Nem csak a repülőjegy, hanem az utazási csomag ára is visszajár, ha meghiúsul az utazás, függetlenül attól, hogy rendkívüli időjárási körülmény miatt törölték a repülőjáratot – hívja fel a figyelmet a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (Köfe).
A fogyasztóvédelmi egyesület hangsúlyozza: rengetegen szembesülnek azzal a problémával, hogy utazási irodával szerződést kötöttek szállás és repülőjegy biztosítására. Mivel utazási csomagról van szó, és annak egyik eleme, az elutazás lehetetlenné válik, emiatt a szerződés megszűnik. Ebben az esetben visszajár nemcsak a repülőjegy, hanem a szállás már befizetett költsége is, valamint minden egyéb olyan költség, amely része a részvételi díjnak.
A Köfe emlékeztetve az utazási irodák felelősségére, felhívja az utaztatók figyelmét arra, hogy megfelelően tájékoztassák a fogyasztókat járataik törléséről, az azokkal kapcsolatos jogi lehetőségekről, illetve minden olyan tudnivalóról, ami megkönnyíti az el- és hazautazni igyekvők helyzetét a rendkívüli körülmények közepette.
Az Európai Unió közlekedési biztosa, Siim Kallas már a múlt pénteken, azt követően, hogy csütörtökön több európai országban felfüggesztették a légi közlekedést közölte: az izlandi vulkánkitörés miatt előállt rendkívüli körülmények között, a légi járatok tömeges törlésekor is érvényesek azok az előírások, amelyek a légi utasok jogait biztosítják.
(MTI)


