Felhasználó

  

Romániai magyar lapok: a magyar szocialisták önmagukat győzték le

alec Beküldte: alec (2010. ápr 13.),   kategória: POLITIKA - KÜLFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A magyar szocialisták önmagukat győzték le, nem a Fidesz győzte meg a választókat arról, hogy mindenáron a jelöltjeire kell szavazni, ez utóbbi párt jelöltjei jobbára veszedelmes ellenfél nélkül, kényelmesen kocoghattak be a célba – ezt a gondolatot fogalmazza meg a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) és az erdélyi Krónika.

Bíró Béla politológus az ÚMSZ hasábjain megállapítja: a Fidesz-KDNP választási kampánya a korábbiakhoz viszonyítva üdítően visszafogott volt, a szocialisták önmagukat győzték le. Ráadásul a Fidesz számára a Jobbik is inkább szerencsének, semmint csapásnak bizonyult – állapítja meg a kommentátor, aki szerint az előretörő szélsőjobb a Fideszt erőteljesen középre szorította. Orbán Viktor szövegeiben nyoma sem volt annak a nacionalizmusnak, amelynek emlegetését a nyugati médiák mindazonáltal továbbra sem mulasztják el. Az első megszólalás “határokon innen és túl” formulája aligha tekinthető annak, vagy ha igen, akkor a szomszédos államok zöme Magyarországnál csak nacionalistábbnak tekinthető – fejti ki Bíró.

Orbán számára a nyíltan irredenta szólamokkal operáló Jobbik megjelenése mindenképpen kitűnő alkalmat szolgáltathat arra, hogy a józan jobboldal (amelyet a Fidesznek kell képviselnie) megszabaduljon a nacionalizmus bélyegétől – vélekedik a szerző, megállapítva: ráadásul a Fidesz a Jobbik erősödésének veszélyét a nemzetközi közvéleményben hatásosan vetheti be a magyar nemzeti kérdések európai segítséggel történő megoldása érdekében.

A Krónika szerint nem a Fidesz győzte meg a választókat arról, hogy mindenáron a jelöltjeire kell szavazni, a Magyar Szocialista Párt meggyőző ereje volt elsöprő. Utóbbi kormányzása érlelte meg a magyar társadalomban azt az érzést, hogy ezt a csapatot a hatalom közeléből is el kell kergetni, meg kell büntetni. A lap szerint a felhalmozódott csalódás, elutasítás, harag vezetett oda, hogy az MSZP-től és a csatlósaitól tömegesen elforduló szavazók minden idők legjelentősebb választási győzelméhez juttatták a Fideszt, és még két újonc pártot is beemeltek az Országgyűlésbe. “Csak remélni tudjuk, hogy a történetnek határon átívelő tanulságai is lesznek” – állapítja meg a vezércikk írója. Az egész térségben tudatosul, hogy nem kerülheti el büntetését az a párt, amely saját céljait a nép, az ország céljai fölé emeli, amely nem löki ki magából a korrupt politikusokat, amely nem érzi meg időben, hogy a megtisztulás kötelező – fogalmaz a Krónika.

A Csíkszeredában megjelenő Hargita Népe szerint történelmi lehetőséget kapott a Fidesz: kiemelni az országot a gazdasági krízisből, és kiemelni a nemzetet a megosztottság válságából. Az első nagy kihívásnak nagyobb valószínűséggel lehet majd megfelelni, az utóbbinak kevésbé – véli a kommentár szerzője, aki szerint a magyar gazdaság már nincs a mélyponton, a társadalmi megosztottság azonban mindennapi valóság. Nehéz dolga lesz a Fidesznek a nemzet egységének újjáteremtésében is – írja a lap, megállapítva: nem csupán Magyarország lakossága oszlott két nagyobb táborra, hanem az utódállamok magyarsága is fogékonynak bizonyult a magyar belpolitikai ellentétekre.

A Sepsiszentgyörgyön kiadott Háromszék című napilap szerint a magyarországi átrendeződés az egész magyar nemzetpolitika alakulásában érzékelhető lesz. A Fidesz és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nemrég megkötött stratégiai partnersége ennek az előszele – véli a lap. A külhoni magyar nemzetpolitikában kidomborodnak azok az erővonalak, amelyek a Fidesz politikai irányultságában eddig is mutatkoztak, de hatékonyságuk ellenzékben erősen korlátozott volt. “Az évek során ártó szándékkal szétvert, a nemzeti együvé tartozás kiteljesedésének szolgálatát ellátó intézmények visszaállításának szükségessége nyilvánvaló. Módosulnia kell a magyar támogatáspolitikának, a pártkapcsolatok kiépítésének, a magyarországi és a külhoni magyar kapcsolatok erősítésének” – állapítja meg a székelyföldi újság.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - KÜLFÖLD
Címkék:  ,

Nézettség:
769 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    18 látogató van most online
    18 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt