Felhasználó

  

A Jobbik feloszlatását kezdeményezi az Éljen Nyíregyháza Független Mozgalom

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 24.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A Jobbik feloszlatását kezdeményezi ügyészségi beadványában az Éljen Nyíregyháza Független Mozgalom; a szervezet kedden tartott bejelentett antifasiszta demonstrációt a nyírségi nagyvárosban.

Lengyel Károly helyi önkormányzati képviselő, a mozgalom elnöke személyesen vitte be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségre a szervezet beadványát, melyben azt kéri, hogy az ügyészség vizsgálja meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom tevékenységét, és “törvénybe ütköző cselekedetei” miatt oszlassa fel a pártot. “Nem nézhettük tétlenül a fasiszta és nyilas eszmék bújtatott, illetve kevéssé bújtatott terjedését, ezért a magyar jogszabályokat segítségül hívva gátját akarjuk állni ennek a szervezetnek” – mondta újságíróknak Lengyel.

A demonstráció céljáról a képviselő elmondta, hogy eddig kevesen léptek fel a Jobbik ellen, ezzel a tüntetéssel pedig a pártot szeretnék ráébreszteni arra, hogy “nem csinálhatnak azt, amit akarnak”.

A mozgalom elnöke a helyi Kossuth téren gyülekező, közel száz ember jelenlétében az ügyészégi beadványt Csabai Lászlónénak, Nyíregyháza szocialista polgármesterének is átadta, majd a tüntetők rendőri kísérettel átvonultak a Benczúr térre.

A rövid táv alatt több száz fősre duzzadt tömeget itt közel száz Jobbik-szimpatizáns várta, akik bekiabálásokkal igyekeztek megzavarni az antifasiszta demonstrációt; a két tábor a rendezvény ideje alatt végig folyamatos szópárbajban állt egymással. A tüntetés ennek ellenére atrocitás nélkül zajlott le; a tömegben egy középkorú hölgy rosszul lett, őt a kiérkező mentősök látták el.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
922 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



2 válasz “A Jobbik feloszlatását kezdeményezi az Éljen Nyíregyháza Független Mozgalom”

  1. pilátus szerint:

    Lengyel Károly és maroknyi nyíregyházi buta gyülekezete szégyellje magát! Halvány fogalmuk sincs a demokráciáról, minimális tudást is nélkülöző ál szociál-liberális ultra szélsőséges csoport, akik valóban nagyon ártalmasak, és veszélyesek egy demokratikus országban. Amennyiben a hatalomban regnálók ezt tétlenül nézik, akkor kiírhatjuk az országra, hogy NYÍLT DIKTATÚRA!
    Az ilyen ostoba, funkcionális analfabétákat a felbujtóik legalább minimális szinten oktassák ki, vagy Ők is ennyire tudatlan, elvakult szélsőségek?
    Ez már tűrhetetlen! Ez a kommunista-fasisztoid ,ultraliberális banda nagyon megérett a számonkérésre. Oly ocsmányak, hogy fillérekért már a saját családjukat is meglincselnék!
    Ezek után mi párton kívüliek mind többen támogatjuk a radikális pártot! Állítsuk helyre a demokráciát!
    GYŐZZÖN A JOBBIK!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 3 Thumb down 0

  2. lenhardt szerint:

    Kik ezek az idióták? Amennyire gyanítom, valószínűleg azok az ingyenélők, akiket a komcsi polgármesternő valami módon feltüzelt a Jobbik ellen.

    Részemről jobb ötletnek tartom, hogy ezeket a kreténeket oszlassa fel végre valaki!

    Győzzön a Jobbik!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 2 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    24 látogató van most online
    24 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt