Felhasználó

  

Fiatalokat buzdított szavazásra Orbán Viktor a fővárosban

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 24.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A szavazáson való részvételre buzdította egy budapesti zeneiskolában a fiatalokat Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke azt tanácsolta nekik: tekintsenek úgy az áprilisi parlamenti választásra, mint egy népszavazásra a jövőről. Orbán  kedden a zuglói Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában tett látogatása után újságíróknak kifejtette: a tanárokat és a fiatalokat is azzal biztatta, hogy az elmúlt évek jövő- és ifjúságellenes, “önsorsrontó” politikájának mindjárt vége szakad, “már csak néhány napot kell kibírni”. Ugyanis ha a Fidesz kormányra kerül, a fiatalok úgy fogják érezni, hogy Magyarország egy jó hely, ahonnan nem érdemes elmenni.

Vagy ha mégis elmennek, akkor is csak azért, hogy körülnézzenek a világban, tanuljanak, de utána a céljuk az legyen, hogy visszajönnek – mondta a pártelnök. Hozzátette, egy olyan országot szeretnének felépíteni, amely nem elküldi, nem eltaszítja, nem kilöki a fiatalokat, hanem hazahívja és várja őket.

A fiatalok előtt kiemelte azt is, hogy Magyarország nagy változások előtt áll, amelyekhez szükség van rájuk. Ezzel összefüggésben Orbán Viktor rámutatott: azért tett látogatást az iskolában, mert a fiatalok egy része első szavazó, és tudott, hogy ők kevésbé elszántak a választási részvételt illetően, mint az idősebbek. Ezért arra biztatta őket, hogy éljenek a lehetőséggel, a pedagógusokat pedig arra kérte, hogy emlékeztessék az első szavazókat: itt egy lehetőség számukra, hogy beleszóljanak a saját jövőjük alakulásába.

Az elmúlt nyolc év alatt Magyarország több évtizedet öregedett, ezért meg kell fiatalítani, “pezsgőbbé, derűlátóbbá, fiatalosabbá kell tenni”, és ez csak fiatalokkal együtt lehetséges – fogalmazott. A látogatás helyszínére utalva azt mondta: a fiatalokkal itt, az iskolában tud találkozni, valamint a futballmeccseken, de a jövőről komolyan beszélni nem a lelátón, hanem ilyen körülmények között lehet.

A zuglói zeneiskolába Orbán Viktor Tarlós Istvánnal, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjével érkezett. A Fidesz elnöke Budapestet illetően megjegyezte, “mindannyian érezzük, hogy ennek a városnak nincsen gazdája, szinte minden gazdátlan”; és azért járja Tarlóssal a fővárost, mert tőle remélik, hogy képes lesz “Budapestet újra felfedezni”.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
320 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt