Felhasználó

  

Bajnai levélben kérte a kormánytagok mielőbbi vagyonosodási vizsgálatát

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2010. máj 7.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

Cáfolta a kormányszóvivő a Magyar Nemzet pénteki cikkében foglaltakat, miszerint a most távozó miniszterek és a miniszterelnök megússza a vagyonosodási vizsgálatot.
Szollár Domokos közleményében azt írta: Bajnai Gordon levélben kérte a kormány tagjait érintő vagyonosodási vizsgálat mielőbbi megkezdését az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ). A Magyar Nemzet pénteken arról írt, hogy bár az Országgyűlés két évvel ezelőtt felkérte az akkori kabinetet egy olyan végrehajtható törvény kimunkálására, amely elrendeli a leköszönő kormánytagok vagyonosodási vizsgálatát, a jogszabály sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-érában nem készült el.
A kormányszóvivő kommünikéjében azonban hangsúlyozta, a cikk állításaival szemben a kormány álláspontja egyértelmű: a miniszterelnök, a miniszterek és a többi állami vezető a hatályos törvényi szabályoknak megfelelően aláveti magát az ÁSZ által végzett vagyongyarapodási vizsgálatnak, ahhoz minden szükséges adatot, nyilatkozatot, hozzájárulást megad. E hozzájárulások birtokában az ÁSZ akadálytalanul folytathatja le a vagyongyarapodás vizsgálatát, már csak azért is, mert ennek elvégzésére törvény kötelezi – tette hozzá.

Szollár Domokos közölte, hogy a miniszterelnök pénteken levélben fordult Csapodi Pálhoz, az ÁSZ elnökének hatáskörét gyakorló főtitkárhoz annak érdekében, hogy a vagyongyarapodási vizsgálat az új kormány megalakulása után mielőbb megkezdődhessen.

A kormányszóvivő felidézte, hogy a kabinet az állami vezetők vagyoni helyzetének átláthatósága érdekében 2007-ben olyan javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amely elrendelte, hogy a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és a szakállamtitkárok esetében az ÁSZ az APEH útján a megbízatás megszűnésekor, illetve a megbízatás alatt ötévente folytasson le vagyongyarapodási vizsgálatot.

(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
449 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    24 látogató van most online
    24 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt