
A Fidesz-KDNP négy miskolci országgyűlési képviselőjelöltje szerint a várost vezető MSZP eladósította Miskolcot, a párt történelmi mélyponton van, ezért kétségbeesett és nevetséges a helyi szocialisták vagdalkozása.
A képviselőjelöltek azt követően juttatták el közleményüket az MTI-hez, hogy az MSZP szintén négy városi képviselőjelöltje a Fidesz miskolci irodájától néhány méternyire tartott demonstrációt hétfőn. A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei szerint csak a Fidesz támadásából áll az MSZP kampánya, de ez is azt mutatja, hogy “egy korszak végéhez közeledünk”.
Bár nyolc évük volt bizonyítani, ehelyett a Gyurcsány-Káli-korszak tönkretette Miskolcot, eladósították a várost, növelték a munkanélküliséget, szétverték a közbiztonságot, lehetőséget adtak a szélsőségeseknek. Ezek vitathatatlan tények – írta Csöbör Katalin, Zsiga Marcell, Nagy Kálmán és Sebestyén László a közleményben.
A négy MSZP-s képviselőjelölt – köztük a fideszesek által név szerint említett Káli Sándor, aki Miskolc polgármestere – szintén hétfőn, egy sajtótájékoztatón azt mondta: elég volt a Fidesz hazugságaiból, mellébeszéléseiből, a borsodi megyeszékhelyen az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg, és ezt mindenki látja, tapasztalja.
A szocialista képviselőjelöltek a sajtótájékoztatón egy szemetes kukába dobták a Fidesz szórólapjait, mondván, azok semmi konkrétumokat nem tartalmaznak. A kukára az volt ráírva: Miskolc politikai szemete.
(MTI)


Ez csúsztatás!
Nem csak Miskolcot, hanem az egész országot tették totálisan padlóra!!!
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0