Felhasználó

  

Tizenkét pontja mellett lobbizik a Jobbik

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 25.),   kategória: PÁRTOK - JOBBIK.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A Jobbik tizenkét pontját ismertette Morvai Krisztina a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen tartott lakossági fórumán szerda este.

Az Európa Parlamenti képviselő, a Jobbik államfőjelöltje, Gaudi-Nagy Tamással, a párt igazságügyi miniszterjelöltjével kampányolt a helyi képviselőjelölt, Baksy Rezső András mellett. Az encsi művelődési házban összegyűlt több mint kétszáz ember türelmesen várta a mintegy félórás késéssel megérkezett Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást, akiket virággal, egy üveg, nemzeti színű szalaggal felpántlikázott itallal és vastapssal fogadtak. A Jobbik államfőjelöltje megelégedéssel nyugtázta, hogy biztonságukra itt is a Magyar Gárda egyenruháját viselők vigyáztak, legalább tucatnyian.

Morvai Krisztina hallgatósága kézfelnyújtásos beleegyezésével nem előadást tartott, hanem a Jobbik 12 pontjáról szólt. A sajtószabadságról, a pesti felelős minisztériumról, az évenkénti pesti országgyűlésről, a törvény előtti egyenlőségről, a nemzeti őrseregről, a katonák alkotmányra történő eskütételéről, arról, hogy a magyar katonákat ne küldjék külföldre, a külföldieket pedig küldjék haza.

Az aktualizált tizenkét ponthoz sorolta a közteherviselést, a joghoz, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, a valódi nemzeti bankot, a politikai foglyok szabadon bocsátását, és végezetül uniót Erdéllyel.

Az abaúji Encs a Fidesz egyik, ez idáig bevehetetlen bástyája, 1994-től mindig Ódor Ferenc nyerte a választásokat. A megyei közgyűlés jelenlegi elnöke április 11-én is megméretteti magát. Ugyanitt indul a Jobbikos jelölt mellett Nyakó István MSZP-szóvivő, Bihi Miklós, a Lehet Más a Politika, és Szabó Gyula az MDF, valamint Egerszegi Sándor, az Összefogás Párt képviselőjelöltje.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
947 megjelenés  (3 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    48 látogató van most online
    48 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt