Felhasználó

  

Július 19-éig még legalább 25 előterjesztést fogadhat el a parlament

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2010. jún 17.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását indítványozta a június 16-ától július 19-ig terjedő időszakra a házelnöknél.

Levele mellékletében 25, még a rendkívüli ülésszak alatt elfogadandó előterjesztést sorol fel, köztük a médiacsomag részét képező öt javaslattal. A kormányfő a rendkívüli ülésszak megtartását elsősorban a kormány múlt kedden bejelentett gazdasági akciótervének végrehajtása érdekében rövidesen benyújtásra kerülő, valamint a már tárgyalható előterjesztések mielőbbi elfogadása miatt tartja szükségesnek – derül ki Orbán Viktor Schmitt Pálhoz írt, a parlament honlapján olvasható leveléből.

A viták és a szavazások szeptemberre történő halasztása esetén – indokol a miniszterelnök – a javasolt jogi szabályozások későbbi időpontban léphetnének csak hatályba, ami problémát okozhat a jogalkalmazásban, egyben fontos kormányzati célkitűzések késedelmes megvalósítását jelentené; “utóbbiak közül kiemelt jelentőséggel bír például az államháztartási törvény tervezett módosítása”.

A miniszterelnöki levél melléklete 25 előterjesztést sorol a rendkívüli ülésszakon elfogadandók közé.

Ezek közé tartozik a polgári törvénykönyvről szóló jogszabály hatályba nem lépéséről rendelkező előterjesztés, a családok támogatásáról szóló, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról szóló fideszes indítvány, a helyi önkormányzatokról szóló törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről, az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló jogszabály módosításáról szóló indítvány.

A felsorolás folytatódik az alpolgármesteri tisztség alkotmányban való rögzítéséről szóló javaslattal, valamint a kormánytisztviselők jogállásáról, a választási eljárásról szóló törvény módosításáról, a közoktatási törvény módosításáról, a kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében szükséges törvények módosításáról és a közoktatásról szóló törvény módosításáról szóló indítvánnyal, továbbá az alkotmány-előkészítő eseti bizottság létrehozására vonatkozó határozati javaslattal.

A rendkívüli ülésszakon fogadja el a Ház a miniszterelnök levele szerint a helyi iparűzési adó beszedését ismét önkormányzati hatáskörbe utaló fideszes indítványt, a kulturális örökség védelméről, az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól, a közbeszerzésekről, az egyszerűsített foglalkoztatásról, az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény, valamint az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló jogszabály módosításáról szóló javaslatokat.

A médiacsomaghoz kapcsolódó alkotmánymódosítás, a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosítása, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság felállítását és a Közszolgálati Közalapítvány felállítását kezdeményező előterjesztések, illetve a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló javaslat szintén a felsorolás részét képezi.

A miniszterelnöki levélnek az elfogadandó 25 előterjesztést tartalmazó mellékletében szerepel továbbá a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosítására vonatkozó fideszes indítvány, a választási eljárásról szóló törvényt módosító, valamint az általános forgalmi adóról szóló jogszabályt módosító fideszes indítvány.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
475 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



3 válasz “Július 19-éig még legalább 25 előterjesztést fogadhat el a parlament”

  1. Szabó Anna szerint:

    Most az a legfontosabb,hogy megint megöltek egy nénit, csordában,alattomos gonosz módon. Vissza a halálbüntetést!!! Hol van a biztonság? Sehol !! Felháborító ez az egész!!!! Mikor lesz már ennek vége? Szerintem ez tartozik a nemzetbiztonsághoz és SOS! Nem tilthatják meg, hogy megvédjük magunkat ezektől a gyilkos állatoktól!!!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. kocsis.tamas szerint:

    Tisztelt Orbán Viktor miniszter elnök Úr > Azzal a kéréssel fordulok
    ónhoz hogy az ápolási díj törvény > módosítását segítse 22.800ft
    alapszintű ellátási formát meg emelni > ami kettő dologból ált. össze
    az egyik hogy a 22.800ft -ról emeljék fel > a mindenkori minimál
    nyugdíj kétszeresére 57ezer Ft -ra és 8 órás fő > munka időnek
    számítson de ne csak a nyugdíjas évekbe hanem ügy hogy > mint aki
    reggel 7töl 3ig dolgozik a másik meg a mini bár bére émelyék > fel
    71.000ft-ra 22.800ft-ból szinte lehetetlen meg élni > 60.000ezer ember
    kap ápolási díjat > élelmiszer 25% áfára hivatkozva a gáz víz villany
    > lakbér antenna áramról nem is beszélünk de a miniszteri fizetések >
    államtitkári fizetéseket a Fidesz kormány az elsőként emelte mit >
    várhat az a 60.000ezer ember Magyarországon legyen pártol semleges aki
    > 22.800ft alap szintű ápolási díj -ból kel megélnie Magyarországon >
    nincs még egy olyan szegény csoport aki 22.800ft kap egy hónapra most
    > csak az ápolási díjról 60.000ezer ember társam megélhetése
    élelmiszerhez jutása > Fidesz kormánytól várnak meg oldást és előre
    lépést az ápolási > díj ügy be 2.3harmados győzelmet szerzet és a
    vállásztó polgárok > bizalmát élvezik és az emberekért felelősséggel
    tartozik a Fidesz > kormány úgy a minta beteg ápoló a beteg irányt >
    kevés hogy át is menyen az ápolási díj törvény a parlamenten kérem
    hogy az egész Fidesz frakció támogassa kérésem > az első lépés lehet a
    választópolgárok élet körülményeinek javításán > Orbán Viktor
    miniszter > elnök úrhoz megértő segítő embertársa találnak én hiszem
    és bízom > benne hogy szavaim és kérésem megértő fülekre talált
    azoknak az embertársaim és embertársaink ért > akik ilyen nehéz
    körülménye körött ápolják beteg lebénult agyvérzéses > végtagját
    elveszítő szívbeteg cukorbeteg szellemi fogyatékos beteg >
    embertársaikat családtagjaikat tisztelettelés jó munkát kívánva a >
    következő 4 évre > > Tisztelettel a nyílt levelem fontosságára Orbán
    Viktor miniszterelnök úrtól személyes választ kérek köszönettel Kocsis
    Tamás >Spaler Endre országgyűlési képviselő bizonyosan közben jár
    Orbán Viktor miniszter elnök úrnál és az angyal földi lakosok nem
    maradnak hoppon és nem 5évett kell várni hogy levél tartalma a Fidesz
    KDNP 2/3-dal elfogadja vagy szoba sem állnak 100 000 emberrel mert
    csak 3 millio nyuger számít nekik kérdezzük Szanyi Tibor azt mondja
    egyenes beszéd és nem hallgatás de minket most csak az eredmény
    érdekel de gyorsan ahogy Orbán Viktor mondta a visszaszámlálás
    elkezdődött 22.800ft-ból megélni lehetetlen főleg ha beteg család
    taghoz 3öránként haza kell menyi és mellette dolgozni lehetetlen a
    13ker be menyi Fidesz-KDNP választópolgár van aki 22 800 Ft ápolási
    díjat kap kérdem értük is küzdök és teszek nem hagyom őket cselbe
    nekik is enniük kell nem igaz ők is fizetnek bakbért gázt vizet nekik
    is van gyerekük és őértük is harcolok még élek pedig MSZP vagyok
    Szanyi Tibor és Tóth József munkáját segítem és Mesterházy Attilát
    remélem Spaler Endre országgyűlési képviselő is így gondolja. Szép
    napot minden angyalföldi Újlipótvárosi és vizafogói 13ker lakosnak
    remélem a levelembe a megélhetés kenyerét látja mindenki én igen és
    aki egyetért írjon mindenki véleménye számít 2010.07.09 kelt

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  3. lenhardt szerint:

    Igaza van Szabó Annának, amikor a közbiztonság növelését kéri számon a kormánytól. Bizony ez lenne a legelső feladat, ennél fontosabbat elképzelni sem lehet.

    Reméljük, hogy országunk vezetői is így látják!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    20 látogató van most online
    20 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt