A Fidesz az “igazi, nagy, radikális” adócsökkentést 2011. január 1-től három év alatt hajtaná végre – derült ki Matolcsy György Hír TV-nek adott vasárnapi nyilatkozatából.
A gazdaságpolitikus szerint az idei államháztartási hiányt 4,5-6,5 százalék közötti sávba érdemes “kormányozni”. Az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere a Kontraszt című műsorban többek között azt mondta: év közben lehet már módosítani az adószabályokon, de az igazi nagy, radikális, a családi adózást középpontba helyező adócsökkentést jövő év január 1-jétől három év alatt tervezik végrehajtani. Ennek okaként azt mondta: év közben vagyunk és bizonytalan az államháztartás helyzete.
Ez az év az egyszeri nagy adócsökkentés szempontjából “elúszott”.
Leszögezte: senki ne várjon semmilyen megszorító intézkedéseket egy új Fidesz-kormánytól, hiszen éppen a megszorítások következménye az, ami ma Magyarországon van.
A Fidesz gazdaságpolitikusa szerint nem lehet arra számítani, hogy a kormányváltást követő első héten, első hónapban minden megfordul, mert “még lefelé megy a magyar gazdaság legalább hat hónapig”.
Az év közepétől az új kormány minden meghatározó gazdasági területen – a bürokráciánál, az adórendszernél, a foglalkoztatásnál, az európai uniós pénzek átcsoportosításánál a kis- és középvállalkozások felé, az energiahatékonysági program beindításánál – elkezdi a fordulatot – emelte ki. Úgy értékelte: 2013-ra állítható a magyar gazdaság egy olyan gyors pályára, mint amilyenen 2000-2002-ben volt.
Az államháztartási hiányról szólva kifejtette: “a kormányon kívül mindenki tudja”, hogy ez a szám nem lesz 3,8 százalék. Hangsúlyozta, semmilyen módon nem szeretnék elengedni az államháztartás deficitjét. Nagyon sok olyan tétel van még a költségvetésben, amelyek miatt akár 7 százalék fölé is “csúszhatna” a hiány mértéke, de Magyarország helyzete az elmúlt években oly mértékben romlott, hogy függ a külső finanszírozástól, ezért 7 százalék feletti deficitet nem lehet eltűrni – húzta alá.
Matolcsy György azt mondta: 4,5-6,5 százalék közötti sávba érdemes kormányozni majd azt a deficitet, amit találnak.
Arra a felvetésre, hogy miként lehet majd a Valutaalappal, az Európai Bizottsággal a költségvetés nehéz helyzete mellett megállapodni, leszögezte: új gondolkodásra van szükség. Eddig a külföldi partnerek szigorúan ragaszkodtak egy kiindulóponthoz, ahhoz, hogy először egy nagyon alacsony költségvetési hiányt kell beállítani, és minden csak az után jön. Ez a logika nem fenntartható – vélekedett, hiszen – mint mondta – hiába mondta ki a magyar kormány, hogy 4 százalék alatt lesz ez deficit, ez nem teljesül 2010-ben.
A volt miniszter leszögezte: állam- és közpénzügyi reformra van szükség, olyan működésre, amely lényegesen olcsóbbá, de jobbá teszi az állam működését.
Arra a kérdésre, melyek lehetnek azok a “kis gesztusok”, amelyektől a lakosság már rögtön az elején jobban fogja érezni magát, azt válaszolta: ezeket a kormány részéről a korrupciós csapok elzárásában és a magas számlák kurtításában kell majd érzékelni.
(MTI)



Na,de fiuk ,nem erröl volt szo.Még azért arréb van a vállasztás,akármi történhet. Tudniillik elösször tisztába kellene tenni azt,hogy mi kérhetö számon egy-egy ciklus alatt,mert szegény magyar nép tisztában van vele,hogy vállasztások után kuss neki,és ezt nem szeretnénk. Gyözzön a jobbok.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0