Felhasználó

  

Várhatóan júniusban tart értékelő kongresszust az MSZP

alec Beküldte: alec (2010. ápr 17.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A kampány tapasztalatairól, a fiatalok megszólításnak lehetőségeiről és MSZP jövőbeni feladatairól is tanácskoztak a Mesterházy Attila által a Tolna megyei Bikácsra meghívott fiatal szocialista politikusok csütörtökön késő délután – tudta meg az MTI.

Az MTI információi szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy az MSZP-nek a parlamenti választások második fordulója után, a lehető leghamarabb értékelő kongresszust kell tartania. A szocialista miniszterelnök-jelölt az MTI-nek pénteken a hírt az MTI-nek megerősítette és azt mondta, ő is úgy gondolja, legkésőbb június elején értékelő kongresszust kell tartani.

Az MTI információi szerint a tanácskozáson – amely a harmadik ilyen jellegű összejövetel volt az elmúlt hónapokban – mintegy negyven fiatal szocialista politikus vett részt. Arról ellentmondásosak az információk, pontosan milyen kör kapott meghívót a miniszterelnök-jelölttől, azt azonban tudni lehet, hogy nem minden, a fiatal politikusok közé sorolható szocialistát invitáltak meg, ami feszültséget keltett a párton belül.

A megbeszélésen a politikusok beszéltek a kampány hátralévő részére vonatkozó stratégiáról: e szerint a mozgósítás a legfontosabb, amit a legszerencsésebb közvetlen kapcsolatfelvétellel elérni.

Szó volt arról is, hogy a pártban milyen tartalmi változásokra van szükség. Ezek közt szerepelt a belső kohézió erősítése, az egység megőrzése és a problémák kibeszélése is. Többen felvetették, hogy nemcsak értékelő kongresszusra, hanem tisztújításra is szükség lenne a választások után, de abban eltérőek volt a vélemények, hogy erre az önkormányzati választás előtt, vagy csak után kerüljön sor.

Megfogalmazódott a tanácskozáson az az igény is, hogy az MSZP, mint modern baloldali párt, markánsan baloldali értékrendet képviseljen, erősödjön néppárti jellege, legyen nyitott és mozgalmi jellegű, a változásokat pedig láthatóvá is tegye, különben nem érik el a céljukat.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MSZP
Címkék:  , ,

Nézettség:
439 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    27 látogató van most online
    27 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt