Felhasználó

  

Blikk: Orbán jelentős szerkezeti átalakítást tervez

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 25.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Személyi következményekkel is járó, jelentős szerkezeti átalakítást tervez a Fidesz a közigazgatásban, ha kormányra kerül, a képviselők létszámát pedig a felére csökkentené – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Blikknek.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Orbán Viktor megerősítette: szeretné, ha már az idén adót lehetne csökkenteni. “Ugyanis jelentős adócsökkentés nélkül nem indul be a gazdasági növekedés” – mondta. Hozzátette: egyszerűsíteni szeretnék a “jövedelmi-adó” rendszert és csökkenteni a vállalkozók adóterheit. Munka- és családbarát adórendszert fogunk létrehozni – tette hozzá.

Megerősítette azt is: jelentősen lecsökkentik a minisztériumok számát és visszahozzák a közigazgatási államtitkári posztot.

Rendezetlen, szétesett, szélsőséges, az erőszakba hajló, durva erők nem képesek sikeresen kormányozni – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. Megjegyezte azt is, hogy a mostani szocialista kormánynak sincsen ereje arra, hogy az országgal foglalkozzon, mert “lekötik saját küzdelmei”.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
752 megjelenés  (3 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt