Felhasználó

  

Valószínűleg nem lesz listája az MDF-nek Nógrád megyében

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 22.),   kategória: PÁRTOK - MDF.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Valószínűleg nem lesz listája az MDF-nek Nógrád megyében, mert az Országos Választási Iroda tájékoztató oldala szerint vasárnap este mindössze egy nógrádi képviselőjelölt neve mellett szerepel az indulhat címke.

Az Index vasárnap azt írta: az MDF szombati országos választmányán tárgyalt országos listák közül az egyiken még az első tíz között szerepelt a párt Nógrád megyei elnöke, Eötvös Mihály, aki azonban lekerült a végleges változatról. Mint írják, ezután a salgótarjáni alpolgármester vasárnap bejelentette, hogy visszalép.

A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya szombaton fogadta el az elnökség által előterjesztett országos választási listát. Ennek értelemében az MDF országos listáját Dávid Ibolya vezeti, őt követi Herényi Károly elnökhelyettes, Kajdi József, az MDF kabinetvezetője, Makay Zsolt választmányi elnök, Pusztai Erzsébet pártigazgató, Karsai Péter elnökségi tag, Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, Nagy Tamás, Somogyi Zoltán kampányfőnök és Juhász Zoltán.

Az Országos Választási Iroda tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu-n az látható, hogy Eötvös Mihály neve mellett a nem indulhat meghatározás szerepel, és ugyanez a helyzet egy másik képviselőjelölttel is. Így a honlap adatai szerint mindössze egy MDF képviselőjelölt kapott zöld utat vasárnap estig Nógrád megyében. A honlap szerint eddig 87 képviselőjelölt, ebből 65 tisztán MDF-es képviselőjelölt kapott indulási engedélyt az országban. Az adatok szerint az MDF-nek eddig öt önálló területi listája van.

A területi listákat március 22-én, hétfő délután négy óráig jelenthetik be a pártok. Országos listát azok a pártok állíthatnak, amelyek 7 területi listát tudtak állítani. Az országos lista bejelentésének határideje március 23., 16 óra.

Az országban húsz területi választókerület van (a 19 megye és a főváros), ezekben listát csak pártok állíthatnak. Listaállításra az a párt jogosult, amelyik az adott területi választókerületben az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
437 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Valószínűleg nem lesz listája az MDF-nek Nógrád megyében”

  1. pilátus szerint:

    Az MDF-et rengeteg bűn terheli. Az elmúlt 20 év nagy játékosai voltak. Végig aszisztálták az ország tönkretételét. Ultraliberális, magyartalan, megalkuvó, tehetségtelen, karrierista, és nem sorolom a jelzőket, minden ami szemétre való.
    Nagy szívességet tesznek, ha végleg eltűnnek a politikai palettáról!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    42 látogató van most online
    42 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt