Az adósok kiszolgáltatott helyzetének megszüntetéséért a Lehet Más a Politika röviddel az Országgyűlés megalakulása után kezdeményezni fogja a hitelintézeti törvény módosítását, és annak az Európában egyedülálló gyakorlatnak a felszámolását, mely szerint a bankok saját veszteségeiket egyoldalúan a fogyasztókra hárítják.
Az LMP nem érti, hogy miközben a válság következtében sok százezer svájci frank hiteles havi törlesztőrészlete akár a kétszeresére is megemelkedett, és sokukat az áprilisi moratórium lejártával a kilakoltatás fenyeget, a jövendőbeli kormánypárt miért a kisebb parlament létrehozását tartja az ország legégetőbb problémájának.
Az ökopárt úgy tapasztalja, hogy a Bajnai-kormány által néhány hónapja jóváhagyott banki magatartási kódex segítségével nem javult, hanem romlott a magyarországi devizahitelesek helyzete, és jelenleg is folytatódik a lakosság félrevezetése. Az önkéntesen aláírt kódex például továbbra is lehetőséget ad arra, hogy hosszú távú hiteleknél a bankok kamatot emeljenek pénzpiaci és makrogazdasági körülmények, illetve az adós kockázati besorolásának megváltozása alapján – azaz gyakorlatilag akkor, amikor akarnak.
Az LMP már decemberben felhívta a figyelmet arra, hogy a kódex elégtelen lesz a bankok megfelelő szabályozására, az ötpárti támogatással elfogadott törvénymódosítás pedig alkotmánysértő (http://lehetmas.hu/sajto/843).
A magyarországi kereskedelmi bankok jövedelmezősége az elmúlt öt év mindegyikében megközelítette vagy meghaladta az Európai Unió átlagának a kétszeresét, és nettó bevételük meghaladja a teljes költségvetés tíz százalékát. Ehhez képest elfogadhatatlan, hogy a kockázatokat egy az egyben a fogyasztókra hárítják.
Az LMP a parlamentben többek között kezdeményezi majd a bankok egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatának megszüntetését, javasolja a lakáscélú devizahitelek további szigorítását, és hosszú távon a közösségi lakásszektor fejlesztésével segítené a lakáshoz jutást.
(lehetmas.hu)



Üdvözlünk minden ilyen kezdeményezést,csak senki ne feledkezzen meg ápr-11-elötti igéreteiröl, mert a nép számon fog kérni mindenkit,föleg ,ha letér a helyes utrol.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0