Felhasználó

  

Navracsics: nagy támogatottságú kormány kell

alec Beküldte: alec (2010. ápr 13.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A Fidesz frakcióvezetője szerint a parlamenti választás második fordulójának tétje az, hogy egy olyan hatékony, egységes és nagy legitimációval bíró kormány jöhessen létre, amely a lehető legrövidebb időn belül kivezeti az országot a válságból.

Navracsics Tibor pártja keddi elnökségi ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egy nagy támogatottsággal rendelkező kormány, amely a nemzeti egység jelentős részét fel tudja mutatni a választók támogatásának formájában is, hamarabb tudja kivezetni az országot a válságból.

Más a kormányzati politika üteme és hatékonysága, ha a nemzeti egység kereteiben folyik – jelentette ki a politikus.

A kisebb parlamentről és a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről szóló előterjesztések lehetnek azok a kezdeményezések, amelyeket az elsők között terjeszt az Országgyűlés elé a Fidesz. Navracsics Tibor ezeket a törvényeket nevezte meg arra a kérdésre válaszolva, amely azt firtatta: melyek lennének azok a szimbolikus javaslatok, amelyeket – mint arról Orbán Viktor Fidesz-elnök is beszélt – a párt jogi munkacsoportja már készít elő, és amelyeket esetleg már a második forduló másnapján, április 26-án az Országgyűlés elé terjeszthetnek.

A Fidesz frakcióvezetője az MTI azzal kapcsolatos felvetésére, hogy a Napi Gazdaság keddi cikke szerint a Fidesz még idén kivezetheti a szuperbruttót, az ekhót és az evát, illetve, hogy a párt milyen konkrét lépésekkel szorítaná vissza a korrupciót és a bürokráciát, úgy reagált: az elnökségi ülésen alapvetően azzal foglalkoztak, hogy a második fordulóban minél nagyobb felhatalmazásra tegyenek szert, “következésképpen nem beszéltünk kormányzati feladatokról”. Azokról majd akkor beszélnek részletesen, ha megvan a választók felhatalmazása. “Konkrét kormányzati lépésekről vagy elképzelésekről most nem tudok beszámolni” – közölte.

Arra a kérdésre: elképzelhető-e, hogy a Fidesz nem tartaná meg a mentelmi jogot közvádas ügyek esetén, Navracsics Tibor kijelentette, azt szeretnék megszüntetni, hogy a mentelmi joggal vissza lehessen élni.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
376 megjelenés  (2 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt