválajánló posztoknak és online vetélkedőknek köszönhető. Érdemes nyomon követni a rendszeresen meghirdetett nyereményjátékokat is, amelyek keretében értékes ajándékokat – Liget Kártya, Hungary  [...]

A Vizsolyi Biblia

A Vizsolyi Biblia

A Károli Biblia vagy Károli-féle Biblia ismertebb nevén a Vizsolyi Biblia volt az első teljesen magyar nyelvre lefordított Biblia. A fordítást Károli Gáspár és lelkész társai végezték, a könyv kinyomtatásában pedig Mantskovits Bálint nyomdász segédkezett. A Biblia teljes magyar fordítását és kinyomtatását Bornemisza Péter már korábban tervbe vette, amikor Mantskovit még nála dolgozott, erről 1580. február 18-án kelt levelének utóirata tanúskodik.]  [...]

Szávay Ági sikere Prágában

Szávay Ági sikere Prágában

Ismét örülhetünk Szávay Ágnes sikersorozatának, hiszen vasárnap Prágában begyűjtötte ötödik egyéni WTA trófeáját, miután a döntőben 6:2 1:6 6:2 arányban legyőzte a hazai színekben versenyző Barbora Zahlavova Strycovát. Szép számú cseh szurkoló, és maroknyi, de annál hangsúlyosabb magyar szurkolócsapat biztatása előtt játszották az utolsó prágai international torna döntőjét. (Jövőre már nem rendezik meg ezen a helyszínen a versenyt) Az első szett gyors  [...]

Vértes: a nemzetközi bizalom elvesztése veszélyes lehet

Vértes: a nemzetközi bizalom elvesztése veszélyes lehet

Nem kerül közvetlenül veszélybe az államadósság finanszírozása, ugyanakkor rövidtávon nőhetnek a devizahitelesek terhei, középtávon pedig a nemzetközi bizalom hiánya jelenthet problémát és veszélyt Magyarország számára – vélekedett Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja hétvégén megegyezés nélkül utazott el Magyarországról, valamint hogy az Európai Unió (EU) elhalasztja a hitel-felülvizsgálat lezárását. Vértes András hétfőn  [...]



3  oldal: 123




Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    20 látogató van most online
    20 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright © - 2009.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt