
Mint amilyen volt a jelenlegi kormányunk, olyan volt a választásunk.
Remélhetőleg az utolsó ilyen komédiába fulladó választás.
Ugyanis az OVB, mint megszoktuk az összes hivataltól a Bajnai-Gyurcsány korszakban rugalmasan változtatta a szabályokat. No ne ijedjünk meg, nem a választási szabályokat. Így a választás érvényes és törvényes. hanem az azt kísérő, a nyilvánosság ellenőrzését garantáló szabályrendszert. Meg értelmezett. Törvényt. Kreatívan. Szigorúan. Végül három órával megtoldották saját (át)értelmezésük alapján a kampánycsendet.
Most a kampánycsend újraértelmezésével sikerült teljesen tönkretenni a választást. Annak az élményét, hogy a polgár valóban választ, majd kedvenc médiája előtt köröm lerágva várja az eredményt. Nos ennek tett be az OVB a kampánycsend törvény átértelmezésével.
A dolgot az indította, hogy a polgárok komolyan vették jogukat arra, hogy befolyásolják azt a politikai környezetet amiben éltek. És elmentek választani. Nos az első akadályversenyt itt kellett megvívniuk. Választókerületenként csakis egy szavazókört jelöltek ki az úgynevezett igazolásos szavazók fogadására.
A törvény szerint ezt csakis egy helységben szabad megvalósítani, azaz nem lehet több bizottságot felállítani. Hogy biztosak legyenek a dolgukba egyetlen névjegyzéket küldtek a szavazókörnek.
1 perc alatt 2 ember. Ez a maximális teljesítmény, ha minden bizottsági tag kidolgozza a belét. Megtették, ők nem hibáztathatóak. A sor nőtt, a felháborodás is. Erre a bölcsek bölcse, az OVB kijelentette teljesen jogosan, hogy aki 19 óráig beállt a sorba az szavazhat. Ennek megvalósítása azután a helyszíneken kreatív volt.
Volt ahol bezárták az épületbe az embereket, mint a birkákat, és zárt ajtó ablak mellett csak mikor mindenki leszavazott mehettek ki.
Volt ahol egy udvarra zártak be őket.
Volt ahol a sor végére állt be egy illetékes elvtárs és lekordonozták.
Volt ahol sorszámot osztottak.
De tény hogy a szavazatok leadása éjfélbe nyúlt. Közben letelt a meghirdetett kampánycsend, megjelent néhány exit poll adat. A választási műsorok rendben elindultak.
Ekkor a Bölcsek tanácsánál legbölcsebbike rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az éppen aktuális értelmezés tovább értelmezése során arra a következtetésre jutottak, hogy a kampánycsend az utolsó szavazókör bezárásáig tart.
Lett erre nagy kavarodás. A médiumok vezetői megijedtek, hogy agyon fogják büntetni őket. A Hir Tv és a Magyar Királyi beszélgetett a semmiről. Nézhetetlen, élvezhetetlen izzadságszagú műfajt csinálva, még a Kádárista televízió műsorai is jobban voltak ennél. Ugyanis nem készültek semmilyen tartalékanyaggal. Miből, hiszen a nagy tét miatt nagyon izgalmas lett volna a választási műsor. Ebben igazuk volt. De nem kalkulálták be a tekintetes Hivatalt.
Az Rtv elkezdett valami műsort adni,és időnként formailag kapcsolgatott egy egy választási helyszínt. A TV2 rutinosan látta, hogy nem lesz énekes halott. Csinált. elkezdett egy mozifilmet adni, mondván ha lesz valami visszakapcsol. A film lement.
És a végén ex katedra, minden izgalom nélkül megjött az eredmény. Egész külföld viszont rajtunk röhög. Amit lehetett szúrni az elszúrtuk. Kíváncsi csacsi ilyenkor csak iázva kérdezi: Most a portást, vagy a takarítónő macskáját nevezik meg felelősnek és mondatják le.
(euroastra.hu)


Nyolc éve megszoktuk ,hogy a csetlő-botló ostoba politikusok és buta hivatalnokaik, az alul képzett pozicionált vezetők miatt csonkig rágjuk a körmünket.
Tényleg rajtunk röhög a világ! A jó Isten megáldotta ezt a népet egy csomó semmirekellő élősködővel, henyélő bürokratával! Ideje tisztességes fizikai munkára kötelezni Őket!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0