Felhasználó

  

Korózs: a gazdasági világválság az oka a magas munkanélküliségnek

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 30.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Korózs Lajos szerint a gazdasági világválság az oka annak, hogy 16 éves csúcson van a munkanélküliség Magyarországon.

A szociális államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva reagált a Központi Statisztikai Hivatal friss bejelentésre, miszerint 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között, és 1994 első negyedéve óta – amikor 11,5 százalék volt a ráta -, most volt a legmagasabb a munkanélküliek aránya. Korózs Lajos közölte, az unióhoz Magyarországgal együtt csatlakozott országok szinte mindegyikében magasabb a munkanélküliség, mint Magyarországon.

Hozzátette: Magyarország legnagyobb problémája az inaktivitás, sok ember ugyanis nem is akar munkát keresni magának. Emlékeztetett arra, hogy 43 ezer betöltetlen állás van az országban.

A Fidesz programjával kapcsolatban a szocialista politikus úgy ítélte meg, a dokumentumból nem derül ki, hogy a párt kormányra kerülése esetén ismét befagyasztja-e a családi pótlékot, ahogyan tette azt 1998 és 2002 között.

Felidézte, hogy a kormány szociális intézkedéseivel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki párt többször is elmondta, majd eltörlik azokat, illetve visszaállítják az eredeti szabályokat. Ezzel összefüggésben azt kérdezte, ezt tervezik-e a gyeddel és a gyessel is.

Szintén választ vár arra, hogy mi lesz a romatelep-felszámolási programmal és a roma ösztöndíjakkal. Visszautasította a Fidesz programjában szereplő azon állítást, hogy a kormány “megtizedelte” volna ezeket, kiemelve: soha ennyi cigány gyerek ösztöndíjjal nem járt iskolába, mint most, nagyjából 14 ezren kapják ezt a támogatást.

Korózs Lajos arra is kíváncsi, megváltoztatná-e Fidesz a januári nyugdíjindexálás módját, megszüntetné-e a méltányossági nyugdíjemelés intézményét és miért nem mond semmit a nyugdíjkorrekciós programról.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
389 megjelenés  (2 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    39 látogató van most online
    39 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt