Felhasználó

  

LMP: Budapest továbbra is válságban van

Beküldte: jakrajnik (2010. ápr 1.),   kategória: PÁRTOK - LMP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Az LMP szerint két évtizeddel a rendszerváltozás után Budapest továbbra is válságban van; sem az európai közösségben nem találta meg a helyét, sem a lakóinak nem tudott élhető környezetet biztosítani.

Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika (LMP) fővárosi listavezetője – aki a lista második helyén szereplő Osztolykán Ágnessel villamossal érkezett a budapesti Moszkva térre meghirdetett sajtótájékoztatóra – azt mondta, hogy a főváros gondjai néhány kulcsterületen koncentrálódnak, ezek közé tartoznak a közlekedés, a városfejlesztés, a megoldatlan parkolási rendszer és a zöldfelületek problémái.

Jávor Benedek, az LMP Budapest programját bemutatva úgy ítélte meg, hogy a jövőben a közúti közlekedés és az egyéni közlekedési módok preferálása helyett a belterületi forgalom csillapítását és az átmenő forgalom csökkentését előtérbe helyező közlekedési koncepció irányába kellene elindulni. Az LMP emiatt a belvárosban forgalomkorlátozásokat illetve dugódíjat vezetne be – jelentette ki, hozzátéve: ezzel párhuzamosan szükség van a közösségi közlekedés fejlesztésére is.

Kijelentette azt is, hogy a BKV nem képes hatékonyan üzemeltetni a főváros közlekedését, ezért a párt úgy alakítaná át a céget, hogy a szolgáltatásokat megrendelő, irányító, ellenőrző szervezeteket elválasztaná a szolgáltató szervezettől. Adott esetben akár a szolgáltató szervezeteket is szétválasztanák metró, HÉV és villamos üzemágakra. Úgy látják, hogy ez csökkentené a korrupció veszélyét és lehetővé tenné a magántőke bevonását.

A közigazgatási rendszerről Jávor Benedek azt mondta, hogy Budapest 23 önálló városként működő kerületből és a fővárosi önkormányzatból áll, amely miatt nem lehet hatékony koncepciókat kialakítani. Kérdésre válaszolva kijelentette: meg kell hagyni a kerületi önkormányzatokat, de néhány, általa egyelőre nem vázolt hatáskört át kell helyezni a fővárosi önkormányzathoz.

Hozzátette, hogy a parkolási rendszert is újragondolnák, mert úgy gondolják, hogy a befolyó pénzeket sokkal hatékonyabban is fel lehetne használni.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - LMP
Címkék:  , ,

Nézettség:
312 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 értékelés, átlag: 5.00 az 5-ből)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt