Felhasználó

  

Bajnai: reformok kellenek, kiigazítás nem

alec Beküldte: alec (2010. ápr 8.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Bajnai Gordon szerint az elmúlt egy év a gazdasági növekedést elindítását szorgalmazó lépései szükségesek voltak, de nem elégségesek, még számos változtatásra lesz szükség.

A kormányfő azt mondta: a magyar társadalom “válságállónak” bizonyult; reformok kellenek, kiigazítás már nem. A kormányfő a Politikatörténeti Alapítvány közéleti vitasorozatának rendezvényén úgy fogalmazott: a növekedés beindításához szükséges további intézkedésekhez egy év alatt már sem elegendő ideje, sem politikai mandátuma, sem elegendő gazdasági, pénzügyi mozgástere, szervezeti, személyi háttere nem volt az általa vezetett kormánynak.

A miniszterelnök a Válságban és válság után című előadásában kiemelte: reméli, hogy az új kormánynak kellő bölcsessége lesz ahhoz, hogy ne térjen le a józan ész útjáról, és az ország érdekeit szolgáló szerkezeti reformokat lép meg. Bajnai Gordon úgy vélekedett, hogy a feladat legfájdalmasabb, legsokkolóbb részét kormánya elvégezte, reformokra igen, de olyan fájdalmas kiigazításra, amely Európa több országára vár, nem lesz már szükség Magyarországon.

Hangsúlyozta: kormánya egy éve három dologra vállalkozott, e szerint a céljuk az volt, hogy visszafordítsák az országot a szakadék széléről, elindítsák a növekedés felé vezető pályán, illetve hogy az elkerülhetetlen fájdalmat az elviselhetőségen belül tartsák a magyar társadalom számára.

Az első célt, a stabilizációt Magyarország elérte – közölte Bajnai Gordon, hozzátéve: a számok, azaz a forintárfolyam, a jegybanki alapkamat, a kamatfelár, magukért beszélnek. Felidézte, hogy ennek érdekében Európa legnagyobb, 1.200 milliárd forintos költségvetési korrekcióját kellett végrehajtani. De – fűzte hozzá – ennek keretében tartós kiigazítást jelentő strukturális változtatásokról is döntöttek.

A kormány második céljával kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: megpróbálták a növekedés alapjait lerakni, hogy Magyarország “kinőhessen” az adósságcsapdából, és felnőhessen Európához, de a következő években sokkal több reformlépésre lesz szükség.

A kormányfő a harmadik cél, a fájdalmas kevésbé elviselhetetlenné tételét szolgáló intézkedések között kiemelte a munkahelybővítésről, a lakhatás támogatásáról, a közbiztonság erősítéséről, a legelesettebbek védelméről és szélsőségek elleni fellépésről szóló lépéseket.

Bajnai Gordon úgy vélekedett: a magyar társadalom “válságállónak” bizonyult, képes volt ezt az egy évet komolyabb sztrájk, tüntetés nélkül végigcsinálni.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - BELFÖLD
Címkék:  ,

Nézettség:
514 megjelenés  (2 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    32 látogató van most online
    32 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt