A szaksajtóban megjelent hírek szerint a Fidesz lehúzza majd a rolót az evásoknak, az ekhózóknak és az őstermelőknek, fogalmazott pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Budai Bernadett, a Magyar Szocialista Párt szóvivője.
Több tekintélyes gazdasági lap is idézte azt a napvilágra került Fidesz-háttéranyagot, amelyre várhatóan a kormányprogram is épülni fog.
Okkal vesszük véresen komolyan a terveket: a Fidesz egyetlen egyszer sem cáfolta azokat. Nagyon úgy fest, hogy az eva, az ekho és az őstermelői adózás megszüntetése valóban szerepel a Fidesz titkos kormányprogramjában.
Ez nagyon rossz hír a magyar kis- és középvállalkozásoknak és nagyon rossz hír Magyarország közös kasszájának.
Racionális magyarázat nem igen van rá: legföljebb az, hogy mindegyik újítás a baloldali kormányhoz kötődött. Vajon ilyen csakzértse-ország vár ránk?
Illett volna ilyen horderejű változásokról az első forduló előtt beszámolni a választóknak. Antidemokratikus dolog volt, hogy Orbán Viktorék nem tették meg. Az MSZP most már csak egyet tehet: a nyilvánosság erejét felhasználva igyekszik kikényszeríteni a Fidesztől, hogy vegye le a kezét ezekről az adózási formákról, ha már vitára nem hajlandók kiállni a Fidesz politikusai, fogalmazott Budai.
Bár a Fidesz – meglehetősen antidemokratikus érveléssel – azt mondta, részletes programvitába legföljebb a két forduló között bocsátkozik, “ha már tisztult a kép”, nem így lett: már csak néhány nap van hátra április 25-ig és Orbán Viktorék továbbra sem hajlandóak részleteket elárulni. A 100 üres oldal, amit program címén átadtak Magyarországnak, jobbára továbbra is üres maradt.
Pedig, az elsőfordulós, nagyarányú győzelem után már nem is egyszerűen választási programról, hanem kormányprogramról van szó. Azaz: valóban nagy a tét, tette hozzá a szóvivő.
A választók elől titkolt program néhány részlete azonban – mint azt megszokhattuk – kiszivárgott a sajtónak. Ennek talán legaggasztóbb és legmegdöbbentőbb rész az adórendszer bizonyos újításainak a “dafke” alapon való visszavonására vonatkoznak. Olyan újításokról van szó, amelyek népszerűek voltak, amelyek könnyebbé és egyszerűbbé tették az emberek, a vállalkozások életét. Amelyekért nagy kár lesz.
Az eva jó volt gyakorlatilag mindenkinek. Jó volt az egyéni vállalkozóknak, a korlátolt felelősségű társaságoknak, szövetkezeteknek és lakásszövetkezetnek, egyszóval mindenkinek, tájékoztatott Budai Bernadett, és végül már jó volt az Európai Uniónak is – sok szakmai egyeztetés után az európai közösség is elfogadta azt, a “rendszeridegenségről” szóló ellenérvek ma már nem igazak.
Az eva az elmúlt több, mint fél évtizedben biztos és kiszámítható működést jelentett a társas és egyéni vállalkozások számára. Egyszerűbbé tette az életüket (és az adófizetést), mert így átalányadót fizetnek az összes árbevételük után, a költségekkel és áfa-bevallással való vacakolás nélkül.
Az eva másik nagy előnye az volt, hogy hatalmas lépés tett a gazdaság kifehérítése irányába. Az eva visszavágta a “leköltségelés” gyakorlatát, jelentős mértékben visszavágta a számlagyárak működését.
Egyszóval az eva kivégzésével a Fidesz ismét az adóelkerülésre ösztönöz majd, arra, hogy azok a cégek amelyeket sikerült rábírni a törvényes adózásra, azok újból kiskapukat kezdjenek keresgélni. Hogy újból nem legális költségekkel csökkentsék az adóalapjukat, mutatott rá Budai.
Az eva kivégzése azonban csak az egyik probléma. A másik, hogy a hírek szerint bevezetésre kerül majd a tételes egészségügyi hozzájárulás – ami a szaksajtó értesülései szerint immár 8 000 forint lenne.
És még ezzel sincs vége a rossz híreknek. A szakértők szerint (Hódi Zoltán, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének bérpolitikáért felelős vezetője) ugyanis a másik meglebegtetett tétel, nevezetesen az adójóváírás eltörlése egyenesen katasztrófához vezetne: az előzetes becslések szerint ennek megvalósításával ugyanis a munkavállalóknak akár mintegy 60 százaléka vinne haza kevesebb pénzt a kiszivárgott kormányprogram szerint.
***
Formálódik a Fidesz-kormány, és annak egyik, Orbán Viktor által hivatalosan is megnevezett minisztere afféle selyemzsinórt küldött a magyar köztisztviselők nagy részének.
Martonyi Jánosról van szó, mondta Budai. A volt és leendő külügyminiszter nyilatkozata szerint ugyanis a Külügyminisztériumban – illetve minden minisztériumban, a teljes közigazgatásban, önkormányzatokban és állami vállalatoknál is – “elkötelezettebb apparátus kell”.
Mit is jelent ez pontosan? Mit mond ezzel Martonyi? Felszólítjuk Martonyi Jánost, hogy valljon színt: kiknek kell készülniük arra, hogy április 26-a reggelén már egy másik országra ébrednek: egy olyanra, amelyikben politikai alapon veszítették el az állásukat?
***
Budai Bernadett arról is tájékoztatott, hogy Esztergom fideszes polgármesteréről olyan videó látott napvilágot, melyen marihuánát szív. A képsorok megdöbbentőek, fogalmazott a szóvivő, ezért az MSZP válaszokat szeretne arra, hogy Meggyes Tamás elismeri-e, hogy használt/használ illegális drogokat, mikor tette ezt és mennyit fogyasztott. Felmerül továbbá a kérdés, hogy közszereplőként ilyen magatartással és példamutatással megfontolja-e a lemondását.
(mszp.hu)



Ezeknek a tekintélyes gazdasági lapoknak,oly mértékben hisszük el az irásait,mint akár az mszp-nek a megnyilvánulásait.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0