Felhasználó

  

Kósa Lajos: rendkívüli intézkedések jöhetnek

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 22.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Rendkívüli, a költségvetést tehermentesítő intézkedésék bevezetésére lehet szükség – mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.

Az ellenzéki politikus szerint az államháztartás egész évre tervezett hiánya eléri a 100 százalékot a kormányváltás idejére, ezért szükség lehet rendkívüli intézkedésekre. “Nem mond igazat sem Bajnai Gordon, sem Oszkó Péter, mert a hiány, amit ők megterveztek, a 3,8 százalék, az 7 százalék körül van a tervezés állapotában. Nem azért, mert kormányváltás lesz, hanem, mert egy csomó sunyi trükköt (…) a költségvetésbe beépítettek” – fogalmazott az alelnök.

Szavai szerint például a MÁV nyárra összeomlik, le fognak állni a vonatok, nem tudják kifizetni a vonatok működtetéséhez a dízelolajat és az áramot, nem biztos, hogy a vasutasoknak lesz fizetése. “Úgy tolták el a MÁV finanszírozását, hogy nem tudjuk megmondani, hogy milyen állapotban lesz nyáron” – tette hozzá.

Kósa Lajos azt mondta, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, egy sor olyan intézkedést tervez, amelyek közvetlenül és azonnal tehermentesíti a költségvetést.

Példaként említette, hogy mintegy 30 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ha megszűnnének a beruházásokhoz kapcsolódó kiviteli tervek tervellenőri műveletei. Az önkormányzatok esetében azonnal hozna megtakarítást ha átfésülnék a különböző szociális, oktatási és egyéb állami, önkormányzati intézményekre vonatkozó szabályokat. Kósa Lajos szerint 40 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ha a beruházások két évvel ezelőtti tűzrendészeti előírásait visszaállítanák.

“Száz milliárdot össze tudnánk hozni, ha még 20 percet tudnánk beszélni, lehet, hogy már 150-nél tartanánk” – jegyezte meg a fideszes politikus.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
582 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Kósa Lajos: rendkívüli intézkedések jöhetnek”

  1. pilátus szerint:

    Már réges rég rend lehetne az országban kedves Kósa Lajos, ha Önök Fideszesek a radikális változást követelő okos emberek mellé álltak volna, és nem a parlamentális demokrácia mese mögé bújva dőzsöltek volna nyolc évig. Ami egyébként kőkemény diktatúra a mai napig. A kritika ugyan igaz, csak attól félek hogy az erre való hivatkozásból négy évig nem tudnak megélni. Gazdaságpolitikai alapjuk egyébként dettó az MSZP-vel. Ha mi semmihez nem értünk, csak a külföldi, és ezért önök is mindent eladnak, akkor Magyarország léte veszélyben van. Ezt a lejárt maszlagot már nem vesszük be! Tudnak, képesek az ország tisztességes irányítására gyógyírt, vagy nem? Ha az utóbbi, akkor álljanak félre, és engedjék a tehetségeset irányítani! Az országnak nem a nyavajgásra, hanem tettekre van szüksége! Csak ezt támogatjuk!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    72 látogató van most online
    72 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt