Hegedűs Zsuzsa szerint ma Magyarországon a társadalom kétharmada van válságban; az emberek egyharmada mélyszegénységben és mélynyomorban él, a fennmaradó részük pedig a folyamatosan leszakadó réteghez tartozik.
A szociológus a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Encsencsen a Fidesz-KDNP “Merre tovább, Magyarország?” című lakossági fórumán kifejtette: a rendszerváltás óta csak rosszabbodott ez a helyzet, hiszen a 90-es évek elején a társadalom mindössze harmada élt tartós szegénységben. Míg környező országok nagy része elkezdett a váltás okozta válságból jól-rosszul kilábalni, addig az elmúlt hat év “visszalökte” a magyar társadalmat a rendszerváltás előtti krízisnél is sokkal rosszabb szintre.
Ma a lakosságának kétharmada tartozik a vagy teljesen leszakadóban lévő társadalmi réteg, vagy a mélyszegénységben élők közé – hangsúlyozta a francia állampolgárságú szociológus a helyi óvoda ebédlőjében, mintegy ötven encsencsi lakos előtt.
Hegedűs Zsuzsa kifejtette: 2008-ban körülbelül 460 ezer gyermek élt olyan családban, ahol az egy főre jutó jövedelem nem érte el a mindenkori nyugdíjminimumot. Rámutatott: az éhező gyerekek száma tavaly közel 650 ezerre növekedett, s a probléma a statisztikák szerint a 18 éven aluli gyermekek nagyjából kétharmadát érinti. Ők azok, akik teljes, száz százalékos támogatásra jogosultak az iskolai, vagy óvodai étkeztetésben, s akiknek szülei közül egyiknek sincs keresete, így jobbára csak segélyből élnek. Emellett minden éhes gyermekszáj mögött van két éhes felnőtt is – jelezte.
Elmondta: a leszakadó régiókban a mélyszegénység és a mélynyomor feszül egymásnak, s ezekben térségekben az elkeseredés miatt erős a Jobbik – vélte Hegedűs Zsuzsa. “Az országban nem roma, hanem nyomorprobléma van” – folytatta -, “ha ezt kezelni tudjuk, akkor utána a romakérdés könnyebb problémává válik, mintha a kettőt összekevernénk”. Nézete szerint a kétharmad “bekapcsolása” a versenyképes világba két ok miatt nehéz: a leszakadó térségekbe nem ér el a nyugati tőke, aki pedig kiesett a egyszer munkából, az már nem tud “csak úgy” visszalépni.
Vélekedése szerint erre a problémára több megoldás kínálkozik: ezek egyike, hogy a munkanélküli “apukának és anyukának” lakóhelyén kell munkahelyet teremteni, vagyis “dolgozzanak a konyhán, vagy a háztáji gazdaságokban”, a megtermelt javakat pedig értékesítsék. Ezt csak helyben lehet kitalálni, a megvalósulást pedig uniós források biztosítanák – tette hozzá.
(MTI)



Azoktól a politikusoktól, és “holdudvarától” akik mély szegénységbe sodorták a lakosság kétharmadát el kell kobozni mindent, börtönbe velük, az így visszavett vagyont visszaszolgáltatni a szükséges helyekre! Természetesen ezzel párhuzamosan munkát is kell biztosítani. A szociológus asszonynak sok igazsága van, de azért egy kicsit összetettebb a probléma megoldása!
Tetszik vagy nem tetszik:
4
0
Ez az aszott némber a francia állampolgárságával jobban tenné, ha “otthon” osztaná az észt meg a halkonzervet. Most azzal kampányol, hogy ételt visz a szegény srácoknak, de csak a hülye nem látja, hogy nem a szívjóság vezérli, hanem a kormányban szeretne egy zsíros állást!
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0