Felhasználó

  

Morvai Krisztina: meg kell szüntetni az emberek jogfosztottságát

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 29.),   kategória: PÁRTOK - JOBBIK.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A Jobbik legfontosabb feladata, hogy megszüntesse az ország és az emberek jogfosztottságát – jelentette ki Morvai Krisztina, a párt EP-képviselője, államfőjelöltje egy lakossági fórumon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Eperjeskén vasárnap.

A párt eredetileg a helyi általános iskolában szerette volna megtartani rendezvényét, ezt azonban Pásztor Gábor, a település független polgármestere nem engedélyezte, így az intézmény melletti területen szólaltak fel a Jobbik szónokai. Az 1.300 lelkes, a magyar-ukrán határhoz közeli falu lakói közül kevesen, nagyjából százan voltak kíváncsiak a rendezvényre.

Morvai Krisztina – aki másfél órás késéssel érkezett meg Egerből – ennek kapcsán elmondta: elszomorító, hogy a a helyi elöljáró betilthatja egy lakossági fórum megtartását, ez pedig – nézete szerint – nem a demokráciára, hanem diktatúrára emlékeztet. Ezért is kell felemelnünk fejünket, hiszen mi vagyunk itthon, és nem vagyunk hajlandóak többet úgy élni Magyarországon, mintha gyarmati sorban lennénk – hangsúlyozta a politikus.

A mintegy harminc, a Nemzeti Őrsereg egyenruháját viselő férfi és nő gyűrűjében az EP-képviselő arról beszélt, hogy a választásokon erőt kell mutatni a Jobbiknak, és “vissza kell venni a hazánkat azoktól, akik túszul ejtették”. A Jobbik államfőjelöltje szerint április 11-én a párt legfontosabb feladata az, hogy az ország és az emberek jogfosztottságát megszüntesse.

A Jobbik gazdaságpolitikai programjának elemei közül a gazdaság magyarrá tételét, a kis- és középvállalkozók támogatását, a munkavállalók jogainak megerősítését említette. Morvai Krisztina szerint az emberek által termelt árut, profitot, tőkét itthon kell tartani, mert ennek itt a helye.

A bűnözés helyzetével kapcsolatban leszögezte: “latin-amerikanizálódott” az ország, a gazdag kevesek biztonságban élnek, míg a többi emberrel pedig nem foglalkoznak. Az állam feladata az, hogy megvédje az állampolgárait – mutatott rá Morvai Krisztina, majd hozzátette, hogy a Jobbik hatalomra kerülése esetén kezdeményezni fogja a rendőrség megerősítését és a csendőrség felállítását.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
449 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt