Felhasználó

  

Ujhelyi: a Fidesz bujkál a választók elől

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 29.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A szegedi lakosság arculcsapásának és a demokrácia megcsúfolásának nevezte vasárnapi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP Csongrád megyei 1-es számú választókerületének képviselőjelöltje, hogy a Fidesz helyi jelöltjei nem vettek részt a szegedi városi televízióban aznap megrendezett programismertető felvételen.

Az MSZP alelnöke elmondta: a Fidesz szegedi képviselőjelöltjei bujkálnak a közvélemény elől, az utóbbi időben csak saját gyűléseiken vesznek részt, és egyetlen vitán sem hajlandók megjelenni. A televízióban egy tízperces programismertetés lett volna, melytől furcsa hangú levélben zárkóztak el a fideszesek – tette hozzá a szocialista politikus.

Ujhelyi István a sajtótájékoztatón kitért arra a levélre, melyet a Fidesz helyi kampányfőnöke küldött a televíziónak a jelöltek távolmaradásának okáról. A politikus idézett Csepreghy Nándor leveléből, mely szerint „Nekünk az a dolgunk, hogy rendet tegyünk Szegeden és a térségben, ezért nincs időnk hazug és hiteltelen emberekkel vitázni.”

Ujhelyi István az elmúlt évek teljesítménye és munkája alapján kikérte magának a hangnemet. Mint mondta: megküzdöttek az autópálya és a klinika építéséért, az iskola felújításért, jelentős fejlesztési forrás érkezett a városba, mellyel Szeged végleg beelőzte vetélytársait.

„Ehhez képest a Fidesz képviselői személyeskedtek, durván vádaskodtak, egyetlen egy pozitív észrevételük a város működésével, jövőjével kapcsolatban nem volt”- tette hozzá. Csepreghy Nándor a Fidesz helyi kampányfőnöke erre úgy reagált az MTI-nek: ők személyesen találkoznak a választókkal, ezért nem vesznek részt semmilyen vitán és programismertetőn. Emellett nem látták biztosítottnak, hogy az általuk a televízióban elmondottak maradéktalanul eljutnak a nézőkhöz. Ezt a kétséget támasztja alá szerinte az is, hogy Ujhelyi István abból a levélből idézett sajtótájékoztatóján, melyet ő az MSZP-s önkormányzat által fenntartott televízió vezetőjének, Csala Gabriellának személyesen küldött – tette hozzá a fideszes kampányfőnök. A Fideszen kívül a programismertetőre való meghívást a három szegedi választókerületben induló pártok képviselőjelöltjei mind elfogadták.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
479 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



2 válasz “Ujhelyi: a Fidesz bujkál a választók elől”

  1. pilátus szerint:

    Éppenséggel helyesen definiált a Fidesz, valóban az Mszp a hazug, és hiteltelen emberek gyűjtő helye. Az elmúlt nyolc évben nem voltak kíváncsiak mások véleményére, bennünket meg most nem érdekelnek!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. atus szerint:

    Ujhelyi! Már elnézést a kifejezésért,de vagy olyan hülye te is mint Szollár Domonkos.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    30 látogató van most online
    30 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt