Felhasználó

  

Mesterházy: a választás tétje, milyen Magyarországot építünk

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 25.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Mesterházy Attila szerint a mostani választásnak az a tétje, hogy milyen Magyarországot fogunk építeni.

Nagy ennek a választásnak a tétje, mert most nemcsak politikai pártokról, nemcsak jelöltekről, hanem sokkal többről is döntünk – mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán este Kaposváron, hangsúlyozva: “arról döntünk, hogy milyen Magyarországon fogjuk felnevelni a gyermekeinket, unokáinkat”. A szocialista párt választási programját ismertető politikus mintegy nyolcszáz fős hallgatósága a megye több településéről érkezett. Sokan állva hallgatták végig a szónokot, többször tapssal, az MSZP logójával díszített, szlogenjeivel feliratozott papírzászlókat lengetve fejezték ki egyetértésüket az elhangzottakkal.

Mesterházy közölte: a párt programja három pillérre épül, éspedig a Magyarország fejlődését, az életminőség javulását jelentő nemzeti modernizációra, egy új politikai kultúra kialakítására, amely a közbizalom helyreállítását szolgálja, és a demokratikus értékek megvédésére a társadalom radikalizálódása, a szélsőséges kirekesztő nézetek ellenében.

A politikus e program megvalósításához kérte a hallgatóság segítségét azzal, hogy áprilisban szavazzanak a szocialistára. Úgy vélekedett, hogy most, egy stabil költségvetéssel, egy fenntartható növekedési pálya mellett lenne lehetőség azokra a változtatásokra, amelyekre már szükség lett volna az elmúlt 20 évben, de nem volt hozzá politikai bátorság, vagy a körülmények ezt nem engedték meg.

Mesterházy Attila a választásokig hátralévő feladatokról szólva azt mondta: ezt az időt arra kell felhasználni, hogy a választókkal megismertessék az eredményeiket, a programjukat és bemutassák az induló pártok közötti különbséget, ami abban is megmutatkozik, hogy az MSZP-nek megvannak a válaszaik a hogyanra és arra is, hogy miből, szemben a Fidesszel, amelynek programja szerinte nem más, mint egy “politikai szlogengyűjtemény”.

Az elmúlt időszak MSZP-t érintő korrupciós botrányai kapcsán közölte: ezek az ügyek “nagyon sokat ártottak” a pártnak, egyúttal a jövőt illetően leszögezte: “a korrupciónak az írmagját is kiírtjuk a magyar politikából”. Azt ígérte: az MSZP szakít az elmúlt időszak rossz politikai gyakorlatával, tanultak a hibákból és változtatni akarnak. A szocialista párt miniszterelnök-jelöltje Lamperth Mónika és Kolber István Kaposvár országgyűlési képviselőinek, egyúttal a párt kaposvári egyéni jelöltjeinek meghívására érkezett a somogyi megyeszékhelyre.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
630 megjelenés  (2 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



2 válasz “Mesterházy: a választás tétje, milyen Magyarországot építünk”

  1. Kiss Ákos szerint:

    “Mesterházy: a választás tétje, milyen Magyarországot építünk” Most is hazudik, 8 éve csak rombolás folyik. Európa legszegényebb országa lettünk.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. atus szerint:

    A gyerekeinkröl és az unokáinkrol te ne pampogjál,mert már nem csak szegény régiok vannak ,hanem az egész ország,ami a ti müvetek-bünötök a bandáddal eggyütt. Hánynom kell tölletek.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    18 látogató van most online
    18 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt