Felhasználó

  

Választási csalásoktól tart a Jobbik

Beküldte: jakrajnik (2010. ápr 1.),   kategória: PÁRTOK - JOBBIK.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Volner János, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke szerint választási csalásra irányuló előkészületek történtek a közelmúltban.

A politikus sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Jobbik ezért alternatív szavazatösszesítő rendszert állít fel, és minden szavazókörbe aktivistát küld a választás napján. Volner elmondta: a Jobbik felháborítónak tartja, hogy “egy belügyi dolgozók által alapított”, zárt forráskódú szoftvert használó cég kapott megbízást a választási rendszer jegyzékkészítő programjának fejlesztésére. Véleménye szerint mindez lehetővé teszi a választási eredmények manipulálását.

A Jobbik rendvédelmi miniszterjelöltje úgy fogalmazott: a döntéshozók be akarják betonozni feladatkörébe az Idom 2000 Zrt.-t, mivel a későbbiekben a szerzői jogokra való hivatkozással csak ez a cég, a forráskód tulajdonosa végezheti a szoftverrel kapcsolatos feladatokat.

Volner János szerint aggályos, hogy a vállalat “komoly szoftverfejlesztési munkákra irányuló megbízások” sorával bízott meg egy építőipari céget, sőt, idővel “a szoftverrendszerek forráskódja, tárgykódja, programjai és annak részletei, szoftverdokumentációi” is az É.B.SZ.K. Építőipari és Szolgáltató Kft. tulajdonába kerültek.

Utóbbi tulajdonosa Bhasil Mohamed marokkói állampolgár “sem az idegenrendészeti nyilvántartásban, sem a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban nem szerepel”, soha nem járt a schengeni övezetben, így Magyarországon sem, jelenleg mégis ő a választási rendszer forráskódjának tulajdonosa – mondta Volner János. A politikus hozzátette, a Jobbik a pártok közül egyedüliként a nyílt forráskódú szoftverek használatát támogatja, mivel az “megszünteti a monopolhelyzetű szolgáltatók zsarolási potenciálját”.

Kérdésre válaszolva Volner elmondta: furcsállják, hogy a többi ellenzéki párt nem kifogásolja az Idom 2000 Zrt. térnyerését, noha már négy évvel ezelőtt is “milliókban fogant meg a gyanú”, hogy választási csalások történtek. Mint mondta, világos, hogy “a szocialista párt az egyetlen lehetséges nyertese annak, ha a választási eredményeket bárki meghamisíthatja”.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
344 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Választási csalásoktól tart a Jobbik”

  1. pilátus szerint:

    Egyetértek , szerintem már nyolc, és négy évvel ezelőtt sem volt rendben a választási eredmény. Bizonyára volt csalás, most még inkább, hiszen minden induló párt közös ellenség képe a jobbik, és biztosra vehető, hogy le nyomják az eredményét.
    Vajon ki áll a marokkói mögött?

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    39 látogató van most online
    39 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt