Felhasználó

  

Bajnai szerint nincsenek rejtett aknák a költségvetésben

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 23.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Alapvetően elégedett a kormány teljesítményével Bajnai Gordon, aki a Blikknek adott interjújában megerősítette: nincsenek rejtett aknák az idei költségvetésben, a büdzsé szigorú, következetes politikával végigvihető, az államháztartási hiány a cél közelében maradhat, és így az euró 2014. január 1-jén bevezethető.

Elismerte, hogy voltak nehéz intézkedések, amelyeket igyekeztek ellensúlyozni, ahogy olyan elképzelés is volt, amelyet végül nem tudtak végrehajtani. Bár a kormány munkájára számszerű értékelést nem kívánt adni, hangsúlyozta: az egy évvel ezelőtt összeállított válságkezelő program 134 pontjából 129 teljesült.

A napilap keddi számában közölt interjúban a miniszterelnök a kormány munkáját a vállalások teljesítésével minősítette.

Azt mondta: egy évvel ezelőtt 3 feladatot vállaltak, ezek mindegyikét lényegében teljesítették. Ide sorolta az ország visszafordítását gazdasági értelemben a “szakadék széléről”, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjainak megteremtését, illetve, hogy az ezekhez szükséges, “sokszor fájdalmas” intézkedéseket az elviselhetőség szintjén tartsák.

A bizalom és a stabilitás jelei között említette a forint erősödését és a jegybanki alapkamat történelmi mélypontra csökkentését, a járulék- és adómérséklést, illetve azt, hogy 40 évre biztonságossá tették a nyugdíjrendszert. Ezáltal a gazdasági növekedés jövőre 3-4 százalék körül lehet, amelyet megfelelő lépésekkel évekig fent lehet tartani – hangsúlyozta.

A – meg nem valósult elképzelések közé tartozó – vagyonadóról úgy vélte, hogy az Alkotmánybíróság által kifogásolt rész a jogszabályban parlamenti döntéssel könnyedén módosítható, “ha valakinek lesz hozzá bátorsága”.

A szavazatát firtató kérdésre kifejtette: azokat fogja támogatni, akik a parlamentben vállalták a jelenlegi kormányprogramot, és azt ígérik, hogy ezt a programot viszik tovább. “Nehéz, népszerűséget csökkentő lépések voltak ezek, komoly politikai árat kellett értük fizetni. Bátorság és felelősségtudat kellett ahhoz, hogy egy párt ezek mögé odaálljon. Ezt a Magyar Szocialista Párt megtette. Ezek után én most nem is tehetek mást, mint hogy ezt a politikai erőt támogatom”.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
300 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    52 látogató van most online
    52 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt