Pokorni Zoltán közlése szerint várhatóan mintegy kétszáz főre csökkenhet az országgyűlési képviselők száma.
A Fidesz-alelnöke erről az ATV Jam című műsorában beszélt, a létszámcsökkentés megvalósításának részleteiről pedig egy nappal korábbi tévéinterjújában azt mondta: reméli az lesz az elfogadott verzió, hogy megmarad a jelenlegi választási rendszer, azaz a jövőben is lesznek egyéni választókerületek és listák is.
A Fidesz alelnöke az ATV-ben arra az újságírói kérdésre, hogy a tervezett átalakítás kapcsán nem lesz-e “berzenkedés”, azt válaszolta: az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásakor az egyik szempont volt, hogy ki hogyan viszonyul a kisebb parlamenthez. Senkit nem fog meglepetés érni – mondta Pokorni Zoltán.
A fideszes politikus a részletekről korábban a TV2 Mokka című műsorában kifejtette: méltányos megoldásra kell törekedni. Mint mondta, a legegyszerűbbnek az tűnhet, és reméli ez lesz az elfogadott verzió, hogy a jelenlegi rendszert megőrzik, azaz van lista és egyéni képviselő is, de megfelezik a számokat. Pokorni Zoltán a lista megmaradását pártolja, mert szerinte nem lenne helyes a kispártok helyzetét lehetetlenné tenni, vagy megakadályozni új formációk létrejöttét. Hozzátette: technikailag ez egyszerű javaslat.
A Fidesz alelnöke igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ez az első javaslat lenne-e, amit a kétharmad megszerzése esetén benyújtanának.
Az önkormányzati képviselők számáról azt mondta, hogy azt a jelenlegi közel 35 ezerről szintén a felére csökkentenék. Közlése szerint aránylag egyszerű javaslatot terveznek itt is, megtartanák a listás és az egyéni jelöltek rendszerét is.
Pokorni Zoltán szerint a vázoltak a bürokráciát csökkentő intézkedések lennének. Jelenleg 3,5 millióan dolgoznak Magyarországon, nagy részük közalkalmazott, köztisztviselő; ez így biztosan nem tartható fenn – indokolta a terveket.
Az alelnök egy másik kérdésre azt válaszolta, úgy gondolja, meglesz a kétharmados többsége a Fidesz-KDNP-nek, és nem számolnak egy egyéni képviselői hely elvesztésével sem.
(MTI)



Ha csökken az országgyűlési képviselők száma, akkor a hatalom kevesebb kézben összpontosul. Ez nem tesz jót a demokráciának.
Tetszik vagy nem tetszik:
2
1
Nem akarok diktatúrát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Hát kedves Anna nincs egyedül,csak az vigasztalja,hogy van ettöl JOBB-is,és reméljük,hogy határt szab a ditatorikus kormányzásnak.
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0