A választások április 11-i fordulóján történt botrány egyértelműen a rossz szabályozás és az Országos Választási Iroda (OVI) tétlenségének következménye.
A 2007-es törvénymódosítás miatt kialakult képtelen helyzetre (2-3 ezer választópolgár leszavaztatása egy szavazókörben) az OVI sem a 2008-as népszavazás, sem a 2009-es EP-választások során nem reagált, holott a helyi választási irodák jelezték a problémát.
Ez a tétlenség jellemző az elmúlt húsz évre, ahol a törvényhozás és a jogszabályok végrehajtására hivatott szervek nem foglalkoznak az emberek problémájával, és még akkor is csak a felelősséget hárítják, amikor „ég a ház”. Most is egy olyan szervre mutogattak (OVB), amely a legkevésbé tehetett a kialakult helyzetről, pusztán az egymásnak ellentmondó törvényeket próbálta értelmezni. Azonban az alapvető probléma (az egy helyiségbe terelt rengeteg szavazó) fennáll, és fenn fog állni a második fordulóban is.
Április 25-re már történtek olyan adminisztrációs változtatások, amivel elkerülhető lesz az elhúzódó szavazás, azonban a sorbanállás nem. Az átjelentkező szavazók névjegyzékbe történő felvétele (ez a leginkább időigényes mozzanata a voksolásnak) leegyszerűsödik, ezáltal várható, hogy a szavazókörök ajtaja 19 órakor bezárul. A problémamentes lebonyolításhoz szükséges az átjelentkezők közreműködése is.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom arra kéri a szavazókat, hogy vetessék fel magukat abba a névjegyzékbe, ahol szavazni kívánnak (ezt az illetékes jegyzőnél tehetik meg), és lehetőleg a délelőtti órákban menjenek vasárnap szavazni – a Jobbik jelöltjére.
Hunyadi Gábor
a Jobbik OVB-delegáltja


