Az MDF elküldi a parlamenti pártoknak a határon túli magyarok könnyített honosításáról szóló, hét évvel ezelőtt elutasított indítványát.
A demokrata fórum vezetői arra kérik a frakciókat, hogy egyhangúlag támogassák a javaslatot. Herényi Károly elnökhelyettes elmondta: az MDF parlamenten kívüli pártként is a magyar nemzetet akarja szolgálni, ezért felajánlja tapasztalatát a parlamenti erőknek. A párt kettős állampolgárságról szóló javaslatáról elmondta: indítványuk a határon túli magyarok könnyített honosítását tenné lehetővé, eltörölve azt a feltételt, amely esetükben egyéves itt tartózkodáshoz köti a magyar állampolgárság megszerzését.
A politikus emlékeztetett: az MDF 2003-ban és 2004-ben is benyújtotta az Országgyűlésnek ezt a javaslatot, amely mindkétszer az MSZP és az SZDSZ ellenállásán bukott el.
Hozzátette, hogy indítványukhoz csatolják azt az ötvenezer aláírást is, amit annak idején a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bihar megyei szervezete gyűjtött össze, majd küldött el az MDF-nek.
A demokrata fórum elnökhelyettese arra is kitért, hogy javaslatuk nem változtatna a választójog jelenlegi szabályain.
Viniczai Tibor, az MDF alelnöke örvendetesnek nevezte, hogy az új kormány első intézkedéseinek egyike az állampolgársági törvény módosítása lehet.
(MTI)



Mosolyogtató, hogy az MDF még próbálkozik egy kis hízelgéssel, hiszen már nincsenek a Parlamentben, sőt! Mentelmi joguk felfüggesztésével megnyílik a lehetőség, hogy bíróság előtt feleljenek az UP Zrt. tönkretételéért.
Dávid Ibolya és Herényi Károly inkább erre koncentráljon, nem szükséges az újonnan alakult kormánynak tanácsokat adni.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0