A fővárosi szocialisták azt szerették volna, ha a Fidesz az elnökségi ülése után egyértelművé teszi, hogy melyik nyilatkozata a mérvadó.
Burány Sándor az MSZP fővárosi elnöke az MTI-nek azt mondta: Budapest polgárainak joguk van tudni, mit tervez a Fidesz Budapest kerületeivel. Véleménye szerint Tarlós Istvánt kedden gyámság alá helyezte pártja, ugyanis a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nem válaszolt a kerületek jövőjével kapcsolatos kérdésekre. Tarlós is azok közé a politikusok közé tartozik, akinek a neve hallgass, a Fidesz pedig ezzel beismerte, hogy meg kívánja szüntetni a kerületeket – tette hozzá.
Mint mondta, az MSZP budapesti elnökeként határozottan tiltakozik a budapesti választópolgárok jogainak megnyirbálása ellen. Szerinte csak az MSZP az, amely megvédené a kerületek önállóságát, ezért kell április 25-én a párt jelöltjeire szavazni.
Tarlós István keddi sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogyan fogja érinteni a Fidesz által tervezett önkormányzati átalakítás a fővárost, úgy válaszolt: nem tud róla, hogy kerületeket akarnának megszüntetni, de – tette hozzá -, keddi sajtótájékoztatójának az önkormányzati reform nem témája.
(MTI)


