Felhasználó

  

Az LMP támogatja a Jobbik politikai vitanapra vonatkozó kezdeményezését

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2010. máj 19.),   kategória: PÁRTOK - LMP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Az LMP támogatja a Jobbik arra vonatkozó kezdeményezését, hogy Nemzeti együttműködés a Kárpát-medencében címmel politikai vitanapot tartson az Országgyűlés június 4-én, a trianoni szerződés aláírásának kilencvenedik évfordulóján.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: képviselőcsoportjuk kedden döntött a kezdeményezés támogatásáról és azok az LMP-s képviselők, akik a frakcióülésen jelen voltak, már alá is írták az ívet. Közlése szerint egyrészt az ellenzéki jogok erősítésének szándéka vezérelte őket döntésükben: ha bármely ellenzéki frakció egységes álláspontot képviselve politikai vitanap megtartását szorgalmazza, azt ők támogatni akarják.

Másrészt – folytatta Schiffer András – bár vannak vitáik Trianon megítélése kapcsán a Jobbikal, úgy gondolják, hogy a XX. századi történelmi traumákat “ki kell beszélni”, a lehető legtöbb aspektusból meg kell vitatni. A frakcióvezető közölte azt is, hogy a politikai vitanapra meghívnák a környező országok magyarországi diplomáciai testületeinek képviselőit is.

A Jobbik az Országgyűlés első plenáris ülésén az Orbán Viktor leendő kormányfő által benyújtott, a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozat általános vitája során kezdeményezte a vitanap megtartását.

Politikai vitanapot a házszabály szerint a kormány vagy a képviselők egyötödének írásbeli indítványára lehet tartani. A jelenlegi Országgyűlésben egyik ellenzéki frakció sem rendelkezik ezzel a mandátumaránnyal. A politikai vitát – ha sikerül a megfelelő számú aláírást csatolni – az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon túl és huszonnyolc napon belül tartja meg.

(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - LMP
Címkék:  , ,

Nézettség:
488 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Az LMP támogatja a Jobbik politikai vitanapra vonatkozó kezdeményezését”

  1. lenhardt szerint:

    Erre aztán kíváncsi leszek! Miféle “más megítélésük” lehet az LMP-seknek Trianonnal kapcsolatban? Szerintem a trianoni országrablásnak csak egyféle megítélése lehetséges magyar részről…

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    20 látogató van most online
    20 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt