Felhasználó

  

Kósa Lajos büntetőfeljelentést tesz a róla szóló videó kapcsán

Beküldte: jakrajnik (2010. ápr 1.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Büntetőfeljelentést tesz Kósa Lajos annak kapcsán, hogy egy interneten közzétett felvételen egy férfi vesztegetéssel vádolja őt és Debrecen vagyonkezelő cégét.

A Fidesz alelnöke, a cívis város polgármestere szerdán a debreceni városházán újságírók előtt írta alá a feljelentést. Közben több napilap is arról számolt be: valótlan állításokat tartalmaz és kényszer hatása alatt született a videofelvétel. Kósa Lajos közölte: hozzá van szokva a rágalmazásokhoz választások előtt. Emlékezetett rá, hogy 2002-ben örömlányokkal hozták összefüggésbe, 2006-ban pedig az úgynevezett “Sutka-levéllel” próbálták lejáratni. Eddig mindegyik kapcsán indított jogorvoslati eljárást, amit megnyert.

A politikus kijelentette: semmi nem igaz abból, ami a videón elhangzott, amit azóta a nyilatkozó férfi is megerősített, mondván, hogy kényszerítés hatására, a Nemzetbiztonsági Hivatal nyomására cselekedett.

Kósa Lajos ugyanakkor – mint kijelentette – fel van háborodva az ügy miatt. “Vérfagyasztónak” nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, amikor Szilvásy György felügyelte az NBH-t ilyen megtörténhetett, de nem ez volt az egyetlen – utalt például az UDZ-ügyre. Reményét fejezte ki, hogy a rendőrség kideríti, hogyan történhetett mindez.

Kérdésre válaszolva, a DEGA Kft.-vel kapcsolatban Kósa Lajos elmondta: korábban 50 millió forinttal támogatta a cég a Vadkakasok városi-egyetemi közös csapatát.

Az önkormányzatnak jelenleg két ügye van a céggel: az egyik, hogy a Dega tiltakozott egy szabályozási terv módosítása ellen, amit a helyhatóság – saját érdekét előtérbe helyezve – nem vett figyelembe. A másik: a Dega kérte egy tulajdonában lévő terület átminősítését azzal az indokkal, hogy az önkormányzat ott gazdasági övezetet kíván kialakítani. Ez nem így van, a föld tehát marad mezőgazdasági terület – magyarázta Kósa Lajos.

A politikus a választási kampány kapcsán kijelentette: a szocialisták méltósággal is tudomásul vehetnék, hogy elveszítik a választásokat. Ehelyett kétségbe vannak este, kapkodnak, gátlástalanok, pedig bármivel állnak elő, semmi esélyük nincs – mondta Kósa Lajos.

A Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája szerint hamisak azok az állítások, amelyek a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) bármilyen módon összekapcsolják azzal, hogy kikerült a világhálóra egy Kósa Lajos debreceni polgármestert vádoló anyag. A nemzetbiztonsági iroda közleménye szerint az NBH Rónai Attilával, a videón szereplő személlyel semmilyen kapcsolatban nem állt, és így nem alkalmazhatott semmiféle pressziót, kényszerítést vele szemben. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a törvényesség maximális betartásával végzik feladatukat – áll a közleményben.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
333 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    26 látogató van most online
    26 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt